Zenés színház

8 musical az eső ellen

2019.11.05. 16:15
Ajánlom
Neked is nyomott hangulatod van a hirtelen lecsapó ősz és az eső miatt? Mutatunk nyolc filmet, amikkel kihasználhatod a pocsék időt, ha már a szobából nem nagyon jutsz ki.

Kezdjük azzal, hogy megpróbáljuk elfogadni az esőt, vagy legalábbis meglátni a dolog jó oldalát!

1. Ének az esőben (1952)

Essünk is túl a legnyilvánvalóbb választáson: a hangosfilmváltást és a filmipar átalakulását zenés darabba csomagoló mozi mára klasszikussá vált. Gene Kellybe (1912-1996) mindenki szerelmes volt egy kicsit. A mindig skatulyából előrántott Fred Astaire-rel szemben ő a vidám matróz, akinek a tánc könnyed bolondozás. Pedig semmivel sem volt kevésbé profi, mint cingár kollégája. Általában a koreográfiáit is ő maga dolgozta ki. Kollégái – különösen a komoly tánctudást kívánó filmben először szereplő Debbie Reynolds – szerint Kelly zsarnok volt a munkában, és saját magától is a maximumot követelte. A híres esőben táncoló jelenetet például magas lázzal csinálta végig. Ráadásul a forgatás idején szárazság volt a környéken, a stáb késő délután kezdett, és amikor a környékbeliek hazaértek és bekapcsolták az öntözőberendezéseket, a stúdióban egyszerűen elállt az eső, mert csökkent a víznyomás. 

2. Óz, a csodák csodája (1939)

Tornádóig talán nem fajulnak a dolgok, de a viharokról mindenképpen eszünkbe juthat Dorothy és Óz birodalma. A délutáni szakadó esőben határozottan szükségét érezzük egy pár rubincipellőnek, ami hazarepít. A tornádót egy 10 méteres muszlim anyagdarab "alakította". Ezt pörgették a tanya makettje közelében, némi porral feldobva a látványt. Gyerekként ez volt a film legrémisztőbb része – főleg, amikor felfedeztem, hogy a mi házunkhoz nem is tartozik pince... Azonban – hogy teljesen Coelho-ba forduljunk – eső nélkül nincs szivárvány sem!

 

3. Frakkban és klakkban (1935)

Ha már szóba került Fred Astaire, ne feledkezzünk meg róla sem! A partnere itt is Ginger Rogers, akivel a filmben egy félreértés miatt kutya-macska viszonyban vannak, igaz, a férfi első látásra beleszeret a temperamentumos hölgybe. A páros egyik leghíresebb mozijában egy futó zápor kergeti őket egy pagodába, közben az Isn't It A Lovely Day című dal szól. A férfinak sikerül kissé meglágyítania a lány szívét, és ez tükröződik kettejük táncában is, amelybe még a mennydörgést is belekomponálják.

 

4. Cherbourgi esernyők (1964)

A francia alkotásban Geneviève (Catherine Deneuve) egy ősszel különösen népszerű üzletágban utazik: édesanyjával esernyőboltjuk van. A lány szerelmese, Guy autószerelő – újabb hiányszakma! – azonban egy behívó megakadályozza, hogy a románcból házasság legyen, az algériai háború elszakítja őket egymástól. A film és zenéje is klasszikussá vált, a zeneszerző idén januárban sajnálatos módon elhunyt. Az esernyőüzlet azonban ma is megtalálható Cherbourgban a Rue De Port 13 szám alatt, a film emlékét pedig tábla őrzi a falon. (Damien Chazelle nemcsak kedvenc filmjének, de a Kaliforniai álom című mozija ihletadójának nevezte a Cherbourgi esernyőket.)

 

5. A muzsika hangja 

Julie Andrews mögött hihetetlenül kék az osztrák ég, és még a gyerekek is vakáción vannak. Az eredeti helyszíneken, Salzburg közelében forgatott filmben a fiatal apácanövendék belecsöppen a von Trapp család életébe, hogy megpróbáljon boldogulni a csemeték nevelésével. A gyerekek bizalmának megnyeréséhez kulcsszerepe van a viharban énekelt dalnak, amelyben kedvenc dolgaikat sorolják. Ezzel párhuzamosan egy másik énekbetétben és jelenetben – de ugyanabban a viharban – az eső és a pagoda a szerelmeseket is összehozza. A romantikus kettős értékéből sokat levon, hogy a lelkes ifjú árulja el a szökésben lévő von Trappokat.

 

6. Micimackó (1977)

Nem musical, de zenés filmként beszorítjuk a felsorolásba Walt Disney Micimackó-feldolgozását, mivel a teljes mértékig át tudjuk érezni a dal szövegét:

És a víz-víz-víz csak jött-jött-jött!

Az eső a Százholdas Pagonyban is minden mértéken túl esett és zuhogott a 71 oldaltól, még Malackát és Micimackót is elsodorta az ár.  

 

Most pedig következzenek a napsütést követelő dallamok!

 

7. Funny girl (1968)

Jó, itt picit csaltunk, de Barbra Streisandot nem hagyhattuk ki! Fanny Brice életrajzi filmjében olyan sztárokat találunk, mint Streisand vagy a férfi főszerepet alakító Omaf Sharif, a rendezői székben pedig Billy Wyler ült, akinek ez volt az első musicalrendezése. Igaz, a pletykák szerint Streisand néha átvette tőle az irányítást, és újravett egyes jeleneteket, amik szerinte nem sikerültek elég jól. 

Végül mindenkinek figyelmeztetésül: Don't rain on my Parade! (durva fordításban: Ne merjen esni az én bulimon!)

 

8. Kaliforniai álom (2016)

A film nyitódala, az Another Day of Sun (nagyjából: Még egy napos nap) forró napsütésben forgott: mindkét napon 43 fok volt. Mind a harminc táncosnak két váltás jelmeze állt készen az autókban, hogy a felvételek között át tudjanak öltözni. A jelenetet makettek és cetlik segítségével a legapróbb részletekig kidolgozták, a koreográfus, Mandy Moore pedig már 2015 májusában elkezdett próbálni a táncosokkal a produkciós irodák mögötti parkolóban. Moore a felvételek közben egy autó mögött lapult, hogy ne lógjon bele a képbe, onnan osztotta az utasításait a táncosoknak.

Ahogy korábban írtuk, Damien Chazelle, a film rendezője nagy rajongója a Cherbourgi esernyőknek, de az Ének az esőben is inspirációt jelentett a mozijához. A forgatás előtt Damien Chazelle, Ryan Gosling és Emma Stone meglátogatták Gene Kelly özvegyét, hogy megnézzék a színész relikviáit, köztük az Ének az esőben forgatókönyvének egy bőrkötéses példányát. A távozásukkor azonban kiszabadult az özvegy kutyája, akit Chazelle és Gosling az autók közt futva, az úttesten próbáltak elkapni, miközben Chazelle közölte: "Nem fogjuk megölni Gene Kelly özvegyének kutyáját!" Végül sikerült épségben elkapni a szökevényt.

 

Lista nagy mértékben szubjektív. Várjuk a kiegészítéseket esős és napos musicalek témájában!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Bösendorfer zongorát hallunk Érdi Tamás új Beethoven-lemezén

Mindig, mindenhol a Steinway, most viszont egy olyan lemez jelent meg, amelyen Bösendorfer-zongora szól. De korántsem ez Érdi Tamás felvételének érdeme.
Klasszikus

Ha a rezesek viccelni kezdenek...

... csinálják úgy, mint ez az öt plusz egy fickó. Most, amikor kis hangszórókon hallgatunk zenét, mindennél fontosabb, hogy megismertessük a legkisebbekkel az élő zene izgalmait. A Brass In Five harsány humorral és a hangszereik sokféle hasznosításával végzik ezt a munkát.
Jazz/World

Visszahelyezik a verset ősi jogaiba – 50 éves a Kaláka

Idén ötvenéves a Kaláka zenekar, akinek dalain már több generáció nőtt fel. A jubileumot november 30-án a Müpában is megünneplik, ennek kapcsán kérdeztük Gryllus Dánielt a vers szerepéről, a gyerekközönségről és Latinovits Zoltánról.
Vizuál

Milyen volt Jeney Zoltán kapcsolata a filmmel?

Jeney Zoltánra emlékezik a Magyar Nemzeti Filmalap. Az október végén elhunyt zeneszerzőt talán sokan a Jób lázadása, a Szindbád és a Kincskereső kisködmön filmzenéiért ismerték. Négy alkotása most ingyen elérhető az interneten.
Vizuál

Másfél méteres hollywoodi óriás: 75 éves Danny DeVito

Szóljatok a köpcösnek, Ikrek, Junior, Batman – csak néhány azok közül a filmek közül, amelyek sokak kedvencévé tették Danny DeVitót, aki 150 centis magasságával Hollywood egyik legnagyobb sztárja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház játék

Mennyire ismeri Homonnay Zsoltot? - JÁTÉK

A Benczúr Ház Takarásban című beszélgetéssorozatának vendége november 21-én a Budapesti Operettszínház művésze, Homonnay Zsolt lesz. Játsszon a Fidelióval, és legyen ott az eseményen!
Zenés színház hír

A háborús övezetek gyerekeit segíti Andrea Bocelli és az UNESCO programja

Közös zeneoktatási programot indít Andrea Bocelli olasz sztártenor és az UNESCO a fegyveres konfliktusok által sújtott területeken élő gyerekek számára.
Zenés színház selmeczi györgy

Elkészült Selmeczi György új operája

A Krónikás című kétfelvonásos vígopera az intézményes magyar zeneoktatás létrejöttének bicentenáriumára készült a kolozsvári Zenei Líceum és a Kolozsvári Magyar Opera számára.
Zenés színház hír

Plácido Domingo lemondta a 2020-as tokiói olimpián való szereplését

A 78 éves operaénekes a produkció összetettségére hivatkozva lépett ki a 2020 áprilisára tervezett bemutató előkészületeiből – jelentette be az Olimpiai Szervezőbizottság múlt pénteken.
Zenés színház hír

Késelés a színpadon, három művész megsérült

Előadás közben késeltek meg három művészt Szaúd-Arábiában – számolt be róla az Index.