Tánc

"Nem hiszek abban, hogy ütni-verni kell a táncosokat" – Interjú Aradi Máriával

2019.12.12. 14:30
Ajánlom
Aradi Mária nemrég ünnepelte a 75. születésnapját, de ma is rendületlenül dolgozik a Magyar Nemzeti Balett betanító balettmestereként. Nagyívű balett-táncosi pályájáról szerényen beszél, a jelenkori tendenciákról pedig határozott véleménye van.

Ön azon kevés magyar balerinák közé tartozik, akinek megadatott, hogy a klasszikus balett fellegvárában, a Bolsojban táncoljon főszerepet ösztöndíjasként. Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy itt tették helyre. Mit jelent ez?

A Balettintézetben a híres Nádasi-osztályban végeztem, de ezt nem mondanám kellemes időszaknak.

A tanáraim hízelegtek, hogy rendkívül tehetséges vagyok, a hátam mögött pedig áskálódtak. Hozzá kell tenni, hogy már akkor is egy rebellis személyiség voltam, és részben emiatt sok nézeteltérésem volt.

Nem éreztem, hogy a helyemen vagyok. Moszkvában egy teljesen idegen közegbe kerültem, és szenzációs táncosokkal dolgozhattam. Asaf Mikhailovich Messerer és Marina Timofeyevna Semyonova voltak a tanáraim, akik mindketten különleges képességű, híres balettmesterek voltak. Ők készítettek fel a Giselle főszerepére is. Az, hogy meg tudtam állni a helyemet ebben a közegben külföldiként, világszínvonalú táncosok között, nagy biztonságérzetet adott – ettől helyrejöttem.

Az orosz szemlélet után a nyugati, modern balettfelfogásba is mélyebb betekintést kapott.

Igen, hazajöttem, és nem sokkal később Németországba disszidáltam. Mivel sváb vagyok, és a családomat a háború után kitelepítették, a német államtól könnyen megkaptam az állampolgárságot, ami a nyugati útlevélhez kellett. De szeptember volt, és már minden színház telve, úgyhogy Münchenben sikerült állást találnom egy operettszínházban, a Gertnerplatz Theaterben, ami a moszkvai Bolsoj után nem volt túl felemelő. Viszont ott láttam meg az Amszterdami Nemzeti Balett felhívását, hogy szólistákat keresnek. Persze fogalmam nem volt, hogy működnek a dolgok Nyugaton. Nagy naivan írtam nekik, hogy jövök, fizessék az útiköltséget és a szállodát. Erre kaptam egy választ, hogy ez nem így működik, ha akar, akkor jöjjön. De szerencsére pont akkor vetítették a TV-ben a moszkvai táncversenyt, amiben A hattyúk tavát és a Spartacust táncoltam Dózsa Imrével, amit az ottani igazgató látott, és azt mondta, hogy mindent fizetünk, jöjjön.

AradiMaria-Csipkerozsika_resize1-142155.jpg

Aradi Mária a Csipkerózsikában (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Balett)

Miben hozott újat az itt töltött időszak?

A Holland Nemzeti Balett akkoriban tulajdonképpen az új koreográfusok bölcsője volt. Rengeteg olyan alkotónak adott lehetőséget, akik később világhírűek lettek.

A repertoár is rendkívül változatos volt, ami számomra újdonságként hatott, hiszen abban az időben itthon csak klasszikus darabokat játszottak az Operaházban.

Igaz, hogy eddigre én már a Pécsi Balettnél, Eck Imre koreográfiáiban belekóstoltam az úgynevezett modern, korszerű balettbe, de az inkább gondolkodási metódusában és előadói stílusában volt újszerű, mozgásanyagában nagyon is a klasszikus balettra épült.

Hollandiában dogozott Hans van Manennel is, aki a Trois Gnossiennes női főszerepét Önre szabta, Toer van Schayk pedig a „múzsájának” tartotta. Hogy lett Önből múzsa?

Amszterdamban akkor úgy nevezték őket, hogy a „Három Van”. Hans Van Manen, Rudi van Dantzig és Toer van Schayk voltak a Holland Nemzeti Balett házi koreográfusai. Utóbbi szobrász, festő, díszlet- és jelmeztervező is volt, egy univerzális tehetségű, reneszánsz ember, aki nagyon nehéz, emberpróbáló baletteket csinált. Olyan mozgásanyagot állított össze, amit szinte lehetetlen volt kivitelezni és én segítettem neki megoldani ezeket. Valószínűleg ezért lettem a „múzsája”.

Tavaly a Magyar Nemzeti Balett is műsorra tűzte a Trois Gnossiennes-t, aminek betanító balettmestere volt. Ilyenkor el tud vonatkoztatni saját magától?

Igen, abszolút. Ezt a darabot 35 éve koreografálta nekem Manen, és azóta több generáció is táncolta, akikkel próbáltam is. Mindig picit változik a darab, de érdekes átadni a lényegét a dolognak, hogy ez hogy és miért született.

Nagyon sajnálom azokat a balettmestereket, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy „én ezt így csináltam, és ennek így kell lennie”. Hihetetlen frusztráció van emögött.

Én mindig szabadságot adok a táncosaimnak és lehetőséget az egyéni interpretációra. Persze bizonyos kereteken belül, de nagyon jó látni, amikor egy táncos a saját egyéniségére formál egy szerepet.

45516052_10155931747703181_1938611373986545664_n-142838.jpg

Leblanc Gergely és Felméry Lili a Trois Gnossiennes című darabban (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Balett)

Pedig egyik pillanatról állt át a sztártáncosi szerepből a balettmesteribe.

Negyvenöt kilósan rohangáltam a világban, rengeteget dolgoztam és nem sikerült teherbe esnem. Negyvenéves voltam, amikor felszabadult egy balettmesteri állás az együttesben, és arra gondoltam, hogy ha ezt az alkalmat most nem ragadom meg, akkor elszáll a lehetőség. Úgyhogy akkor abbahagytam, és három hónap múlva várandós lettem. Utána pedig már nem volt semmi értelme visszamenni táncolni, akkor is, ha jó formában voltam, nem volt sérülésem. De ha kétszáz Giselle-t eltáncolsz, akkor a kétszázegyedik már tényleg nem annyira fontos. Különben is jobb úgy abbahagyni, hogy megkérdezi az igazgató, „biztos vagy benne?”.

Azon nem gondolkozott soha, hogy koreografáljon? Hiszen világhírű alkotók is munkatársként tekintettek önre, és többen az egykori évfolyamtársai közül megpróbálkoztak ezzel.

Akinek valódi késztetése, tehetsége és mondanivalója van, annak érdemes megpróbálni koreografálni. Én sem társadalmilag, sem politikailag nem akarok állításokat megfogalmazni.

Pedig a vezetői ambíció megvan önben, ha jól gondolom. Amikor 2004-ben megpályázta a Magyar Nemzeti Balett igazgatói posztját, akkor mi motiválta?

Az egy tévedés volt.

Én a holland rendszerből indultam ki akkor, ahol a balettigazgató tulajdonképpen egy művészeti vezető, akinek nem kell törődni gazdasági ügyekkel. Amikor megpályáztam, és azzal szembesültem, hogy itt nekem kellene bóklásznom pénz után, akkor kicsit megrémültem, mert egyáltalán nem értek ezekhez. Keveházi Gábor mellett aztán művészeti vezető lettem, csak ott meg nem egyeztek az elképzeléseink az együttesről. Én egy egészen más társadalmi közegből érkeztem akkor: Amszterdamban egy rendkívül befogadó, demokratikus, tizennégy különböző náció táncosaiból álló együttesben dolgoztam, itt pedig még egy sokkal konzervatívabb szemlélet uralkodott. Mára ez rengeteget változott előnyére, de akkor idegennek tartottak, nem tudtak elfogadni.

Most már azért éri szó az Operaház elejét, mert túl sok a külföldi táncos a Magyar Nemzeti Balettben. Erről mit gondol?

Ez a világon mindenhol megváltozott. Ma már az olyan társulatok is nemzetközivé váltak, mint a Bolsoj vagy a Royal Ballet, ahová korábban egyetlen külföldi be nem tette a lábát. A Bolsoj Balettnál például amerikai szólótáncos van. A tánc egy olyan művészi forma, amihez nem kell nyelv.

Annak idején tőlem sem kérdezte meg senki Amszterdamban, hogy mit keresek ott magyar létemre, és szerintem itt is a legnagyobb neveletlenség megkérdezni, hogy mit keres itt valaki külföldi létére.

Nem beszélve arról, hogy nagymértékben növelik az együttes színvonalát, mert nagyon jó táncosok jönnek ide külföldről, akik így egy állandó, egészséges versenyre késztetik a magyar táncosokat is. A másik pedig az, hogy a Táncművészeti Egyetemen tíz végzősből nyolc külföldi, tehát nincs is nagyon kit felvenni. Ebben a helyzetben azt számonkérni, hogy miért nem foglalkoztatunk magyar táncosokat, olyan, mint bemenni a kínai étterembe és ott pörköltet rendelni.

Kevesebben is jelentkeznek ma a Táncművészeti Egyetemre, amiben szerintem közrejátszik az is, hogy ma sokkal inkább óvják a szülők a gyerekeiket az olyan pályáktól, amik nagy fizikai, lelki igénybevétellel járnak, márpedig a balett ilyen.

Igen, a balett fizikailag olyan, mint az élsport, és a tánc, mint minden művészi pálya, lelkileg is nagyon igénybe veszi az embert. Ha eredményt akarsz elérni, az mindenütt kemény.

De ha jól tudom, ön a balettmesteri pályáján is egy demokratikus viszonyra törekszik a táncosokkal.

Én nem hiszek abban, hogy ütni-verni kell a táncosokat, hogy eredményt érjünk el. Pozitív energiával és dicsérettel sokkal többre megyünk, mintha az ember szidja a tanítványokat, és degradáló megjegyzéseket tesz rájuk.

Nagyon sok olyan tanárt látok, aki úgy beszél a növendékeivel, mintha azok tiszta hülyék lennének. Én a saját gyerekemmel és unokáimmal is olyan viszonyra törekszem, ami kölcsönös tiszteletre és szeretetre épül. A mai napig rengeteget tanulok azoktól a táncosoktól, akiket tanítok. Ez egy adok-veszek kapcsolat.

lol_tois_gnossiennes_premier_2017_foto_nagy_attila_resize-142157.jpg

Aradi Mária a Trois Gnossiennes premierjén, 2017-ben (Fotó/Forrás: Nagy Attila)

Mit gondol arról a tendenciáról, hogy egyre inkább sporttá válik a balett, és a fizikai teljesítményre, az extremitásra kerül a hangsúly a művészi kifejezéssel szemben? Érzékel ilyesfajta változást?

Azt hiszem, hogy a modern balettekkel jött be ez a változás, ahol hihetetlen mértékben kihasználták a fizikumot; ezek a koreográfiák sokszor természetellenes testmozgást forszíroznak. Mára a klasszikus balettbe is átszivárgott az a szemlélet, hogy minél több piruettet, minél magasabb ugrásokat próbálnak végrehajtani. De ha valaki technikailag hihetetlenül erős táncos, attól még lehet, hogy nem jó művész. Ez fordítva is igaz: lehet, hogy valaki kiváló előadóművész, de két bal lábas. Szóval éppen ez a nehéz a balettben, hogy rengeteg feltételnek kell megfelelni. Azt viszont nem gondolom, hogy a művészi kifejezés kárára megy a technika, csak abban az esetben, ha rosszul használják.

Amit nehezményezek, hogy a stílusérzék kezd háttérbe szorulni. Lassan minden balettet ugyanúgy adnak elő, pedig a Csipkerózsika vagy a Giselle stílusa nem lehet ugyanaz, mint A rosszul őrzött lányé.

Teljesen más a felsőtest tartása, vagy a kézmozgás egy ötven évvel ezelőtti balettban, mint egy száz évvel ezelőttiben. Amikor én a Balettintézetbe jártam, még nagy hangsúlyt fektettek a történelmi társastáncokra, karaktertáncokra, tanultunk színészmesterséget, vívást, szolfézst, zongorát. A történelmi társastáncon például megtanultuk, hogy egy menüettet vagy egy pavant hogy kell előadni, a karaktertánc a ritmusérzék miatt, a vívás a gyorsaság és a reflex miatt volt fontos. Ma már csak az orosz balettoktatásban ragaszkodnak ezekhez a tradíciókhoz.

Van olyan dolog a pályáján, amit másként csinálna, ha újrakezdhetné?

Nem, mert az egyik döntés, még ha esetleg rossz is volt, hozta a másik lehetőséget. Én csak szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi szép dolog történt velem.

Magyar balerina ihlette a világhírű Hans van Manen remekművét

Kapcsolódó

Magyar balerina ihlette a világhírű Hans van Manen remekművét

Ami ráadásul a világon először látható együtt a holland koreográfus másik két munkájával október 20-án a LOL-esten a Magyar Nemzeti Balett előadásában a Müpában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

A magyar oktatás MacGyverei – a kötelező olvasmányok

A jövő nemzedék sorsa mindössze attól függ, hogy Gárdonyit, Szabó Magdát vagy Agatha Christie-t adnak a kezébe? Arató Lászlóval, a Magyartanárok Egyesületének elnökével - a NAT-módosítás részleteinek hiányában - a jelenlegi szabályozást vizsgáltuk meg, hogy jobban értsük, mi is lehetne a változások előremutató iránya.
Vizuál

Az 1917 a legjobb film az amerikai producerek szerint

Sam Mendes első világháborús eposza, az 1917 című film kapta meg az Amerikai Producerek Céhének (PGA) díját a mozikban forgalmazott filmek mezőnyében szombaton Los Angelesben.
Plusz

75 éve szabadult fel a pesti gettó 

A pesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést vasárnap Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában, majd koszorút helyeztek el a zsinagóga falánál állított emléktáblánál.
Klasszikus

Boldog születésnapot kívánunk Fischer Ivánnak!

Ma ünnepli születésnapját a Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere, egyik legkelendőbb hazai művészünk. Saját Happy Birthday-feldolgozásával köszöntjük!
Vizuál

Ki nevet még a bohócon? – 100 éve született Fellini

Száz éve, 1920. január 20-án született Riminiben Federico Fellini, az egyik legnagyobb olasz filmes, akit első olaszként jelöltek rendezői Oscar-díjra, s mind a négy a kitüntetésre jelölt alkotása nyert a legjobb külföldi filmek között, a legnagyobb elismerésnek mégis azt érezte, ha rendező-festőnek nevezték.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Milyen hatással van az alkotói munkára a klímavészhelyzet? – Beszélgetés a Trafóklubban

A klímavédelem témakörét járja körbe február 13-án Duda Éva (Duda Éva Társulat), Hevesi Flóra (Greenpeace) és Macskásy Éva (Fridays For Future) a Trafóban.
Tánc ajánló

Vizuális színpadi varázslat – Kiállítás a Magyar Állami Népi Együttes jelmezeiből

A Magyar Állami Népi Együttes mindennapjait is bemutató tárlatot Bodor Johanna táncművész, koreográfus nyitja meg január 25-én.
Tánc hír

Cirkusztörténelmet írt ifj. Richter József és Merrylu Richter

Pas de deux – balett lóháton című produkciójukkal elnyerték mindkét fődíjat, a magyar cirkuszigazgatók aranyfokozatú díját és fesztivál nagydíját, az Arany Pierrot-díjat is.
Tánc hír

Latin életérzés a Szegedi Kortárs Balett előadásában

Három egyfelvonásos produkcióval indítja az új év bemutatóinak sorát a Szegedi Kortárs Balett februárban. Az előadásokon keresztül a vágy megnyilvánulásának különböző fajtáival foglalkoznak.
Tánc interjú

„Sok kihívás elé állítjuk a szereplőket” – Interjú a Szent Boszorkány alkotóival

A 2019-es Staféta-pályázat kiemelt kategóriájának egyik nyertes alkotópárosával, Pál Dániel Leventével és Kalmár Ákossal a Szent Boszorkány című újcirkuszi est január 7-ei bemutatója kapcsán beszélgettünk.