Színház

Vaknyugat 7/75

2019.11.04. 12:40
Ajánlom
A Vaknyugat hetvenötödik előadását és a produkció hét évét ünnepli november 17-én este az Átrium. 2012 decemberében ez volt a színház első saját bemutatója, ahogyan a koprodukciós partner Kultúrbrigádnak is.

„Maga az egyetlen barom egész Leenane-ben, aki abba’ a hiszembe’ van, hogy az véletlenségből történt. Nem-e eresztett meg a papa egy viccet Coleman hajviseletét illetően, és nem-e rontott ki Coleman a szobából, és húzta hátra a hajánál fogva a fejét neki, és loccsintotta ki szegénynek az agyvelejét, úgy ahogyan azt már nyolc éves korába’ beígérte, mikor papa rálépett a dömperjére, és eltörte!”

Hetvenöt előadás. 2012 decemberében, az Átrium megnyitása után röviddel ez volt a színház első saját bemutatója, ahogyan a koprodukciós partner Kultúrbrigádnak is.

Az elmúlt hét esztendőt végigkísérte a csendesen brutális Coleman, a csacsogó bosszúálló Valene, a reménytelenül vágyakozó Kicsilány és a magamagában elveszett hitet keresgélő alkoholista pap, Welsh atya figurája.

IMG_2961-122732.jpg

Rétfalvi Tamás, Ficza István és Alföldi Róbert a Vaknyugat c. előadásban (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba, Átrium)

Ficza István (Valene) és Rétfalvi Tamás (Coleman) a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hallgatóként találkoztak a darabbal, a drámát korábban a Pesti Színházban színre állító Gothár Péter vitte el nekik, az ő vezetésével dolgoztak ki jeleneteket egy vizsga keretében. Ezek olyan jól sikerültek, hogy az akkor színházi előadások létrehozását tervező Kultúrbrigád tagjai felkérték őket: dolgozzák ki a teljes előadást, egészében. Gothár rendezőként, Ficza és Rétfalvi immár végzett színészként lelkesen vállalták a feladatot, a meglévő jelenetek alapján, azok némi átdolgozásával, a további jelenetek megalkotásával, kiegészülve a Nemzeti Színház főigazgatói posztjától akkoriban búcsúzó Alföldi Róberttel Welsh atya, valamint Mészáros Piroskával Kicsilány szerepében.

Nem volt hozzá semmink, a rendezőbe és a színészekbe vetett bizalmon kívül.

„Meg persze Martin McDonagh szövegébe, amit nagyon szerettünk, és a történetet is olyannak láttuk, ami 2012-ben is már túlmutatott önmagán. A darabban látható testvérháborúhoz egészen hasonlatos, ami az utóbbi években itt történik, a se veled-se nélküled viszonytól a megbocsátás lehetetlenségén át a nagyüzemben kivitelezett minőségi trollkodásig, ami olyan sok ember áldozatát teszi értelmetlenné” – mondja Ugrai István, az előadás produkciós vezetője.

„Felvettünk némi kölcsönt, és bíztunk benne, hogy a korábban a színházról felhalmozott tudásunknak és az alkotók tehetségének ötvözetét siker koronázza majd. Akkoriban indult el az előadóművészeti tao rendszere, ami segítette az effajta befektetések megtérülését. Bejött, szerencsére, és ennek nyomán születhetett meg a többi előadásunk. Ma már erre ilyen módon nem nyílna lehetőség.”

IMG_3195-122733.jpg

Alföldi Róbert és Mészáros Piroska a Vaknyugat c. előadásban (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba, Átrium)

Hosszú széria lett belőle, a nyíregyházi VIDOR Fesztiválon Gothár Péter a legjobb rendezés Capitano-díját, Ficza István és Rétfalvi Tamás megosztva a legjobb férfi színészi alakítás Arlecchino-díját kapta meg 2013-ban. Ugyanebben az évben közönségdíjat nyert el a produkció a szegedi THEALTER Fesztiválon. Komlón, Pakson, Kőszegen, Budaörsön, Aradon is játszottuk, és 2018 márciusában ezt az előadást még elvihettük Pécsre a Zsolnay Színház programjába – májusban az Igenis, miniszterelnök úr! már nem kerülhetett színpadra.

A Vaknyugat előadásait angol nyelvű feliratozás is kíséri az Átriumban.

 

Támogatott tartalom.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Bösendorfer zongorát hallunk Érdi Tamás új Beethoven-lemezén

Mindig, mindenhol a Steinway, most viszont egy olyan lemez jelent meg, amelyen Bösendorfer-zongora szól. De korántsem ez Érdi Tamás felvételének érdeme.
Klasszikus

Ha a rezesek viccelni kezdenek...

... csinálják úgy, mint ez az öt plusz egy fickó. Most, amikor kis hangszórókon hallgatunk zenét, mindennél fontosabb, hogy megismertessük a legkisebbekkel az élő zene izgalmait. A Brass In Five harsány humorral és a hangszereik sokféle hasznosításával végzik ezt a munkát.
Jazz/World

Visszahelyezik a verset ősi jogaiba – 50 éves a Kaláka

Idén ötvenéves a Kaláka zenekar, akinek dalain már több generáció nőtt fel. A jubileumot november 30-án a Müpában is megünneplik, ennek kapcsán kérdeztük Gryllus Dánielt a vers szerepéről, a gyerekközönségről és Latinovits Zoltánról.
Vizuál

Milyen volt Jeney Zoltán kapcsolata a filmmel?

Jeney Zoltánra emlékezik a Magyar Nemzeti Filmalap. Az október végén elhunyt zeneszerzőt talán sokan a Jób lázadása, a Szindbád és a Kincskereső kisködmön filmzenéiért ismerték. Négy alkotása most ingyen elérhető az interneten.
Vizuál

Másfél méteres hollywoodi óriás: 75 éves Danny DeVito

Szóljatok a köpcösnek, Ikrek, Junior, Batman – csak néhány azok közül a filmek közül, amelyek sokak kedvencévé tették Danny DeVitót, aki 150 centis magasságával Hollywood egyik legnagyobb sztárja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház premier

Gergye Krisztián ADHD-és gyerekekről szóló előadást rendez a B32-ben

Egy felnőni képtelen, „laza” anyuka; egy figyelemhiányos-hiperaktív, rosszabb pillanataiban fékezhetetlen fiú; és szomszédjuk, egy trauma miatt dadogó ex-tanárnő a főszereplői a Mit tennél, ha meghalnék? c. drámának, a szereplők: Horváth Lili, Varga Ádám Simkó Katalin.
Színház hír

Először pályázik Magyarország a Nemzetközi Színházi Olimpia megrendezésére 

A Nemzetközi Színházi Olimpia zárósajtótájékoztatóján Szentpéterváron Vidnyánszky Attila és Fekete Péter bejelentették, hogy Magyarország kandidál a 2023-as Nemzetközi Színházi Olimpia megrendezésére.
Színház hír

Tudnivalók Karinthy Márton temetéséről

A 71. életévében elhunyt színházigazgatótól november 26-án 10 órakor vehetünk végső búcsút a Fiumei úti Sírkertben.
Színház interjú

„Nem horgonyoztam le egyik izmusnál sem” – Interjú Nagy Norberttel

Májusban mutatta be a Forte Társulat Elias Canetti Kárpázatát a Szkénében. A főszereplőt, Peter Kient alakító Nagy Norberttel az ősbemutató különleges formanyelvéről, a történetben megjelenő férfi-női viszonyokról, és szöveg aktualitásáról beszélgettünk.
Színház hír

Ilyen lett a felújított kaposvári Csiky Gergely Színház

Átadták a Kaposvár jelképének számító Csiky Gergely Színház felújított és kibővített épületét.