Színház

26 évnyi „emléktérkép”

2021.08.12. 07:50
Ajánlom
Izgalmas kísérletbe fogott Márfi Márk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt hallgatója. A prózai szakon végzett színésznek a karantén ideje alatt kellett megírnia a diplomamunkáját, melynek szövegéből most előadás készült a szerző tolmácsolásában, Tóth Péter közreműködésével.

A Lóvasút Kulturális és Rendezvénytérben bemutatásra kerülő Telik – egy óra az életedből személyes hangvételű önadaptáció, amely egyfajta kísérlet egy tudományos igénnyel megírt szakdolgozat színházi formává alakítására. Az előadás 26 évnyi „emléktérképet” vetít a nézők elé, és megjelenik benne minden, amin az emberek az elmúlt másfél évben keresztülmentek, de legfőképpen a kényszerű bezártság okozta stressz.

Ehhez kapcsolódik az az élmény, melyet az utolsó vizsgái előtt álló hallgató átél. A vidéki otthonába visszahúzódó egyetemista koncentráltsága – vagy éppen dekoncentráltsága –, és a kényszerszünet szülte kettősség, ahol a bezártság generálja a nagyobb alkotói szabadságot.

IMG_8686-014532.jpg

Márfi Márk (Fotó/Forrás: Bánszegi Rebeka)

Ezekről az érzésekről Márfi Márk a szakdolgozatában is említést tesz:

„Bezártság, magány, feszültség, egymáson levezetés van. Édesanya, édesapa van. Szomszéd nincs, a postás nem jár.

Munkás emberek vannak, de az nem számít, mert ők pénzért vannak itt. Háromkilométeres körzetben egy árva lélek sincs. Hétvége nincs. Ünnepnap nincs. Nyaralás nincs. Munka van. Munka van. Munka van. Egyébként minden van. Autók, motorok, traktorok, hótoló télre és öntözőrendszer nyárra. Valahogy realitás nincs.”

Bár az előadás augusztus 30-án debütál, a szegedi közönség már láthatta a produkciót, a Telik ugyanis meghívást kapott a Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválra, ahol augusztus 4-én bemutatták a darabot.

Fejléckép: jelenet az előadásból (fotó: Bánszegi Rebeka)

Programkereső

Legolvasottabb

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Babarczy László

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházrendező, színigazgató, tanár, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja hosszú betegség után, 86 éves korában halt meg – tudatta a művész lánya, Babarczy Eszter.
Színház ajánló

Modernkori boszorkányüldözés – a Vadászat a Budaörsi Latinovits Színház műsorán

Érzékeny témát feszeget a Budaörsi Latinovits Színház február végi bemutatója, súlyos vád és önbíráskodás feszül egymásnak, zsigeri düh kontra jogrend. A Pelsőczy Réka rendezte előadás a közösség erejének kétélűségét vizsgálja.
Színház ajánló

Szent őrületben – a Szentivánéji álom a Budaörsi Latinovits Színház műsorán

A Szentivánéji álom egyike Shakespeare legőrültebb darabjainak, ami nem csekélység: Shakespeare és az őrület hosszú, cikkcakkos közös határral rendelkeznek. De, szemben a két őrület-tragédiával, a Macbeth-tel vagy a Lear királlyal, a Szentivánéji vígjáték-őrülete nem halálos, legalábbis látszatra nem az, illetve csak jóval később halunk majd bele, amikor már arra sem emlékszünk, hogy mibe is haltunk bele.
Színház interjú

„Nem kell mindenkinek egyformának lennie” – interjú Balázs Andreával

Január 28-án mutatja be a Karinthy Színház a Budapest Playhouse független produkciós műhellyel közösen, Iványi Árpád rendezésében Neil LaBute szatirikus komédiáját, melynek főszerepét Balázs Andrea alakítja. Az Olivier-díjra is jelölt FAT PIG (Kövér disznó) a mai társadalmat veszi górcső alá, és többek között azt a kérdést feszegeti, hogy milyen hatással vannak ránk a társadalmi elvárások. A színésznővel idealizálásról, testképzavarról és az előadás mély mondanivalójáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Önmegvalósítás kutyabőrben – monodráma Kafka nyomán a 3K-ban

Vadász Krisztina előadása a fizikai és a prózai színház nyelvén beszél az önmegvalósítás és önállóság nehézségeiről, a megerősítésekről, illetve azok hiányáról, szabadságról és az igazság fáradhatatlan kutatásáról. A monodráma február 18-tól látható a 3K Kulturális Központban.