Színház

Befütyüléssel zavarták meg egy előadás meleg jelenetét

2021.08.12. 10:30
Ajánlom
Az Orlai Produkciós Iroda Válaszfalak című darabjának augusztus 11-i előadása kis híján botrányba fulladt a színpadon elcsattant férficsók-jelenet miatt, amikor az egyik néző sajátos formáját választotta nemtetszése kifejezésének.

Bess Wohl Tony-díjra is jelölt drámája a szeretetről, illetve annak vad és kiszámíthatatlan természetéről, beteljesítetlen tervekről és viszonzatlan érzésekről szól. Ebben a felfokozott, és érzelmekkel teli miliőben csattan el egy csók két férfi szereplő között. A jelenetnek az alkotók nem is kívántak más vagy nagyobb jelentőséget adni, azonban a nézőtéren – különösen az elmúlt időszak homoszexualitással összefüggő híreinek fényében – a gesztus egészen más megvilágítást kapott.

Az augusztus 11-i előadás során az egyik néző ugyanis úgy érezte, fütyüléssel kell a közönség és a színészek tudtára adnia, hogy zavarja, amit a veresegyházi Mézesvölgyi Szabadtéri színpadán lát.

A közjáték ellenére az előadás rendben folyt tovább, a jelenet egyik résztvevője, Nagy Dániel Viktor azonban az előadás után a Facebook-oldalán kommentálta a történteket.

„Üzenem annak a kedves nézőnek, aki fütyüléssel zavarja meg az előadást, ha férficsókot lát a színpadon, hogy ne járjon színházba.

Nem kell, tényleg, egy szint alatt nem érdemes.

Nem kell a nézőtérre is behozni a politikát, a kék plakátok retorikáját, és az ostobaságot.

Mert ez nem véleménynyilvánítás, ez gyökérség.

Köszönöm a kollégáim nevében is.

#Magyarország #2021 #Gratulálok #a #propagandához”

Fejléckép: jelenet az Orlai Produkció Válaszfalak című előadásából (forrás: Orlai Produkció)

Programkereső

Legolvasottabb

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Befütyüléssel zavarták meg egy előadás meleg jelenetét

Az Orlai Produkciós Iroda Válaszfalak című darabjának augusztus 11-i előadása kis híján botrányba fulladt a színpadon elcsattant férficsók-jelenet miatt, amikor az egyik néző sajátos formáját választotta nemtetszése kifejezésének.
Színház ajánló

Játék az idővel – időről

Izgalmas kísérletbe fogott Márfi Márk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt hallgatója. A prózai szakon végzett színésznek a karantén ideje alatt kellett megírnia a diplomamunkáját, melynek szövegéből most előadás készült a szerző tolmácsolásában, Tóth Péter közreműködésével.
Színház hír

A FESZ döntése célzott hadjárat - Reakció a Spirit Színház ügyében

A Független Előadó-Művészeti Szövetség augusztus 10-én közleményben tudatta, hogy több panasz is érkezett Perjés János, a Spirit Színház igazgatója ellen verbális abúzus, fenyegetés és kisebb súlyú fizikai erőszak miatt. A szervezet a rendelkezésére álló adatok alapján indokoltnak látta az igazgató tulajdonában álló Spirit Színház Nonprofit Kft. kizárását a szervezetből. Az ügyben megkerestük a színházat, válaszukat változatlan formában közöljük.
Színház hír

Abúzus vádja miatt kizárta soraiból a Spirit Színházat a Független Előadó-Művészeti Szövetség

Perjés János, a színház alapító-tulajdonosa ellen verbális abúzus, fenyegetés és kisebb súlyú fizikai erőszak miatt tettek panaszt – közölte honlapján a FESZ.
Színház ajánló

Sorsjáték a Gyulai Várszínházban

A Gyulai Várszínház idei negyedik bemutatója, harmadik ősbemutatója augusztus 13-án 19.00 órakor a Kamarateremben a Transzformáció Alapítvánnyal és a marosvásárhelyi Spektrum Színházzal közös produkció, a Két hold világa.