Színház

„Állampolgárok vagyunk, emberek, habár magyarok” – Börtöntől a Zsidó Színházig

Elveszett közönség
2021.08.07. 09:55
Ajánlom
„Jó szívem van és érzékeny lelkem. Elsiratok egy megfagyott verebet, megdöbbent egy éhes arc, és tébolyba vinne egy gyermek erőszakos pusztulása, ha látnám” – írta magáról Fekete Mihály színész, rendező, a temesvári színház igazgatója 1927-ben, a fogdában. Azért csukták le, mert ujjat mert húzni a román hatóságokkal. Az impériumváltás után üldözték őt Romániában a magyarsága, aztán a zsidósága miatt is. Mégsem akart elszakadni az imádott Erdélyétől.

Fekete Mihály a magyar színjátszás történetének egyik polihisztora volt. Játszott, rendezett, teátrumokat igazgatott. Kritikákat, cikkeket, színműveket is írt, kötetei jelentek meg. Korának ünnepelt filmsztárja volt, de forgatókönyvíró és filmrendező is. Több nyelven beszélt. Festett és szobrászkodott is. A honi színművészet állócsillaga lehetett volna, ha nem telepszik le Erdélyben, ha nem vállalja, hogy Trianon után is ott marad, és egész életével a kisebbségbe szorult magyarság ügyét szolgálja. A nyomor, az üldöztetés és a börtön sem tántorította el missziójától.

Fekete Mihály Svarcz Mór néven 1884-ben született Csongrádon zsidó családban. Gyerekkorától csakis a színház érdekelte. Állítólag egyszer elszökött otthonról és Szentesig gyalogolt, mert híre ment, hogy színtársulat érkezett oda. Az előadás után éjszaka árkon-bokron át bukdácsolt hazáig. Amikor édesapja kérdőre vonta, bevallotta, hol járt, s azt is, hogy színész akar lenni. Apja hallani sem akart erről: banktisztviselőnek szánta a fiát.

A szülői tiltás ellenére Mihály később Pestre utazott, beiratkozott a Színiakadémiára. Mikor az apja megtudta ezt, kitagadta, minden támogatást megvont tőle.

A Színiakadémia egyik tanárának feltűnt, hogy a tehetséges növendéke egyre fogy, s kiderítette az okát is. Elvitte a fiút a Művész Kávéházba, s elintézte, hogy minden nap tejeskávét kapjon ott annyi kiflivel, amennyit csak kér hozzá. Szerencsére Mihály édesapja idővel megbocsátott, belátta, a fiából sosem lesz banktisztviselő, és onnantól hajlandó volt finanszírozni a színitanulmányait. (Ezt a történetet Hornyák József erdélyi író jegyezte le Fekete Mihály helytállásai című cikksorozatában. Megjelent az Új Élet 1983. novemberi számában.)

 

„A téboly parancsára el kellett indulnunk”

fekete_04-105931.jpg

Fekete Mihály az 1950-es években. Polyfoto felvétele, Nagyvárad (Fotó/Forrás: OSZMI)

Csortos Gyulával és Rátkai Mártonnal együtt végezte a Színiakadémiát, és az egyik legígéretesebb tehetségnek tartották. Rögtön szerződést ajánlott neki Krecsányi Ignác, a temesvári társulat igazgatója, aki nyaranta a Budai Színkörben játszott együttesével. Krecsányinál kezdte a pályát Medgyaszay Vilma és Beregi Oszkár is.

Fekete Mihály hamarosan a temesvári szellemi élet egyik központi alakja lett: kávéházi asztaltársaságához kritikusok festőművészek csatlakoztak, s áhítattal hallgatták Fekete és legjobb íróbarátja, Gozsdu Elek irodalmi vitáit. Az ifjú Fekete talentumára az akkori leghíresebb erdélyi színházigazgató, Janovics Jenő is felfigyelt, és 1911-ben leszerződtette a kolozsvári színházhoz. Ám a színész Temesvárhoz sem maradt hűtlen, még abban az évben megírta és megjelentette A temesvári színészet története című kötetét, amelyben mesterének, Krecsányi Ignácnak külön fejezetet szánt.

Fekete Mihály a Kolozsvárott eltöltött tíz év alatt vált országos hírű nagy művésszé.

Itt játszotta el élete legnagyobb szerepét, a Cyranót, amelyről lelkendezve írta a kritika: „Rostand gyönyörű alkotása, a Cyrano romantikus, hősi erőtől és költői pátosztól túláradó figurája Fekete Mihály ábrázolásában egészen páratlan reliefet kap. Akik a próbákat látták, elragadtatva beszélnek erről az alakításról, amelyet a színész egyéni lírája fűt át különösen életmeleggé.” Shakespeare-színészként is ünnepelték, hatalmas sikert aratott Shylock és Othello szerepében. Rendezett is Kolozsvárott, és amikor Janovics Jenő megalapította a városban az első közép-európai filmstúdiót, Fekete sorra kapta tőle a filmfőszerepeket. Majd a Transsylvania Filmgyár legtöbbet foglalkoztatott rendezője lett. Később így emlékezett vissza erre az időszakra: „Ha a kolozsvári filmgyártást, melyet Janovics Jenő indított el, nem akasztja meg a háború, világmárkák versenytársai lehettünk volna. Boldog, szép élet, gyönyörű és gazdag színházi kultúra tépődött el, amikor az első őrület kitört 1914-ben, és egy napon a téboly parancsára el kellett indulnunk. Én magam három és fél évig voltam a fronton.” (Erdély, 1945. április.)

 

Színidirektor a síneken

Fekete Mihály visszatért a háborúból, de Trianon után már minden megváltozott Erdélyben, a színházi életben is. Ám ez még inkább inspirálta művészi ambícióinak megvalósítására. Már nem akart Janovics mellett másodhegedűs lenni: megpályázta és elnyerte előbb a marosvásárhelyi, 1923-ban pedig a temesvári színház igazgatói posztját. Katona József Bánk bánját vitte színre, Az ember tragédiájában Ádámot és Lucifert is játszotta, emellett operát és operetteket is műsorra tűzött.

A kirobbanó gazdasági válságban azonban egyre nehezebbé vált egy ekkora társulatot fenntartani. Így hát a művészek „tájoltak”, felkeresték a bánsági kisvárosokat, falvakat, ahol nem egyszer búzáért, lisztért, tojásért vagy egy-egy malacért játszottak.

Fekete Mihály fanatikus vezetői stílusát azonban sokan kritizálták, ő ugyanis a színházáért bármire képes volt. Erről is maradt fenn anekdota. Társulatával egyszer a város központjától távoleső temesvári gyárvárosi színkörben játszottak. Tartottak tőle, hogy a közönség nem szívesen gyalogolna ki odáig, ezért Fekete megállapodott a villamostársasággal, hogy villamoskocsik indulnak oda és vissza. Csakhogy az egyik előadás valamiért elhúzódott, és a villamosvezető közölte, nem várakozik tovább. A direktor könyörgött neki, majd megfenyegette, ha kell, keresztbe fekszik a síneken. És amikor Fekete Mihály látta, hogy mégis elindul a villamos, elterült a síneken, és megállította a járgányt. A közönség pillanatokon belül megtudta, mi történt, és Fekete Mihály hőstettét vastapssal honorálták. (Hornyák József: A kedves mester, Utunk évkönyv, 1988)

fekete_01-110251.jpg

Fekete Mihály és Poór Lili ismeretlennel az Akik életet cseréltek című 1918-ban forgatott némafilmben. Transsylvania Filmgyár felvétele (Fotó/Forrás: OSZMI)

De hiába próbálkozott mindennel az igazgató, előadásaikat egyre kevesebben látogatták. A nézőknek nem tellett színházra, ha mégis, inkább az olcsó szórakoztatást választották. A temesvári színház 1927-ben csődbe ment. Így tudósított erről a Szegedi Új Nemzedék júliusi száma. „A temesvári magyar színház, amelynek Fekete Mihály ismert színházi ember volt az igazgatója, hónapok óta súlyos anyagi válsággal küzd. Fekete mindent megtett, hogy társulatának jövőjét biztosítsa.

A legjobb darabokat hozta ki, előkelő fővárosi színművészeket és színművésznőket szerepeltetett, mindez azonban hiábavaló volt: a temesváriak közönye a színházzal szemben nem akart felengedni.

Ennek tulajdonítható, hogy tegnapelőtt a direktor kénytelen volt a színház ellen csődeljárást kérni és színészeit elbocsátani. Ez a megszállott területek magyar kultúrájának igen nagy veszteség.”

Fekete Mihály egy évvel később levelet írt a román kultuszminiszternek, s ezt a Brassói Lapokban is közölték. Egyebek mellett ezt írta: „Az a lesújtó, kegyetlen szégyen ért minket, hogy alább rendeltek bennünket, mint a mozikat, mint a mutatványosbódékat, mint a szerencsejátékok nagy üzemeit, mint a nyilvánosházakat. Amikor a román színészek öt, tíz százalék adót fizetnek, vagy éppen semmit, akkor mi, a megbélyegzettek, külön kategóriába tartozó állampolgárok 26 százalék adót fizetünk. Most csak arra kérem, adja vissza emberi önérzetünket, adja vissza nyelvünk jogait, adja vissza a jogba, törvénybe vetett hitünket és éreztesse velünk, hogy mi is rendes állampolgárok vagyunk, emberek, habár magyarok.”

 

„Különbnek lenni, mint a többi, bűn”

fekete_02-110251.jpg

Fekete Mihály igazolványképe, 1930-as évek. Ismeretlen fényképész felvétele (Fotó/Forrás: OSZMI)

A nehéz gazdasági helyzet, az állandó cenzúrázás lassan az erdélyi színházi szakmát is felőrölte. Társulatok szűntek meg, művészek nyomorogtak. A belső érdekellentétek egykori barátokat, szövetségeseket fordítottak egymás ellen. Janovics Jenő és Fekete Mihály között is megromlott a viszony. Janovics egy színházi tröszt megvalósítására törekedett, amelyben több erdélyi társulatot is saját igazgatása alá vont volna. Fekete sérelmezte Janovics túlterjeszkedését, de konfliktusba keveredett a színészekkel is. Temesvári direktorként megfenyegette az egyik primadonnáját, hogy ki fogja utasíttatni az országból, mivel a szóbeli szerződésüket megszegve több fizetésért átszerződött a kolozsvári társulatához. Fekete a helyi színészegyesület tagjaként kezdeményezte, hogy oszlassák fel a szervezetet, helyette alakuljon meg külön az igazgatók-rendezők, valamint a színészek egyesülete, mivel az érdekeik sok esetben ellentétesek. Erre inkább Feketét zárták ki az egyesületből, arra hivatkozva: antiszociálisan viselkedik a színészekkel. Fekete Mihály lelkében ez örök sérelem maradt. Sok évvel későbbi interjújában is visszatért erre:

„Én húszmilliós vagyonomat, kolozsvári két házamat, csongrádi szőlőmet és házamat és 45 év minden aranyát, amit kerestem, a mesterségemnek adtam vissza az alatt a húsz év alatt, amikor mint színigazgató kétségbeesett körülmények között ápoltam a magyar szót és színházat tartottam fenn.” (Erdély, 1945. április.)

Fekete Mihály a hatóságokkal is összetűzésbe került a temesvári bukása idején is. A teátrumában megjelenő adóellenőrt kidobta az épületből, mondván, illetéktelenül akarta más tartozását behajtani rajta. Három hónap börtönre ítélték. A fogházban írta meg Faluról falura című visszaemlékezéseit. Ebben kétségbeesett hangon siratta a magyar kultúrát, amelyre már Erdélyben sincs igény: „Magyar színészek játszanak a Korzón. Magyar dal, magyar zene szól, magyar szó buzog, magyar érzés forr. Nem elég? Mi kell, szólj! Mondd meg, mi hiányzik? Majomtáncolás? Bohócok ugráljanak, mozit csináljunk? Bikaviadal kell? Birkózás? Meztelen lányok combját akarod látni? Én inkább Petőfit, Adyt szavalok Néked minden este.” Majd ostorozta önmagát is: „Miért hordtad fent a fejed? Azt hitték, dölyfös vagy. Én tudom, hogy csak látni akartad az Embert. A sarat kellett volna keresned a földön, hogy máshoz vághasd. Az ügyesek ma is ezt teszik. Miért kerested te az égit, a szárnyalót? Hízelgőnek, gyávának, hitet cserélő rókának, kufárnak kellett volna lenned. Ha hazug, önző, kifelé mosolygó, befelé gyűlölködő senki vagy, nem kerülsz börtönbe. De különbnek lenni, mint a többi, bűn.”

Börtönbüntetése után is priuszos marad a hatóságoknál, büntetett előéletére hivatkozva még 1932-ben sem kaphatta meg az aradi színház koncesszióját, hiába pályázott rá. „Mindenki kaphat Erdélyben koncessziót, csak Fekete Mihály nem” – írt erről felháborodva a Kelet Népe.  

 

Kolozsvári Zsidó Színház

Fekete Mihály mindig megbocsátott az imádott Erdélyének, és mindig visszavágyott oda.

Pedig 1936-ben Herczeg Ferenc ajánlására meghívták őt Szegedre, majd a fővárosba játszani. „Döbbenetesen nagy színész ez a Fekete Mihály” – írta róla a Nemzeti Újság. Bárdos Artúr a Művész Színházban nagy feladatokat szánt neki. A Magyar Rádióban is gyakran szavalt. „Minden egyes rádiószereplésemkor úgy éreztem, hogy Erdélyhez, az erdélyiekhez szólok. Minden szavam üdvözlet volt Erdély felé” – vallott erről 1937-ben a temesvári újságíróknak, miután visszatért Erdélybe. Hozzátette:

„Az az érzésem, hogy az én mesterségem igazoltabb, teljesebb itthon, mint akárhol másutt. Az egyévi tapasztalatokat itthon érvényesíthetem, s ha szívesen fogadnak, ha kenyeret kapok, itt maradok.”

De nem kapott kenyeret. Az 1940-es második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, így érvénybe lépett ott is a második zsidótörvény, amely kimondta: „Zsidó nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, dramaturgja (…). Színházi előadások üzletszerű rendezésére zsidó (…) hatósági engedélyt nem kaphat.” 

Ekkoriban Fekete Mihály beiratkozott egy temesvári festőművész iskolájába, megtanult festeni, és a képei eladásából élt. Majd 1941 februárjában megalakult Kolozsvárott a Zsidó Színház, amely 1944 tavaszáig, a város német megszállásáig működött. Egyik vezetőjük Fekete Mihály lett. A Vasmunkás Klubban tartották az előadásaikat. A pici társulat a fennmaradását elsősorban báró Kemény Jánosnak, a kolozsvári Thália Magyar Színház Rt. igazgatójának köszönhette, aki díszletekkel, jelmezekkel, kellékekkel és anyagilag is segítette őket. A pénzük így sem volt elég, a színészek a fizetésüket színházjegyekben kapták, amelyeket maguk értékesítettek. Fekete rendezte Berger Özönvíz című drámáját, amely kiáltás volt a totalitárius rendszerek ellen. A főszerepet is ő alakította, de zenés vígjátékokat, kabarékat is bemutattak. Egyik előadás közben leszakadt a függöny. Fekete e szavakkal fordult a közönséghez:

„Hölgyeim és uraim, elszakadt a függöny kötele, apróság, szóra sem érdemes. Kötelet mindenhol lehet kapni, csak sajnos, amit ebben a színházban keresünk, abból még kötélre sem telik.”

fekete_03-105930.jpg

Poór Lili, Fekete Mihály és Baróti Erzsi az 1950-es években. Ismeretlen fényképész felvétele (Fotó/Forrás: OSZMI)

A német megszállás után a társulat többségét a téglagyári gettóba hurcolták, onnan Auschwitzba deportálták. A művészek közül négyen élték túl a háborút: egyikük Fekete Mihály volt. Felesége, Felszeghy Mária keresztény színésznő volt, és sikerült elbújtatnia a férjét, akit az üldöztetés, a folytonos életveszély sem tört meg. Miután az orosz csapatok felszabadították Kolozsvárt, 1944. október végén ő nyitja meg a kolozsvári színházat. Janovics Jenővel a magyar színház közös ügye újra összehozta.

1945-ben Fekete Mihály áll ki a közönség elő, és megrendülve jelenti be: meghalt Janovics Jenő, a magyar színművészet egyik legnagyobbja.

Cenzúra, zaklatások, vallatások – Janovics Jenő és a Kolozsvári Nemzeti Színház

Kapcsolódó

Cenzúra, zaklatások, vallatások – Janovics Jenő és a Kolozsvári Nemzeti Színház

A kolozsvári magyar színjátszás történetének egyik legnehezebb korszaka volt a két világháború közötti időszak, az a 22 év, amikor először kellett kisebbségi színházként – a túlélés legfőbb szempontját szem előtt tartva – megmaradnia. Ezeket az éveket a fennmaradáson túl az a szándék mozgatta, hogy az adott politikai-gazdasági helyzet korlátai között a magyar színjátszás megtalálja a maga és a közönsége számára is megfelelő hangot. Az impériumváltás időszakát Janovics Jenő visszaemlékezései alapján tárjuk föl. Ő igazgatta az akkor Országos Nemzeti Színház nevet viselő kolozsvári színházat, amely Magyarország második nemzeti színháza volt.

Az 1945 utáni időszak némi kárpótlást jelentett Fekete Mihálynak, újra jelentős szerepeket alakított: a tábornokot Gorkij Ellenségek című drámájában, Peturt a Bánk bánban. Megkapta a Román Népköztársaság Érdemes Művésze címet. A kitüntetés átadásának estéjén Peturt játszotta, 39 fokos lázzal is vállalta az előadást. Utána kórházba került, de már nem gyógyult meg teljesen. Fáradtan, betegen is dolgozni akart, ám 1959-ben nyugdíjazták, ami nagyon megviselte. Talán a mellőzöttség is hozzájárult, hogy néhány hónappal később, 1960 áprilisában meghalt.

Saját kérésére a kolozsvári ortodox zsidó temetőben temették el. Sírkövére legnagyobb szerepéből, a Cyranóból idéztek egy sort: „Ha volt nagyritkán diadalban részem, azt én vívtam ki, az enyém egészen.”

Szerző: Sándor Zsuzsanna

 

mma_logo-103459.jpg

Magyar Művészeti Akadémia (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)

Az 1920-as államfordulatok utáni magyar színháztörténettel foglalkozó cikksorozatunkat az MMA támogatja. Együttműködő partner: OSZMI. Külön köszönet Gajdó Tamás színháztörténésznek. (E cikk megírásához nyújtott segítségéért köszönetet mondunk Lőwy Dánielnek.)

 

Programkereső

Legolvasottabb

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Befütyüléssel zavarták meg egy előadás meleg jelenetét

Az Orlai Produkciós Iroda Válaszfalak című darabjának augusztus 11-i előadása kis híján botrányba fulladt a színpadon elcsattant férficsók-jelenet miatt, amikor az egyik néző sajátos formáját választotta nemtetszése kifejezésének.
Színház ajánló

Játék az idővel – időről

Izgalmas kísérletbe fogott Márfi Márk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt hallgatója. A prózai szakon végzett színésznek a karantén ideje alatt kellett megírnia a diplomamunkáját, melynek szövegéből most előadás készült a szerző tolmácsolásában, Tóth Péter közreműködésével.
Színház hír

A FESZ döntése célzott hadjárat - Reakció a Spirit Színház ügyében

A Független Előadó-Művészeti Szövetség augusztus 10-én közleményben tudatta, hogy több panasz is érkezett Perjés János, a Spirit Színház igazgatója ellen verbális abúzus, fenyegetés és kisebb súlyú fizikai erőszak miatt. A szervezet a rendelkezésére álló adatok alapján indokoltnak látta az igazgató tulajdonában álló Spirit Színház Nonprofit Kft. kizárását a szervezetből. Az ügyben megkerestük a színházat, válaszukat változatlan formában közöljük.
Színház hír

Abúzus vádja miatt kizárta soraiból a Spirit Színházat a Független Előadó-Művészeti Szövetség

Perjés János, a színház alapító-tulajdonosa ellen verbális abúzus, fenyegetés és kisebb súlyú fizikai erőszak miatt tettek panaszt – közölte honlapján a FESZ.
Színház ajánló

Sorsjáték a Gyulai Várszínházban

A Gyulai Várszínház idei negyedik bemutatója, harmadik ősbemutatója augusztus 13-án 19.00 órakor a Kamarateremben a Transzformáció Alapítvánnyal és a marosvásárhelyi Spektrum Színházzal közös produkció, a Két hold világa.