Plusz

Egy koncert erejéig ismét összeáll az Amadinda

2022.01.18. 14:50
Ajánlom
Január 22-én egy exkluzív koncert erejéig ismét összeáll az Amadinda Ütőegyüttes, hogy a Műcsarnok Prima díjas kiállítója, Barabás Márton tárlatvezetését gazdagítsák a Magyar Kultúra Napján.

Barabás Márton három és fél évtizede alakuló, műfaji szempontból roppantul sokszínű életművének egyik legjellemzőbb elvont motívuma a zene, valamint a zeneiséget jellemző fogalmak, mint az ismétlés, a repetíció, a rész és az egész egymáshoz való viszonyának kérdése; a másik pedig a zene megtestesülését jelképező konkrét motívum, a zongora (és egyéb hangszerek, illetve a zenéhez kapcsolódó tárgyak), melyek szervezőelemként alkotói periódusainak mindegyikében központi szerepet játszanak.

Az Amadinda együttes 1984-ben alakult, tagjai a budapesti Zeneakadémián végezték tanulmányaikat. Az együttes a már klasszikussá vált ütőhangszeres kompozíciók bemutatása mellett a kezdetektől fogva megkülönböztetett fontosságot tulajdonított annak, hogy működése inspirációt nyújtson magyar és külföldi zeneszerzőknek egyaránt. John Cage, Ligeti György, Steve Reich: a XX. századi zenetörténet e három meghatározó alakja is darabot komponált az Amadinda számára. Az Amadinda együttes az elmúlt évtizedekben aktívan együttműködött olyan világszerte ismert művészekkel, mint Kocsis Zoltán, Schiff András, Marton Éva, Kurtág György, Eötvös Péter, Keller András, Presser Gábor, a Theatre of Voices és Paul Hillier, az Eighth Blackbird, Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar, valamint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. A velük való együttműködés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mára az Amadindát az egyik legeredetibb ütőhangszeres együttesként tartja számon a világ szakmai közvéleménye.

Zenei program:

Elliot Cole: Postludes No.6 (3')
Mbira – tradicionális zene (Zimbabwe) 4'
Mkazi wa mulomo – tradicionális zene (Malawi) 3'
Elliot Cole: Postludes No.8 (3')

amadinda-144511.jpg

Amadinda Együttes és Barabás Márton (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Zeneakadémia)

Amadinda koncert és Barabás Márton tárlatvezetése
2022. január 22., szombat, 15:00 – Műcsarnok

 

Fejléckép: Amadinda Együttes / fotó: Kocsis Levente

Programkereső

Legolvasottabb

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Kulka János tanítja újra beszélni a sztrókon átesett Lang Györgyit

Az énekesnő erről a Klubrádió Ötös című műsorában beszélt Falusi Mariannak, akivel korábban együtt vezették a műsort – számolt be róla a Színház Online.
Plusz ajánló

Már kézbe vehető a februári Fidelio Magazin

Az országszerte terjesztett, ingyenes kiadványban az aktuális programbontások mellett híreket, ajánlókat, magazinos anyagokat és számos interjút is talál. Keresse az ismert terjesztési pontokon, vagy lapozzon bele online!
Plusz hír

Egy koncert erejéig ismét összeáll az Amadinda

Január 22-én egy exkluzív koncert erejéig ismét összeáll az Amadinda Ütőegyüttes, hogy a Műcsarnok Prima díjas kiállítója, Barabás Márton tárlatvezetését gazdagítsák a Magyar Kultúra Napján.
Plusz hír

Online emlékhely nyílt a budapesti gettó felszabadulásának 77. évfordulóján

Az évforduló alkalmából indult el a www.emlekezes77.hu online platform, ahol 77 órán keresztül holokauszt-túlélőkkel és megmentőikkel készült interjúk láthatók, mások mellett Bruck Edith-tel, Keleti Évával, Vitray Tamással, Fahidi Évával és Féner Tamással.
Plusz hír

Újcirkusz-előadás és Bartók arab népdalgyűjtései a Bartók Tavasz programján

Új fellépőket jelentettek be az idei Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programjából, a fesztiválhoz új helyszínként a Magyar Zene Háza is csatlakozik.