Jazz/World

Még csak 30 éves, de négy jelölésből hármat már Grammyre váltott: Cécile McLorin Salvant

2019.11.08. 15:00
Ajánlom
Kevés alkotó mondhatja el magáról, hogy mindössze 21 évesen megnyerte a műfaj egyik legrangosabb megmérettetésének számító Thelonious Monk Jazzversenyt, és négy jelölésből hármat Grammy-díjra tudott váltani. A francia-haiti gyökerekkel rendelkező, Miamiban született Cécile McLorin Salvant jazzénekesnővel éppen ez történt, ráadásul még csak harminc éves. November 18-án élőben tapasztalhatjuk meg a Müpában a kivételes tehetségű művész sokoldalúságát, ahova ezúttal Sullivan Fortner zongoristával érkezik.
CecileMcLorinSalvant_Hires2byHectorPerez-125447.jpg

Cecile McLorin Salvant (Fotó/Forrás: Müpa/ Hector Perez)

A mai jazzénekesek új generációjának egyik vezető egyénisége minden egyes általa elénekelt dalban felfedezi a történelmi kontextust és a modern lehetőségeket, még a legmélyebben amerikai sztenderdekben is”

– írta a Pitchfork Cécile McLorin Salvant legutóbbi, The Window című lemezéről. Az énekesnő nem fél rendhagyó módon hozzányúlni a klasszikusokhoz, ezzel együtt a szakma rendszeresen a legnagyobb elődökkel emlegeti egy lapon. A New York Times kritikusa egyenesen úgy fogalmazott: ha valaki a nagy hármas – Billie Holiday, Sarah Vaughan és Ella Fitzgerald – nyomába léphet, az csakis ő.

Zenéjét többek közt az teszi izgalmassá, hogy lemezein a klasszikus jazzsztenderdek és a lenyűgöző saját szerzemények mellett előszeretettel kalandozik más műfajokba is. Legfrissebb albumán például jól megférnek egymás mellett Richard Rodgers, Stevie Wonder és Steven Sondheim klasszikusai, de helyet kapott a korongon társadalmi kérdéseket feszegető amerikai népballada és korai feminista R&B-dal is, sőt a francia sanzonokra is kikacsint.

Több kritika is kiemeli, milyen jó érzékkel értelmezte újra a West Side Story Somewhere című dalát:

a Pitchfork szerint Salvant azzal a tudattal énekel, hogy egy mű sincs kőbe vésve, még egy olyan gyakran elővett dallam sem, mint a Somewhere. Az albumon helyet kaptak könnyedebb slágerek is, de – ahogy a Rolling Stone szerzője fogalmaz – a lemezről úgy általában elmondható, hogy Salvant szeretné előcsalogatni a dalokból a keményebb igazságokat, és megmutatni a bennük rejlő többletjelentéseket, mindezt pedig egészen lenyűgöző módon.

Hogy honnan ez a különleges érzékenység és sokoldalúság, amivel világszerte levette a lábáról a kritikusokat? Ehhez kétségtelenül hozzájárult haiti származású édesapja és Tunéziában született, de francia, guadalupei és amerikai gyökerekkel rendelkező édesanyja, akik kiskorától rengeteg zenével vették körül. Már 5 évesen zongoraleckéket vett, azonban középiskolás koráig nem igazán foglalkozott jazzel.

Kezdetben sokkal jobban vonzotta a klasszikus és a barokk muzsika: 18 évesen felvételt nyert a dél-franciaországi Darius Milhaud Konzervatóriumba, ahol jogot, klasszikus és barokk éneklést tanult.

Végül itt, a jazzszaxofonos Jean-François Bonnel hatására került a műfaj bűvkörébe. Pályája során számos neves jazz-zenész felfigyelt rá – a legendás trombitás, a Jazz at Lincoln Center művészeti központ zenei igazgatója, Wynton Marsalis például úgy fogalmazott vele kapcsolatban: egy-két generáción belül egyszer találkozni hasonló énekessel.

Az alábbi videóban azt is hallhatjuk, hogyan működnek együtt a színpadon:

Karrierjének egyik meghatározó mérföldköve, hogy 2010-ben, mindössze 21 évesen megnyerte a szakma egyik legrangosabb megmérettetését, a Thelonious Monk Jazzversenyt, ahol a közönség és a zsűri egyaránt el volt tőle ragadtatva. Ugyanabban az évben jelent meg első, a Jean-François Bonnel Paris Quintettel közösen készített lemeze, a Cécile, 2014-es WomanChild című albumát pedig már Grammy-díjra jelölték a legjobb vokális jazzalbum kategóriában.

Az ezt követő három lemeze – a For One to Love, a Dreams and Daggers és a The Window – igazi diadalmenet: kivétel nélkül mindegyikért hazavihette az arany gramofont.

Először 2016-ban, nem sokkal első Grammy-díja után járt Budapesten, november 18-án pedig két újabb lemezzel és még két Grammyvel később, Sullivan Fortner New Orleans-i zongoristával tér vissza a Müpába, hogy ezúttal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben mutassa meg, minek is köszönheti ezt a példátlan sikert. A The Window című albumon is közreműködő Fortner az énekesnőhöz hasonlóan szereti a nagy kontrasztokat, miközben jól összeszokott duójuk elképesztő intimitással rezonál egymásra. A Pitchfork kritikusa szerint Salvant tökéletes partnerre talált a zongoristában, aki többek közt olyan zenészekkel állt egy színpadon, mint Wynton Marsalis, John Scofield vagy Paul Simon. Nem is annyira kíséri az énekesnőt, sokkal inkább csatlakozik hozzá abban a párbeszédben, amit Salvant folytat a dalokkal – sőt, időnként még vitatkozik is vele.

(Támogatott tartalom)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Bösendorfer zongorát hallunk Érdi Tamás új Beethoven-lemezén

Mindig, mindenhol a Steinway, most viszont egy olyan lemez jelent meg, amelyen Bösendorfer-zongora szól. De korántsem ez Érdi Tamás felvételének érdeme.
Klasszikus

Ha a rezesek viccelni kezdenek...

... csinálják úgy, mint ez az öt plusz egy fickó. Most, amikor kis hangszórókon hallgatunk zenét, mindennél fontosabb, hogy megismertessük a legkisebbekkel az élő zene izgalmait. A Brass In Five harsány humorral és a hangszereik sokféle hasznosításával végzik ezt a munkát.
Jazz/World

Visszahelyezik a verset ősi jogaiba – 50 éves a Kaláka

Idén ötvenéves a Kaláka zenekar, akinek dalain már több generáció nőtt fel. A jubileumot november 30-án a Müpában is megünneplik, ennek kapcsán kérdeztük Gryllus Dánielt a vers szerepéről, a gyerekközönségről és Latinovits Zoltánról.
Vizuál

Milyen volt Jeney Zoltán kapcsolata a filmmel?

Jeney Zoltánra emlékezik a Magyar Nemzeti Filmalap. Az október végén elhunyt zeneszerzőt talán sokan a Jób lázadása, a Szindbád és a Kincskereső kisködmön filmzenéiért ismerték. Négy alkotása most ingyen elérhető az interneten.
Vizuál

Másfél méteres hollywoodi óriás: 75 éves Danny DeVito

Szóljatok a köpcösnek, Ikrek, Junior, Batman – csak néhány azok közül a filmek közül, amelyek sokak kedvencévé tették Danny DeVitót, aki 150 centis magasságával Hollywood egyik legnagyobb sztárja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Visszahelyezik a verset ősi jogaiba – 50 éves a Kaláka

Idén ötvenéves a Kaláka zenekar, akinek dalain már több generáció nőtt fel. A jubileumot november 30-án a Müpában is megünneplik, ennek kapcsán kérdeztük Gryllus Dánielt a vers szerepéről, a gyerekközönségről és Latinovits Zoltánról.
Jazz/World ajánló

"Akusztikusan zenélni a legszebb dolog"- Dresch Mihály és formációi Kolozsváron és a Fonóban

Dresch Mihály 'húros' formációjával november 29-én Kolozsváron, legendás Dresch Quartetjével pedig november 30-án a budapesti Fonóban lép fel. VIDEÓ!
Jazz/World

Novák Péter és az Etnofon újra a Fonóban

A Fonó Budai Zeneházban tartott nagysikerű nyilvános főpróba és a hat állomásos nyári turné után november 16-án 21 órától újra a Fonóban ad koncertet a Novák Péter és az Etnofon zenekar.
Jazz/World videó

Színeket hoz a télbe az Antal Gábor Trió zenéje – Videópremier!

A Fidelión debütál az Ávéd János szaxofonossal kiegészült Antal Gábor Trió új videója, amit a Winter Colors című dalhoz készítettek.
Jazz/World ajánló

Egy egész nap a népzene jegyében – A Halmos Béla Program napja az A38-on

Az NKA Halmos Béla Program egy igazi minifesztivált varázsol november 17-én az A38 Hajó több helyszínére. Izgalmas előadásokkal, szórakoztató gyermekműsorokkal, fantasztikus koncertekkel és az elmaradhatatlan táncházzal várják az érdeklődőket.