Megkomponálni a Porgy és Besst – Gershwin tudta, hogy élete fő művét írja, amely nem csak neki fontos mérföldkő, hanem az egész amerikai kultúra számára is. Autentikus operát szeretett volna írni, mely
A Gershwin-testvérek, a szövegíró Ira és a zeneszerző George, csakúgy mint mindenki a kontinensen, egy európai szerzőpárost istenítettek: Gilbertet és Sullivant. Imádták a jazzt és a feketék zenéjét, de George égető szükségét érezte, hogy tudásban felzárkózzon az igazán komoly műveket író európai komponisták mögé. "De miért lennél te második Ravel, ha első Gershwin lehetsz?" – kérdezte tőle állítólag Ravel, amikor az amerikai órákat kért tőle. Amikor megírta a Rhapsody in Blue-t, remélte, hogy a koncerttermek főszereplőivé teheti a dance hallt és a jazzt, amelyeket ugyanolyan kincsnek tartott, mint amilyennek mondjuk Bartók tartotta a magyar vagy a román népzenét.
Olvassa el Laquita Mitchell-lel készült interjúnkat!

Kapcsolódó
Laquita Mitchell: „Bess megváltoztatta az életemet”
A fiatal amerikai szoprán, Laquita Mitchell számos énekversenyt nyert hazájában és Európában. A San Francisco Opera sok elismerést begyűjtött Porgy és Bess előadásának női főszerepében bármikor megnézhetjük DVD-n, de június 23-án és 25-én a Margitszigeten, egy egészen különleges estén személyesen is meggyőződhetünk tehetségéről.
1927 környékén Gershwin mesésen gazdag volt már, de az olyan művek, mint a Rhapsody in Blue és a Zongoraverseny arra inspirálták, hogy egy komoly, nagy művel foglalkozzon.

Kapcsolódó
Hogyan lett Gershwin mesésen gazdag?
A nagy amerikai zeneszerző több millió dolláros vagyont hagyott maga után, de gazdagságát nem egyszerűen népszerűségének és hatalmas életművének köszönhette.
– egy mozgássérült fekete koldus történetét, aki Charleston gettójában él. Noha a húszas évek végén DuBose felesége színpadra állította a regény adaptációját a Broadwayn, Gershwint ez nem tántorította el az opera tervétől.
A Porgy című dráma nagy sikert aratott 1927-ben, Gershwin pedig megnyerte magának annak rendezőjét, hogy rendezze meg az operát is. Az emberek már ismerték tehát a történetet, de ez nem volt baj. Végülis Mozart is egy létező drámát szemelt ki a Figaro házassága c. operájának témájául. Mind a Figaro, mind a Porgy rizikós sztori volt a maguk korában, de az operát színre állítóknak nem kellett tartaniuk attól, hogy a téma miatt az előadás botrányba fullad, hiszen a dráma korábban már tesztelte a nézők ingerküszöbét.
1911-ben sikert aratott Scott Joplin ragtime-operája, a Treemonisha, de sosem adaptálták rendesen színpadra. Készült egy-két Broadway-show, de ezek csak fekete közönség számára. Gershwin viszont A Nagy Amerikai Operát akarta megírni.
A librettót DuBose Heyward és Ira Gershwin alkotta meg, Gershwin pedig Dél-Karolinába utazott, az opera tényleges színhelyének közelébe, hogy ihletet gyűjtsön. Ma már slágerdarabok a mű legszebb részei – a Summertime, az I Got Plenty O'Nuttin', az It Ain't Necessarily So és a Bess, You Is My Woman Now. Először koncertváltozatban hangzott fel a Porgy és Bess (a Carnegie Hallban 1935-ben), a Broadway-bemutatót pedig két színpadi adaptáció is megelőzte: egy Bostonban, egy pedig a New York-i Alvin Theaterben. (A bostoni próbák alatt Gershwin jelentősen meghúzta a négyórás művet, hogy könnyebben befogadható legyen.)
A bemutató mégsem volt kirobbanó siker – főleg szakmai körökben. A New York Times inkább musicalként értékelte, a New York Herald-Tribune kritikusa pedig a műfaji besoroláson rugózott gonoszul. Szerinte a blues és jazz egy komoly operai partitúrában teljességgel téves elképzelés, és az egész amúgy is esetlen.
A zenetudósok és a kritikusok évtizedekig nem ismerték el, hogy a Porgy és Bess rendes opera lenne. A Houston Grand Opera bemutatója 1976-ban ilyen szempontból fordulópontnak tekinthető. Ebben az évben adták elő először a teljes operát, Gershwin saját húzásai nélkül. A produkciót Tony-díjjal jutalmazták (az operatörténetben egyetlenként), illetve bezsebelt egy Grammyt is.