Zenés színház

Elhunyt László Margit operaénekes

2019.04.15. 11:45
Ajánlom
A Liszt-díjas lírai szopránénekesnőt, Érdemes művészt nyolcvannyolc éves korában érte a halál.

1931-ben született Kolozsvárott, itt tanult zongorázni Farkas Ferencnél. A háború még gyerekként érte, de énektehetségére hamar felfigyeltek. 1947-ben Magyarországra költözött, először szabóként dolgozott, aztán a Budapesti Kórusban alt, majd szoprán szólamban énekelt. 1951-53 között magánéneket tanult.

laszlo-margit-114700.jpg

László Margit (Fotó/Forrás: Az Operaház archívuma)

Gilda szerepében debütált egy szabadtéri előadáson, Berg Ottó operatársulatában. Itt énekelt először olyan szerepeket is, mint Rosina A sevillai borbélyból. 1953-tól a Magyar Állami Operaház magánénekese volt, 1960-ban Pamina szerepébe ugrott be, ekkor szilárdult meg helye az intézményben. Legkiválóbb alakításai közé Mozart- (Susanna, A grófné, Blonde, Konstanza, Zerlina, Despina, Serpetta) és bel canto szerepek tartoznak. Gyakori színpadi partnere volt Réti József.

Pályatársai kiváló színészi tehetségként emlékeznek rá, nem csak elénekelte, el is játszotta a szerepeit.

laszlomargit2006ederv-114700.jpg

László Margit (Fotó/Forrás: Éder Vera)

1997-től a Bartók Rádió műsorvezetője volt. Férje a 2010-ben elhunyt Bajor Nagy Ernő újságíró volt.

Elismerései közé tartozik a Liszt-díj (1961), a Bartók-Pásztory- (1997) és a Déryné-díj (2000), 1973-tól Érdemes művész, 1994-től a MÁO örökös tagja.

László Margitot a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. (FB)

Programkereső

Legolvasottabb

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Térképre rajzolt viszonyok – interjú Füredi Nikolettel

Füredi Nikolettet szeptemberben a Nine Claudiájaként láthatta a közönség, januárban pedig a Veszedelmes viszonyok Madame de Volanges-aként lép színpadra. A két darab különleges próbaidőszakáról, a megjelenített nők sorsáról és a szülő-gyerek viszonyról is beszélgettünk.
Zenés színház interjú

Könnyed játékok következménye – interjú Polyák Lillával

Polyák Lillát legutóbb Guido múzsájaként, Claudia Nardiként láthatta a Budapesti Operettszínház közönsége a Nine-ban, ezúttal pedig a Kálmán Imre Teátrum színpadán esküszik bosszút Valmont vikomt ellen a Veszedelmes viszonyokban. A történethez fűződő kapcsolatáról, Merteuil márkinéról és a darab különleges zenei világáról beszélgettünk.
Zenés színház hír

Meghirdette nyári előadásait az Újszegedi Szabadtéri Színpad

Az új előadásokat Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója jelentette be Facebookon.
Zenés színház ajánló

Saját belső démonaikkal küzdenek meg a Tünet Együttes alkotói legújabb bemutatójukban

A Nothing Personal című darabban Szabó Réka, Peer Krisztián és Szász Dániel saját meséjüket alkotják meg, amelyhez Boldizsár Ildikó meseterápiás módszere adott inspirációt. A premiert február 25-én tartják a Jurányi Házban.
Zenés színház ajánló

Visszatérés a varázserdőbe – a Szentivánéji álom az Eiffel Műhelyházban

Január 28-tól újra látható az Opera műsorán Britten operája, a Szentivánéji álom. Az eredetileg operavizsgaként létrejött produkció csaknem hat év után kerül ismét színre.