Legutóbb Mi szerepében láthatott a közönség, hamarosan pedig Tourvelnéként állsz színpadra a Veszedelmes viszonyokban. Bár látszólag két különböző karakterről van szó, mégis megfigyelhető, hogy a szerelem megváltoztatja őket.
A szerelem mindig formál bennünket, és el tudom képzelni, hogy emiatt valaki teljesen más emberré válik. De az is lehet, hogy csupán arról van szó, hogy az érzés hatására kiteljesednek olyan dolgok, amik már ott voltak az illetőben, csak eddig nem volt lehetősége rá, hogy bátrabban felvállalja és megélje ezeket. Mi hercegnő és Tourvelné is rengeteg olyan vágyat és lehetőséget fedez fel magában, amikről nem is tudták, hogy hatással lehetnek rájuk.
Dénes Viktor és Széles Flóra A mosoly országában (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)
Míg Mi egy világra rácsodálkozó, naiv kislány, addig Tourvelné férjes asszony.
Mi még sosem volt szerelmes, így Feri nemcsak egy új világot mutat neki, hanem egy olyan érzést is, amit Kínában neki a hagyományok szerint tilos lenne keresnie. A feltétlen tisztelet és odaadás az, amit a számára kijelölt férj iránt kell majd éreznie, ha eljön az ideje. Tourvelné az én olvasatomban tényleg szereti a férjét. Kiss Csaba rendezővel úgy képzeltük el őt, mint aki boldog párkapcsolatban él, és szerencsésnek érzi magát, amiért olyan férfihoz ment feleségül, akivel jó együtt élni, és akit őszintén tud szeretni. Az igazi, lángoló szerelmet és vágyat viszont még sosem tapasztalta meg, ezért úgy tűnhet, nincs benne annyi szenvedély és lángolás. De
amikor Valmont vikomtot megismeri, megérzi azt a nagyon ösztönös, szívből jövő érzést, aminek ő sem tud ellenállni, még akkor sem, ha ezért mindent fel kell adjon, amiben azelőtt hitt.
Mégsem adja könnyen magát.
Nem, ráadásul nem is esik nehezére visszautasítani a férfit. Kezdetben… Hiszen annyira biztos abban, hogy milyen életre vágyik, és hogy milyen ember szeretne lenni. A férje szerelme is biztos talajt nyújt számára. Idővel azonban ez a visszautasítás egyre nehezebbé válik, és bárhogy küzd az érzései ellen, egyszerűen nem tud ellentmondani nekik. Eddig a férje volt az élete, a csábítás után viszont ugyanilyen határozottan születik meg benne a döntés, hogy most már Valmont jelent számára mindent. Ez nem az ész döntése, csakis a szívé.
Polyák Lilla és Széles Flóra a Veszedelmes viszonyok próbáján (Fotó/Forrás: Bori Tamás / Budapesti Operettszínház)
Egy olyan figuráról van szó, aki mintha kicsit a háttérbe húzódna, és onnan befolyásolná az eseményeket. Az Operettszínház változatában mennyire tud kiteljesedni a figura?
Ő szálakat nem igazán mozgat, azt inkább Madame de Merteuil teszi, hiszen a márkiné bonyolítja a helyzetet.
Tourvelné Cécile-hez hasonlóan áldozat, egy játékszer a két irányító kezében.
Sőt, ha úgy vesszük, Valmont is csak egy bábu onnantól fogva, hogy valóban beleszeret Madame Tourvelbe. Ettől függetlenül folyamatos a jelenlétem, úgy vannak megírva a jelenetek, hogy körforgásszerűen vissza-visszatérünk.
Ez a körforgás Kovács Adrián zenéjében is megmutatkozik?
A nagyobb dalok mellett rengeteg kisebb megszólalásunk van, illetve duetteket éneklünk. Ez egy kevésbé meghatározott rendszer, mint a hagyományos zenés daraboknál. Adrián minden egyes hanggal a történetet meséli velünk együtt, egy pillanatra sem esik ki ebből a folyamatból. Ezért is más a szerkezet, mint ahogy eddig megszokhattuk. Mintha a zene lenne a mi narrátorunk és színészként a legjobb barátunk, hiszen kiteljesíti a játékunkat. Az ilyen munkákért a legérdemesebb zenés darabokat írni és játszani.
Kocsis Dénes és Széles Flóra a Veszedelmes viszonyok próbáján (Fotó/Forrás: Bori Tamás / Budapesti Operettszínház)
A Tajtékos dalokhoz hasonlóan Kiss Csaba ebben az előadásban is alkalmaz vetítést. Hogyan épül ez be a látottakba?
Számos dolgot a vásznon mutatunk majd meg, akár egy másik szereplő perspektívájából. Ezek nem előre rögzített jelenetek, a felvétel különlegességét az adja, hogy a kivetített részek az élőben zajló eseményeket követik. Így a legapróbb részleteket is látni lehet majd.
Vannak olyan pillanatok – például Tourvelné egyik jelenete Valmont-nal –, amikor arra fókuszál a kamera, ahogy a kezünk összeér. Izgalmas technikai megoldás, sok lehetőség rejlik benne.
A Merteuilt játszó Polyák Lilla említette, hogy az előadás során nem szorítkoztok pusztán a színpadra, hanem az egész teret bejátszátok, beleértve a nézőteret is.
Valóban a rendelkezésre álló teljes teret használjuk, és ehhez is nagy segítség a filmes technika. A kamera felülről pásztáz mindent, így ha lemegy a nézőtérre az egyik szereplő, akkor sem veszítjük el őt szem elől, vagy épp akkor is látjuk, amikor fizikailag nincs jelen. Ehhez nagyon pontosan ki kell találni, hogy mikor mit mutassunk meg, illetve olykor egymástól távoli helyek is közelebb hozhatók egymáshoz.
Hagyományos díszletekkel nem is dolgoztok?
Minimális, jelzésértékű díszleteink vannak, mint egy szék, egy heverő, egy velocipéd vagy egy kottaállvány. Valójában maga a Kálmán Imre Teátrum a mi díszletünk. Viszont a jelmezek nagyon is illeszkednek a korhoz, például az abroncsos szoknyákkal és fűzőkkel. Csodálatos a szabásuk, az anyagukról nem is beszélve!
A Veszedelmes viszonyok mellett A mosoly országa kapcsán is fontosnak tartotta Berzsenyi Krisztina, hogy korhű jelmezeket tervezzen a szereplőknek. Abban az előadásban a kínai világot képviseled. Mit szerettetek volna megmutatni abból a kultúrából?
A bonviván és a primadonna szempontjából a férfi-nő kapcsolat különböző elvárásai voltak fontosak, hiszen az európai és ázsiai kultúra is másképp közelít a kérdéshez, más szabályrendszer mentén működnek ezek a viszonyok.
Mi esetében a lányságára koncentráltunk, valamint arra, hogy hol van a nő helye a társadalomban. A különbségek leginkább abban a jelenetben mutatkoznak meg, amikor Mi a teniszezés miatt rövid szoknyában jelenik meg a nagybátyja előtt, ebből pedig vita lesz. Ezek apró próbálkozások, szárnypróbálgatások, határátlépések, de a társadalmi szokások felülírják őket. Az már meg sem fordul a hercegnő fejében, hogy kövesse szerelmét vagy egyáltalán felvállalja mások előtt. Olyannyira szembe menne ez azzal a világrenddel, amibe beleszületett. Ettől is olyan megrendítő a végén Szu-Csong dala, ami arról szól, hogy akkor is mosolyogni kell, amikor valami fáj.
Homonnay Zsolt és Széles Flóra A mosoly országában (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)
Mi szerelmes lesz az európai úton, és két világ között ragad.
Igen, de valójában ő nem elveszett, csak szeretne mindkét oldalhoz tartozni, és mindkettő fontos neki. Egyrészről Kínában vannak a gyökerei, ismeri az ottani szokásokat, embereket, miközben Európában jól érzi magát, és ott is megtalálta a helyét, szeret egy férfit, aki látszólag viszontszereti, de egy másik nő miatt a helyzet bonyolódik. Ráadásul
bárhova megy, otthonosan érzi magát, de valójában egyik világhoz sem tartozik igazán. Ez az ő igazi tragédiája.
A rendező, Stephen Medcalf az operák világából érkezik. Mennyire érződik ez a fajta gondolkodásmód a jeleneteken?
Sokszor érzem úgy, mintha operát játszanánk, ez a rengeteg képnek és a kimerevítésnek köszönhető. Stephen sokszor alkalmazza ezt a technikát, illetve hogy kifelé nézve játszunk, mégis a partnernek közlünk valamit. Szerencsére ezek a kifordulások mindig indokoltak, ezért nem érzem mesterkéltnek, hogy a néző felé beszélek, és nem akasztja meg a játékot sem. Precízen átgondolt pillanatokra vonatkoznak a kinézések, és egész monológnyi tartalmak vannak mögöttük.
Medcalf is egy másik kultúrából érkezett. Ebből érzékeltek valamit?
Kicsit talán nyugodtabb, mint a magyar rendezők, az „angol hidegvér” abszolút megvan benne. Közben pedig egy rendkívül életvidám ember, aki nagy viccmesélő, és ő nevetett a leghangosabban a humoros jeleneteken.
Mindemellett pedig, ha A mosoly országáról beszélünk, nem feltétlenül a vidámság az első dolog, ami eszünkbe jut.
Nincs boldog végkifejlet, de talán pont emiatt éreztem azt, hogy egyszer szívesen játszanék benne.
Nem szokványos, hogy egy operett úgy érjen véget, hogy nem, vagy csak részben oldódtak meg a problémák, illetve ha van is lezárás, az nem a boldogságot hozza el.
A mosoly országának története önmagában is gyönyörű, különösen az, ahogy Szu-Csong szereti Lizát. Ahhoz, hogy elengedd azt, akit szeretsz, mert nem boldog melletted, irgalmatlan erő kell.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Dénes Viktor és Széles Flóra A mosoly országában (fotó: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)
hírlevél
