Vizuál

Szinyei Merse Pál nyomában - beszélgetés a festő dédunokájával 

2022.01.29. 09:50
Ajánlom
Szinyei Merse Anna művészettörténészt már gyerekként megérintette a festészet csodája, hatéves volt, amikor dédapja emlékkiállítását láthatta. A Nemzeti Galériában most látható Szinyei-kiállítás kapcsán kértük meg, hogy segítsen megfejteni Szinyei titkát, festészetének máig tartó népszerűségét. 

Szinyei bűvöletében nőtt fel, mikor csodálkozott rá a művészetére először gyerekként, majd felnőttfejjel?

Szinyei Merse Anna 35 évig volt a Magyar Nemzeti Galéria múzeológus-főtanácsosa, nevéhez sokszáz publikáció és számos kiállítás rendezése fűződik, itthon és külföldön egyaránt. Tudományos munkásságáért elnyerte többek között a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét és a Belga királyi Lipótrend Tisztikeresztjét. Az MTA köztestületi tagja, kandidátus.  Művészettörténészként évtizedek óta kutatja a magyar festészet legnagyobbjainak munkásságát, dédapjáról is több monográfiát jelentetett meg. 

Mióta csak eszemet tudom, mindig is roppant érdekeltek a szép képek, a szép zeneművek, és egyáltalán, minden, ami művészet. A háború alatti, majd azt követő sok nélkülözés, családunk teljes elszegényedése idején is ez volt a mentsvárunk. Dédapám jelentősége azonban csak hatéves koromban tudatosult igazán bennem, amikor a művész fia, azaz a vidékről hozzánk költözött nagyapám vezetésével az egész család kivonult a Szépművészeti Múzeum 1948-as Szinyei emlékkiállítására. Akkorra már részben visszatérhettek a háború elől Nyugatra menekített múzeumi darabok, és három éves késéssel meg lehetett rendezni születésének centenáris kiállítását. Kisemberként ámulva hallgattam a nagyok áradozását, és foglyul ejtett az a hatalmas lelkesedés, amellyel ott találkoztam. Ettől kezdve még figyelmesebben hallgattam otthon is a felnőttek róla szóló beszélgetéseit, és még többet böngésztem a könyvtárunkban csodaképpen megmaradt művészeti könyveket. Bár kezdetben csellistaként szerettem volna továbbtanulni (fiatal korában Dédapám is ezen a hangszeren játszott a jernyei kastély zeneestjein), végül mégis a művészettörténészi (és mellé olasz szakos) pályát választottam. Máig óriási szerencsémnek tartom, hogy alapos felkészülésem jutalmaként évveszteség nélkül lehettem bölcsészhallgató. Diplomázásom után eleinte jelenkori szobrászattal foglalkoztam, abból is doktoráltam, és csak ezután a szakmai bizonyítás után fogtam bele Szinyei Merse Pál életének és életművének minden addiginál mélyebbre és szélesebbre tekintő feldolgozásába és közzétételébe.

Hamarosan betölti a nyolcvanadik életévét, nem bánta meg, hogy a zene helyett a tudományos karriert választotta?

Örülök, hogy nem az aktív zenélés lett a foglalkozásom, hiszen a passzív zenehallgatás így is betöltheti az életemet: tanulmányírás, kutatás, vagy éppen házimunka közben háttérzeneként, egy jó koncerten pedig katartikus élményként. Távolabbi felmenőim is így voltak ezzel: a zeneszeretet mondhatnám a génjeinkben van.

A művészettörténészi pálya pedig boldoggá tett, mert rendkívül változatos, és nem csak tudományos kutatásból és publikálásból áll! A legösszetettebb feladatokat a múzeumok nyújtják.

2016MaDemint-114407.jpg

Szinyei Merse Anna (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével )

Engem is ez a kihívás izgatott, pályakezdésemkor azonban sehová se lehetett bejutni. Így csak egy vargabetűvel, második kislányom születése után fél évvel, 1973 őszére sikerült révbe érnem: muzeológusi státust kaptam a Magyar Nemzeti Galériában, ahonnan 35 évi munkaviszonyt követően mentem nyugdíjba. Itt valóban változatos feladatokat kaptam, és ezeken keresztül egyre jobban kiteljesedhetett a szakmai látóköröm. Mindegyik hasznomra vált, és én lelkesen elláttam, amit csak bírtam, a tárlatvezetéstől a raktárakban őrzött festmények revíziójáig, vagy éppen a katalógusok szerkesztésétől a műtárgybírálati munkában való részvételig. És alig vártam, hogy nekem is lehetőségem legyen mielőbb kiállításokat rendezni, amit máig a múzeumi feladatok csúcsának tartok. Nagyon sok örömöm volt a legkülönfélébb témájú, kisebb-nagyobb kiállítások előkészítésében, koncepciójának kidolgozásában, a műtárgyválogatásban, majd a konkrét helyszínen való megrendezésében, legyen szó külvárosi művelődési házról, vidéki, majd külföldi kiállítóhelyről, múzeumról, vagy akár magáról a Budavári Palotáról. Mindezzel természetesen rengeteg adminisztrációs munka is járt, a katalógusírásról nem is beszélve, és amikor este holtfáradtan, de a jó munka örömével tértem haza, következhetett a zenei feltöltődés Bach, Vivaldi, Mozart remekműveinek hallgatása által. Utána már a házimunkák is jöhettek, új erőre kaptam… Nyugdíjba menetelem után is lehettem még néhányszor kurátor, ezen kívül fiatalabb kollégáimnak is igyekeztem átadni sok évtizedes tapasztalataimat, amint ezt a mostani Szinyei-kiállításnál és katalógusánál is tettem.

A családi legendák hogyan őrzik Szinyei alakját?

A legendák főként a nagyközönségnek és miattuk az újságíróknak fontosak, ezt otthon nagyon korán megtanultam. Még 16 éves se voltam, amikor meghalt édesapám, de előtte sok szó esett nálunk arról az újságírónőről, aki felkeresett minket az 1950-es évek elején, amikor közeledett Dédanyám, a „Lilaruhás nő” századik születésnapja. Apa bizalmába férkőzve, a hölgy alaposan kikérdezte őt a festőről és feleségéről, ám ezután olyannyira szabadon kezelte a hallottakat, hogy sokszor az ellenkezőjét írta le annak, ami a valóság volt, sőt melléje még elég ízléstelen históriákat is kitalált. Mondanom se kell, hogy mennyire fel volt mindenki háborodva, de a már publikált cikkei, illetve később könyvei ellen már hiába tiltakoztak a festő leszármazottjai. Az egészben az a szomorú, hogy az utóbbi évtizedben ezek az írásai felkerültek a világhálóra, és egy népszerű mostani író is igazi forrásként idézi a sok hazugságot (ahelyett, hogy a dokumentumkötetemben közzé tett valódi tényeket venné alapul). A nagyközönség pedig boldogan habzsolja a szaftossá silányított, hamis „legendákat”.

SzinyeiMersePalMajalis-133202.jpg

Szinyei Merse Pál: Majális, 1873 (olaj, vászon, 127 × 162,5 cm) (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

Milyen ember volt a magyar művészet talán legnagyobb koloristája? Például elégedett tudott-e lenni a főműveivel?

Szinyei – akárcsak a szülei, sőt utódai is – rendkívül őszinte, igaz ember volt, utálta a mesterkélt és álságos dolgokat, ez művészetében is nyomon követhető.

12Szinyei-Selfportrait_Uffizi-115445.jpg

Szinyei Merse Pál: Önarckép bőrkabátban, 1897 (Fotó/Forrás: © Gallerie degli Uffizi, Firenze)

Nyitott szemmel járt a világban, és feltűnt neki, hogy a korabeli művészek egyáltalán nem azt és nem úgy festik meg, ahogyan ő a valóságban látja, hanem úgy, ahogyan azt az akadémia szabályai akkoriban megkövetelték. Szinyei viszont ténylegesen a való látványból indult ki, és rendkívüli megfigyelő képessége, szín- és formamemóriája segítette ahhoz, hogy mindenféle prekoncepciótól mentesen, a maga természetességében ábrázolja környezetét. Az örökké változó fény- és színviszonyok között pompázó természet állandó ihlető forrásává vált, a vele harmóniában élő emberrel együtt. Ez az, ami Szinyei festészetében forradalmian új volt Közép-Európában 1867-1873 között, amikor sorra alkotta korai főműveit. Tanulmányai színhelyén, Münchenben, és különösen Magyarországon, senki sem festett így, még akkor sem, ha kijuthatott Párizsba. 1870-ben Szinyei is szeretett volna odautazni, de a francia-német háború kitörése ezt megakadályozta, helyette haza kellett térnie Jernyére. Neki csak öregkorában adatott meg, hogy eredetiben láthassa francia kortársai újszerű alkotásait. Fiatalon csupán a hírük jutott el hozzá, így saját magának kellett kidolgoznia azt a festői nyelvezetet, amely a legjobban visszaadhatja a napsütötte, színpompás látványt. Bár környezetében senki sem értette meg újításait, ő biztos volt igazában, és lépésről lépésre fejlesztette ki művészeti eszközeit, amelyekkel eljutott a Majális csodájáig, amelyet főművének tartott.

Hogyan élte meg Szinyei a kudarcot és a késői sikert? Mi volt az a töréspont az életében, amikor időlegesen abbahagyta a művészi munkát, majd hosszabb szünet után, újra festeni kezdett?

Nagyon rosszul esett neki a sok rossz kritika, de eleinte folytatta egyéni útját, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb megértésre találnak a számára egyedül elfogadhatónak tartott művészi törekvései. Amikor azonban 1883-ban, a Majális befejezése utáni tizedik évben talán még erősebb támadásban volt része, és azt kellett tapasztalja, hogy Budapesten, Bécsben és Münchenben továbbra is a régi barátja, Benczúr Gyula által képviselt régies, historizáló irányzat győzedelmeskedik, kiábrándulva félrehúzódott.

Képtelen volt a megalkuvásra: nem volt hajlandó az elvárásoknak megfelelő, ám általa elutasított elképzelések szerint dolgozni. Még megfestette a tömören sokatmondó, végtelen egyszerűségű Hóolvadás című tájképét, utána azonban szomorúan letette az ecsetet.

Csak akkor folytatta az alkotómunkát, amikor észrevette, hogy a fiatalabbak végre ugyanabban az irányban dolgoznak, mint amelyet ő képviselt. A kései elismerés természetesen új lendületet adott számára és a millenniumtól kezdődő komoly hazai és külföldi sikersorozat boldoggá tette.

Hoolvadas-115544.jpg

Szinyei Merse Pál: Hóolvadás, 1850-1899, 1884–1895 (Fotó/Forrás: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria)

Szinyei a legismertebb magyar festő, a közönség szereti, sőt rajong érte, mit gondol, hogyan tudott ennyire népszerű maradni? Mitől hat még ma is ilyen erősen?

Bizonyára azért, mert a műveiben tapasztalható harmóniára, természetes szépségre az embereknek mindig is nagy szüksége volt, sőt lesz is, bármely korban is éljenek. Az a fajta kiegyensúlyozottság, élet- és természetszeretet, optimista beállítottság, amelyet művei sugároznak, a legmagasabb szintű és mégis magától értetődően egyszerűnek tűnő művészi kifejezőeszközökkel jelenik meg szinte minden alkotásán. Talán ezért tisztelik és szeretik a festményeit.

Ekkora életműkiállítás 1990 óta nem volt. Mit nyújtottak az előző tárlatok és mi a legfontosabb felfedezés, amit kiemelne a mostani kiállítás anyagából?

SzinyeiMersePal_Anyaesgyermekei-114558.jpg

Szinyei Merse Pál: Anya és gyermekei I., 1869 (Fotó/Forrás: The Salgo Trust for Education, Port Washington, New York, USA)

Meglepően kevés Szinyei kiállítás volt. A mester csak 60 éves korában rendezte meg első gyűjteményes kiállítását, majd 1912-ben a következőt. A korábban már említett, 1948-as centenáriumi emlékkiállítást követően mindössze Miskolcon, Sátoraljaújhelyen és Szécsényben voltak kamarakiállításai. A jelenleginél is jóval több művét felsorakoztató, valóban átfogó tárlatát 31 éve magam rendezhettem meg ugyanazokban a termekben, amelyek napjainkban is komoly látogatottságot biztosítanak a Magyar Nemzeti Galériának. A mestertől akkor kiállított 112 kép és 107 grafika, számos dokumentum és relikvia mellett 47 festmény és grafika is látható volt tanáraitól, barátaitól, követőitől, a kiállítás címének megfelelően (Szinyei Merse Pál és köre). Mivel 1990-t írtunk, szinte csodaszámba ment, hogy Nyugatról is kölcsönkaphattunk néhány művet Szinyei kortársaitól – erre korábban nemigen volt példa. 1981-ben ugyan már publikáltam egy reprodukciókkal ellátott tudományos ikonográfiai áttekintést a Szinyei-témák nemzetközi párhuzamairól, de arról akkor szó se lehetett, hogy ezek zöme ideutazzon.

A Szinyei kultuszt is bemutató mostani kiállítás fő érdekességét viszont éppen az ilyen analógia-képek adják, amelyekből ezúttal sokkal többet lehet a Szinyei-festmények köré csoportosítva végre eredetiben megtekinteni.

Most viszont a világjárvány akadályozott meg néhány vágyott kölcsönzést: a külföldi múzeumok ezidőszerint kevésbé lelkesen utaztatják féltett darabjaikat. De így is bőven marad felfedezni való a Budapesten még sosem látott francia, német vagy osztrák művészek ecsetétől származó, hasonló témájú művek összehasonlításakor.

AlfredSisley_Viragzoalmafak-131224.jpg

Alfred Sisley: Virágzó almafák, 1879 (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

Ugyanakkor arra is felhívnám a figyelmet, hogy 2019-ben két helyszínen, Kaposváron és Nyíregyházán is megrendezésre került egy előzmény-kiállítás „Szinyei impressziói” címmel, ezek kurátorai Géger Melinda és jómagam voltunk. Onnan ugyan hiányzott a 8-10 darab, kiállításon szereplő főmű, de 74 festményt és 35 grafikát a mester azon korszakaiból is kiállíthattunk, amelyek most a Budavári Palotában nincsenek képviselve. Sajnálom például, hogy remek tengerképeire és balatoni festményeire nem jutott hely. Ezt azonban kárpótolja több olyan remekműve, amely évtizedek óta lappangott, illetve amelyeket sikerült külföldről idehozatni, köztük a művész legkorábbi plein-air képe, az 1867-es Vitorlás a Starnbergi tavon, a korai főmű, az Anya és gyermekei első verziója, az utoljára 1990-ben látott Horgászó Félix, vagy a késői színpompás Fehér fa, illetve a nagy méretű Parkban című kompozíció. És ahogy 2019-ben a vidéki kiállításokon, úgy ezúttal is látható a mester fiának és leányának néhány festménye. A róluk szóló, katalógus-beli tanulmányomban sikerült végre összegeznem eddig feldolgozatlan életművüket.

SzinyeiMersePal_Feherfa-114559.jpg

Szinyei Merse Pál: Fehér fa, 1909 (Fotó/Forrás: magántulajdon)

Mekkora családi archívumot őriznek? És mennyi anyag vár még feldolgozásra?

A háborúkat követően nagy nehezen átmentett dokumentumok közül a művészeti vonatkozásúakat már 1985-re sikerült teljesen feldolgoznom és pár év múlva publikálnom. Többszáz középkori oklevelet még maga a művész helyezett el letétként az Országos Levéltárba, ezek szabadon tanulmányozhatóak. Nálunk viszont megmaradtak a festő unokáinak genealógiai feljegyzései, kigyűjtései és egyéb anyagok, köztük számos régi fénykép, amelyek alapján, kiegészítve több éves levéltári és könyvészeti kutatásaimmal, mostanra készültem el egy nagyszabású családtörténeti kötet kétharmad részével. Azért nem sikerült még befejeznem, mert

az elmúlt év folyamán sokféle módon igyekeztem segíteni a kurátor kolleginákat, valamint kidolgoztam és publikáltam a Szinyei-hamisítványok tömegeinek tipológiáját is. Ezt régóta halogatott erkölcsi kérdésnek tekintettem, és nagy kő esett le a szívemről, amikor végre túl voltam rajta.

Hogyan lehetne a Szinyei-kultuszt tovább építeni?

SzinyeiMersePalLilaruhasno-114555.jpg

Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nő, 1874 (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

Szerintem mielőbb létre kellene hozni és több fontos nyugati városban körbeutaztatni egy reprezentatív Szinyei kiállítást, hogy világszerte megismerjék nagyszerű művészetét. Időszerűsége vitathatatlan: külföldön mindmáig csak egyetlen kamaratárlata volt: 1910-ben, Münchenben. Az ezredforduló környékén jómagam több országban is rendeztem átfogó tárlatokat Szinyei és számos kortársa, valamint utóda 1870 és 1920 közötti főműveiből. Mindenütt olyan lelkesedéssel fogadták nemzeti festészetünk nagyjainak, közte Szinyei Merse Pálnak is a festményeit, hogy nem lenne nehéz megtalálni a megfelelő helyszíneket. Országimázs-építésre is alkalmasak az ilyenfajta tárlatok, amelyek a magyar kultúra magas színvonalát, tökéletes európai beágyazottságát, ugyanakkor autonóm tehetségét is méltón reprezentálhatják.

Hazánkban is szükség lenne továbbá egy megfelelő Szinyei-kultuszhely létesítésére, ha már olyan sok jeles művészünk rendelkezik kisebb-nagyobb emlékmúzeummal, vagy legalább emlékszobával, országszerte, épp csak ő nem.

Ott, ahol sírjában nyugszik, az ősi Sáros megyei, most szlovákiai Jernyén, már régebben megnyitották dokumentációs kiállítását az uniós forrásokból szépen rendbe hozott családi kastélyban, amelyben például a Lilaruhás nő című, közkedvelt képét is festette.

Kép és kultusz – Szinyei Merse Pál művészete

Magyar Nemzeti Galéria
Megtekinthető: 2022. február 20-ig.

 

 

Fejléckép: Szinyei Merse Pál: Önarckép bőrkabátban, 1897 (részlet) / fotó: © Gallerie degli Uffizi, Firenze

Szinyei elveszettnek hitt festménye is megtekinthető a Nemzeti Galéria kiállításán

Kapcsolódó

Szinyei elveszettnek hitt festménye is megtekinthető a Nemzeti Galéria kiállításán

Nyolcvan év után tért vissza Magyarországra a Vitorlás a Starnbergi-tavon című festmény, amellyel a Magyar Nemzeti Galéria november 12-től látogatható, nagyszabású Szinyei-kiállításán találkozhat a közönség.

Programkereső

Legolvasottabb

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Beke László, művészettörténész

A Széchenyi-, Kassák- és Munkácsy-díjjal kitüntetett művészettörténész és egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, az MTA Művészettörténeti Bizottságának tagja, a Műcsarnok egykori főigazgatója 77 éves korában, január 31-én hunyt el.
Vizuál magazin

Yin-Yangként tekeredő tigrisekkel köszönti a Holdújévet a Magyar Posta

Új kezdet, a jövő iránti szép remények és kirobbanó vitalitás – így jellemezhetjük a most kezdődő Tigris évét, amelyet a Magyar Posta ez alkalommal is ünnepi bélyegkisívvel köszönt.
Vizuál Film

Itt a Halál a Níluson legújabb előzetese

Február 17-én érkezik a mozikba Kenneth Branagh legújabb Agatha Christie-adaptációja, a Halál a Níluson, olyan sztárokkal, mint például Gal Gadot, Annette Bening, vagy Letitia Wright. Hercule Poirot alakját maga a rendező alakítja. A filmhez elkészült a vadonatúj előzetes, mutatjuk.
Vizuál Film

Online folytatódik a BIDF

Szombat este kihirdették a 8. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál győzteseit, de a fesztivál nem áll le: február 13-ig kikölcsönözhetőek a versenyprogram filmjei, köztük a 12 díjazott alkotás is.
Vizuál gyász

Elhunyt Benedek György festő- és szobrászművész

Életének 88. évében elhunyt Benedek György Munkácsy Mihály-díjas festő- és szobrászművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.