Vizuál

Saját Banksy-képeit árverezteti el Robbie Williams

2022.01.26. 10:20
Ajánlom
A három alkotás között szerepel a Girl With Balloon (Lány lufival) című kép is, amelyre a Sotheby's londoni árverésén lehet majd licitálni március 2-án.

Robbie Williams a várakozások szerint több millió fontot kap majd Banksy alkotásaiért. Az énekes a Girl With Balloon mellett a Kissing Coppers (Csókolózó zsaruk) és a Vandalised Oils (Choppers) (Vandalizált olajfestmények – Helikopterek) című képeket adja el, amelyek szerinte a graffitiművész legjobb munkái közé tartoznak. Felidézte, hogy milyen élményt jelentett számára, amikor először megpillantotta ezeket a képeket:

„Banksy munkáinak gyűjtésével egy szélesebb kulturális mozgalom részesévé válik az ember.”

A lufis lány képe először a londoni Waterloo-híd alatt jelent meg 2002-ben. Az alkotás egy változata 2018-ban azért került a figyelem középpontjába, mert a Sotheby's aukcióján félig ledarálta egy iratmegsemmisítő. Williams változata fém alapra készült, és kikiáltási ára 2 millió font (858 millió forint) lesz.

Perelhető Banksy? Hibázott a Sotheby's?

Kapcsolódó

Perelhető Banksy? Hibázott a Sotheby's?

Az önmagát megsemmisítő festmény híre október elején söpört végig a sajtóban. Banksy aukciós trükkjével kapcsolatban egy szerzői jogi szakértő és egy magyar aukciósház művészettörténésze válaszolt a felvetődő kérdéseinkre.

A Kissing Coppers című kép, amely két rendőr szenvedélyes ölelkezését és csókját ábrázolja, először 2004-ben tűnt fel a brightoni Prince Albert Pub külső falán. Az eredeti falfestményt eltávolították, miután több alkalommal is megrongálták. Az énekes egy 2005-ös, vászonra festett változatát vásárolta meg, amely 2,5-3,5 millió fontért (1-1,5 milliárd forintért) kelhet el a Sotheby's becslése szerint.

GettyImages-470173147-101312.jpg

Banksy Kissing Coppers című képe 2014-ben, egy aukció előtt (Fotó/Forrás: Joe Raedle / Getty Images Hungary)

A Vandalised Oils (Choppers) egy békés vidéki tájat felzavaró katonai helikoptereket ábrázol, és egy sorozat része, amelyben Banksy klasszikus olajképekre fest graffitit. Az alkotás szintén 2,5-3,5 millió fontért kelhet el.

„Ezek a művek egyesítik Nagy-Britannia két legnagyobb sztárja, Robbie Williams és Banksy kulturális örökségét” – mondta Hugo Cobb, a Sotheby's vezetője. Mint hozzáfűzte: a festmények „fanyarok, ikonikusak, tiszteletlenek és egyediek”, akárcsak alkotójuk és tulajdonosuk. Az alkotásokat a Sotheby's New Yorkban állítja ki, majd a márciusi árverés előtt világkörüli turnéra indulnak Hongkongtól Londonig.

Fejléckép: Banksy Girl With Balloon című graffitijének egy változatát nézi egy érdeklődő 2021-ben (fotó: Nicky J Sims / Getty Images Hungary)

A falak Bristolban maradtak

Kapcsolódó

A falak Bristolban maradtak

Budapestre érkezett az Art of Banksy kiállítás, amelyen a kritikus hangú, a társadalmi problémákra hajszálpontos képekkel reagáló street art művész 70 alkotása látható. A kilétét gondosan őrző, graffitijeiről ismert alkotó saját maga tiltakozik az ellen, hogy műveit klasszikus keretek között mutassák be. A kiállítás kapcsán felvetődő kérdésekre a tárlat egyik művészeti kurátora, Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet alapító-tulajdonosa válaszolt.

Basszus, összetévesztettük Banksyt az olcsó demagógiával

Basszus, összetévesztettük Banksyt az olcsó demagógiával

Gyanús volt. Hogyan tudna valaki, aki nem magyar, a kisvasút ügyről, miért éppen Orbánt festené meg, és egyáltalán: miért nem mozgat meg bennem semmit ez a graffiti a Dob utcában?

Eredeti művek – hamis kiállítás?

Eredeti művek – hamis kiállítás?

Lehet-e egy punkot klasszikus kiállításon bemutatni? Kifinomult bosszú a művészeti közegtől vagy egyszerű félreértelmezés?

Programkereső

Legolvasottabb

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Beke László, művészettörténész

A Széchenyi-, Kassák- és Munkácsy-díjjal kitüntetett művészettörténész és egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, az MTA Művészettörténeti Bizottságának tagja, a Műcsarnok egykori főigazgatója 77 éves korában, január 31-én hunyt el.
Vizuál magazin

Yin-Yangként tekeredő tigrisekkel köszönti a Holdújévet a Magyar Posta

Új kezdet, a jövő iránti szép remények és kirobbanó vitalitás – így jellemezhetjük a most kezdődő Tigris évét, amelyet a Magyar Posta ez alkalommal is ünnepi bélyegkisívvel köszönt.
Vizuál Film

Itt a Halál a Níluson legújabb előzetese

Február 17-én érkezik a mozikba Kenneth Branagh legújabb Agatha Christie-adaptációja, a Halál a Níluson, olyan sztárokkal, mint például Gal Gadot, Annette Bening, vagy Letitia Wright. Hercule Poirot alakját maga a rendező alakítja. A filmhez elkészült a vadonatúj előzetes, mutatjuk.
Vizuál Film

Online folytatódik a BIDF

Szombat este kihirdették a 8. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál győzteseit, de a fesztivál nem áll le: február 13-ig kikölcsönözhetőek a versenyprogram filmjei, köztük a 12 díjazott alkotás is.
Vizuál gyász

Elhunyt Benedek György festő- és szobrászművész

Életének 88. évében elhunyt Benedek György Munkácsy Mihály-díjas festő- és szobrászművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.