Úgy tudom, véletlenül találtál rá Marisra és történetére, amikor Eta azzal dicsekedett, hogy szolgálót tart.

A filmművészetire akartam csinálni egy kisfilmet, és semmit nem tudtam a hátterükről, csak annyit, hogy Maris Etáéknál szolgál, alá-fölé rendeltségi viszonyban állnak, de azt nem tudtam, hogy nem kap fizetést.

Elmondtam, hogy ez egy felvételi a suliba. Gyanútlan voltam, és ők is azok voltak, mivel nem tudtam semmit.

Nehéz volt őket rábeszélni, hogy forgathass?

Viszonylag könnyen megengedték, mert semmi rosszat nem akartam. Megmondtam Etának, hogy soha nem akarok más arcot mutatni, csak Marisét. Figyelem, ahogy mosogat, dolgozik. Pár napra odamehettem.

Ez volt az első olyan jel, ami gyanússá vált, és emiatt kértem még több forgatási napot.

Én sem ismertem fel rögtön, csak hosszú idő után, hogy ez a helyzet súlyos. Az elején nem osztotta meg velem, hogy elnyomják. Emlegette, hogy van egy munkásszálló, és majd elmegy oda, de ez csak ábránd volt. Kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az elején nem mondta, hogy őt majd keresik, és el kell bújni. Szégyellte, félt, hogy őt okolják, ezért nem szólt senkinek. Elég magas az áldozathibáztatás.

Akkor megértik. Nehéz empatikusnak lenni egy olyan helyzetben, amiben még nem voltunk.

Etáék nem gördítettek akadályt a további forgatás elé?

Nem érezték azt, hogy ez probléma lenne. Egy idő után pénzt is kértek tőlem, hogy forgathassak. Soha nem akartam az arcukat felvenni vagy erre rábeszélni őket. Ilyen szempontból nem volt köztünk konfliktus. Végig, amíg forgattam, egyedül voltam. Etának nem adtam ki soha azokat a titkokat, amiket Maris nekem elmondott. Ezek mind hozzásegítettek ahhoz, hogy ennyi ideig ott tudtam forgatni.

Tuza Ritter Bernadett (Fotó/Forrás: ELF Pictures)

Hogy nőtt a vizsgafilm egész estésre?

Közben bennem megfogalmazódott egy lehetséges forgatókönyv, egy lehetséges történet, de hogy Maris ezt meglépi, vagy sem, azt nem tudtam előre.

Lelkileg nagyon hasonlóan van behuzalozva a szituáció, mint amikor valakit a párja, családtagja bánt.

Pontosan. Abból is nagyon nehéz kilépni, nemhogy egy ilyen szituációból.

Azt gondolod, hogy ha nem tudsz valakibe belekapaszkodni, akkor ebből az életben nem állsz föl. Ahhoz, hogy a komplett életét megváltoztassa, erő kellett, és az, hogy ne érezze egyedül magát. Ugyanúgy sokáig dilemmázik az ember egy kapcsolat esetén, hiába rossz neki. Akár egy munkahelyváltásnál is nehezen hozzuk meg a döntést, pedig minket senki nem kényszerít arra, hogy maradjunk.

Magadnak hol húztad meg a határt?

Egy alapvető dolog meghatározta, hogy mit teszek, és mit nem:

Ki vagyok én, hogy azt mondjam, márpedig most elmegyünk? Ez iszonyatos felelősség. Nem akartam bajba sodorni sem. Nem dönthetett szabadon évek óta, és olyan fontos lenne, hogy saját maga hozza meg ezt a döntést. Már csak azért is, mert nagyon nagy a visszaesési ráta. Hiába válnak szabaddá, nem erősödnek meg annyira, hogy szabadok is maradjanak. Azt akartam, hogy ő ebben megerősödjön. Emiatt úgy döntöttem, csak abban támogatom, hogy elkezdjen hinni magában. Hogy szeretetre méltó ember, hogy szabadnak született, hogy jó életre méltó. Az elején leszögeztem, ha azt akarja, hogy ne forgassak, azonnal lerakom a kamerát. Azt akartam, hogy ő irányítsa a saját életét.

Próbáltak utánanyúlni?

Mondtam, hogy nem tudom, hol van. Most már a film annyira bekerült a köztudatba, hogy a nyilvánosság védi őt.

Egy nő fogságban (Fotó/Forrás: ELF Pictures)

Mi az, amit mi tehetünk? Lehet-e bármit segíteni, ha nem is Marisnak, de a hasonló helyzetben lévő embereknek?

A filmbemutató kapcsán indítunk egy információs kampányt is. A honlapunkon olvashatóak információk arról, hogyan lehet felismerni az áldozatot, ki válhat azzá, ki az elkövető. Másrészt hogy hova lehet fordulni. A kríziskezelő központban hangsúlyozták, hogy az áldozatok, ha telefonálnak, kellő információt kell hogy adjanak. Mondják el pontosan, hogy milyen helyzetben vannak. Ez sokat segítene ugyanis a felismerésben, hogy milyen típusú segítségre szorulnak.

Létrehoztunk egy adományszámot is egy alapítvánnyal. A cél az, hogy minél több áldozatot tudjunk tájékoztatni arról, hogy van segítség, és pontosan hol. Erre szeretnénk információs füzeteket készíteni és szétszórni az országban, illetve létrehozni egy online bejelentési lehetőséget. Ezekhez adomány szükséges. Attól függ, mennyi pénz gyűlik össze, hogy létre lehet-e hozni egy védett házat.

A hatóságok sincsenek felkészülve. A meglévő kategóriák közé esik ez a téma…

De ha a rendőrség odamegy, akkor nem fog tudni mit csinálni. Az áldozat soha nem fogja a fogvatartói előtt azt mondani, hogy „Igen, engem itt bántanak”, mert tudják azt, hogy a rendőrség elsétál, és őt itt agyonverik. Ezért fontos, hogy az áldozat merjen segítséget kérni. Ne kelljen elmenni orvosi látleletért, mert erre nincs lehetősége. Van egy útvonala, azon közlekedhet, és nem késhet. Ha az áldozat ráébredne, hogy ő áldozat, van segítség, van hova menni – Maris attól félt, hogy hajléktalan lesz, és az utcán megtalálják –, ha minderről lehetne őket tájékoztatni, akkor talán nagyobb arányban mernének egy ilyen helyzetből kilépni.

Felhívás (Fotó/Forrás: ELF Pictures)