A zsidó holokauszt egyik legismertebb áldozata a 15 éves korában tífuszban elhunyt Annaliese Marie „Anne” Frank, akit a bergen-belseni koncentrációs táborban ért a halál két héttel azelőtt, hogy az angol csapatok felszabadították volna a tábort.
A baseli Anne Frank Alapítvány közreműködésével készült mozifilm egyik síkján a lány híressé vált naplóján keresztül idézik fel Anne életének legfontosabb pillanatait, az Oscar-díjas Helen Mirren a hátsó traktus teljeskörűen rekonstruált szobájának másában beszél az akkori helyzetről.
„Úgy érzem, Anne Frank naplója csodálatos lehetőség arra, hogy a múlt emberi tapasztalatait valóban megérthessük, azokat átvihessük a jelenünkbe, és a jövőnkbe. Ezt rendkívül fontosnak tartom. Ezért akartam megcsinálni ezt a filmet”
– mondta Helen Mirren egy interjúban.
Anne történetére reflektálva a film második részében öt holokauszt-túlélő – akiket gyerekként hurcoltak el – emlékszik vissza a vészkorszakra. Személyes hangvételű beszélgetéseken keresztül tárul fel a magyar származású olasz írónő, Arianna Szörenyi, a lengyel származású, Franciaországban élő Sarah Lichtsztejn-Montard, a Prágából fiatal lányként a terezíni gettóba, majd Auschwitzba deportált, emlékeit szintén naplóba lejegyző Helga Weiss, valamint a legfiatalabb holokauszt-túlélők közt számontartott, 4 és 6 éves kisgyerekként deportált Andra és Tatiana Bucci élete.
A filmben megszólalnak olyan neves szakértők is, mint például Michael Berenbaum amerikai egyetemi professzor, rabbi, író és filmrendező, aki a holokauszt tanulmányozására szakosodott.
Az alkotás másik történetszálán egy fiatal tinilány, Katerina kalauzolja végig a nézőt Anne rövid életének állomásain, és idézi fel a naplóban rögzített eseményeket és érzéseket. Nem egyszerű rekonstrukcióról van szó: Katerina segítségül hívja a közösségi média eszköztárát, azon keresztül mutatja be, mit tapasztalt az egykori bergen-belseni koncentrációs táborban Anne Frank síremlékénél, a párizsi Holokauszt Emlékmúzeumban, vagy a Frank család titkos rejtekénél Amsterdamban.
A film előzetese:
Az Anne Frank – Párhuzamos történetek című dokumentumfilm január 27-tól, a holokauszt nemzetközi emléknapjától látható országszerte a mozikban, eredeti nyelven, magyar felirattal.
Fejléckép: Helen Mirren a filmben (forrás: Pannonia Entertainment)