Vizuál

A növények erejét mutatja be nemzetközi kiállításán a MANK Galéria

2021.11.30. 12:45
Ajánlom
Power of plants – A növények ereje címmel rendez nemzetközi, magyar és lengyel művészek részvételével megvalósuló kiállítást a szentendrei MANK Galériában a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Az organikus tárlat – ahol a természet is alkot – november 5-ei megnyitóján egyúttal megalapításának tizedik évfordulóját is ünnepli a MANK, amely az elmúlt évtizedben megtalálta helyét a művészeti életben és a művészettámogatás rendszerében.

A tárlat a kortárs művészet eszköztárával reagál az egész társadalmunkat és környezetünket érintő kérdésekre, a klímaváltozásra és a környezetünkhöz fűződő kapcsolatunkra. A fenntarthatóság kimeríthetetlen témaköréből ezúttal a növényvilág ereje kerül fókuszba, mely sok szempontból jelent megoldást számos fennálló környezeti problémára.

A tárlaton olyan magyar és lengyel kortárs művészek munkái láthatóak, melyek interaktív módon vonják be a látogatókat, hogy általuk felismerhessék a növények éltető erejét. 

A Power of plants című kiállítás a bemutatott műalkotásokon keresztül érzékelteti, a hozzájuk kapcsolt edukatív tartalmakkal pedig szemlélteti a növények jövőt formáló erejét. A kiállítás megvalósításának célja a cselekvésre ösztönző szemléletváltás, melyhez a kortárs képzőművészet semmihez sem fogható, élményszerű eszközöket képes nyújtani.

PoP2021_11_18-7-123234.jpg

Power of plants – A növények ereje című a MANK Galériában (Fotó/Forrás: MANK)

Újházi Adrienn és Marija Šumarac: Microbial concert című munkája hangkeltésre használ egy biológiai anyagot, Süveges Rita Napraforgó című alkotása a mezőgazdasági tájat új nézőpontokból tárja elénk. Furó Bernadett Rét a térben című műtárgya a természet megjelenítésének gesztusát kutatja az épületek és a növények kölcsönhatása szempontjából. A Föld bolygó végének vízióját kísérli meg bemutatni organikus anyagaival Kaja Wielowiejska Circle, Edyta Hul műveit pedig a szakrális építészet és a spirituális tárgyak iránt való érdeklődés inspirálta, absztrakt formái a teremtés és a szétesés kettős állapotát mutatják be.

Agnieszka Zawisza festményét, melyet a lisszaboni botanikus kertből nyíló kilátás ihletett, a spontaneitás és a kaland jellemzi. Elwira Sztetner alkotása olyan kérdéseket feszeget, mint hogy

hol a határ az egyén és a csoport között, vagy mi választja el az egyik fajt a másiktól?

PowerofPlants2021_11_06-9-123234.jpg

Power of plants – A növények ereje című a MANK Galériában (Fotó/Forrás: MANK)

Budai Lotte fűszerek és gyógynövények csomagolásait mutatja be, amelyek képzőművészeti alkotásokat beemelve rámutatnak a csomagolt áru szimbolikus, mitikus tulajdonságaira, eredetére vagy a hozzá kapcsolódó legendára. A fuzzy earth két alkotója, Gedeon Tekla és Gschanes Sebastian munkájával ablakot nyit az elszigetelt mezőgazdasági területekre, Módra Bettina művében a növekvő fű ritmusa hozza létre a képzőművészeti alkotást, Sztefanu Marina Méhlegelőjének dobozai realisztikus, fiktív, mesterséges és vágyott világokat kapcsolnak össze.

Bubla Éva A Lélegzésre Kijelölt Hely című alkotásának különböző hely- és közösség-specifikus verziói a tiszta levegő fontosságára, az emberi tevékenységek hatására, a zöldterületek levegőtisztító szerepére kívánják felhívni a figyelmet. Barta Zsolt Péter Üvegház sorozatának sokkoló alapélménye egy 2015-ös, párizsi látvány volt. A Les Halles földalatti, rideg és nagyvárosiasan nyüzsgő, zajos világában járva egyszerre csak a művész szeme elé tárult egy akkor hirtelen bizarrnak látszó kép: a mennyezetre függesztett üvegkockában élő növények voltak elhelyezve, amik valóban működő vegetációt mutattak a természettől elidegenített környezetben is.

PowerofPlants2021_11_06-44-123235.jpg

Power of plants – A növények ereje című a MANK Galériában (Fotó/Forrás: MANK)

Dávid Zita olyan szimbólumokat keres a mindennapi életben, amelyek együttesen megmutatják annak apró abszurditásait, és rávilágítanak, mit fogadunk el megszokott környezetnek. Mátyási Péter megkérdőjelezi a természet és a művészet elválasztottságát, Békési Ervin szürreális és hibrid természetképei a monumentális változásokat előidéző képességeinkkel foglalkozik, Dér Adrienn a szögletes keretezés hagyományát háttérbe szorítva pedig olyan munkák létrehozására törekedett, ahol a műalkotások alapanyagait egymással összefonódva léteznek.

A MANK Galéria terében látható kortárs műalkotásokon keresztül a növények erejének sokrétűsége ismerhető meg edukatív tartalmakkal és hozzájuk kapcsolódó infógrafikákkal kiegészülve.

A növények ereje kihat az emberi testre, a mentális és lelki egészségünkre is. 

PowerofPlants2021_11_06-21-123235.jpg

Power of plants – A növények ereje című a MANK Galériában (Fotó/Forrás: MANK)

Kiállító művészek:

BARTA Zsolt Péter, BÉKÉSI Ervin, BUBLA Éva, BUDAI Lotte, DÁVID Zita, DÉR Adrienn, FURÓ Bernadett, GEDEON Tekla, GSCHANES Sebastian a.k.a. FUZZY EARTH, Edyta HUL, MÁTYÁSI Péter, MÓDRA Bettina, SÜVEGES Rita, SZTEFANU Marina, Elwira SZTETNER, ÚJHÁZI Adrienn és Marija ŠUMARAC, Kaja WIELOWIEJSKA, Agnieszka ZAWISZA, BotanicArt

Kurátor: Sipos Tünde

MANK Galéria (2000 Szentendre, Bogdányi u. 51.)

Megtekinthető 2021. december 4-ig, hétköznap 9 és 17, szombaton 10 és 17 óra között.

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap és a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával valósul meg.

Támogatott tartalom.

Programkereső

Legolvasottabb

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Beke László, művészettörténész

A Széchenyi-, Kassák- és Munkácsy-díjjal kitüntetett művészettörténész és egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, az MTA Művészettörténeti Bizottságának tagja, a Műcsarnok egykori főigazgatója 77 éves korában, január 31-én hunyt el.
Vizuál magazin

Yin-Yangként tekeredő tigrisekkel köszönti a Holdújévet a Magyar Posta

Új kezdet, a jövő iránti szép remények és kirobbanó vitalitás – így jellemezhetjük a most kezdődő Tigris évét, amelyet a Magyar Posta ez alkalommal is ünnepi bélyegkisívvel köszönt.
Vizuál Film

Itt a Halál a Níluson legújabb előzetese

Február 17-én érkezik a mozikba Kenneth Branagh legújabb Agatha Christie-adaptációja, a Halál a Níluson, olyan sztárokkal, mint például Gal Gadot, Annette Bening, vagy Letitia Wright. Hercule Poirot alakját maga a rendező alakítja. A filmhez elkészült a vadonatúj előzetes, mutatjuk.
Vizuál Film

Online folytatódik a BIDF

Szombat este kihirdették a 8. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál győzteseit, de a fesztivál nem áll le: február 13-ig kikölcsönözhetőek a versenyprogram filmjei, köztük a 12 díjazott alkotás is.
Vizuál gyász

Elhunyt Benedek György festő- és szobrászművész

Életének 88. évében elhunyt Benedek György Munkácsy Mihály-díjas festő- és szobrászművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.