A díjátadóra január 20-án a Trafóban, Xavier Le Roy Le Sacre du printemps c. előadása előtt került sor. Az Eck Imre-díj kétévente jutalmazza azokat az alkotóművészeket, akik szemléletmódjukban és világlátásukban folytatói annak a színházi kultúrának, melyet Eck Imre teremtett: egyszerre képviselnek magyar és európai értékeket, a művészeti ágak komplexitásában fejezik ki az emberi élet érzelmi-gondolati világát és viszonyrendszerét, illetve élő kapcsolatot biztosítanak az alkotás és a befogadó között.
Eck Júlia a díjátadón elmondta, hogy bár nem táncos vagy koreográfus, az elmúlt 30 évben talán Szabó György tette a legtöbbet azért, hogy Magyarországon tere legyen az innovatív tánckultúrának.
Kísérletező, szokatlan és bátor művészeti kezdeményezéseket és formákat következetesen pártoló és ösztönző magatartása egybecseng azzal az innovatív alkotói és együttesvezetői szemléletmóddal, amit Eck Imre is képviselt. A közalapítvány nyolcadik alkalommal adta át az elismerést.
Fejléckép: Szabó György / fotó: Simon Iringó fotói