Tánc

"A legfontosabb szempont, hogy mire van szüksége egy táncművésznek" - Interjú Ertl Péterrel

2019.02.06. 16:35
Ajánlom
Négy év bizonytalanság után elkészült a Nemzeti Táncszínház új otthona a Millenáris Parkban, amit az intézmény nemzetközi rendezvényén, a február 16-án induló Budapest Táncfesztiválon avatnak fel. Ertl Péter igazgatót emellett a tao-változásokról is kérdeztük.

Milyen érzés, hogy végre pont kerül a hosszú, átmeneti időszak végére?

Nagy volt az izgalmunk, hogy az évekig tartó várakozás után egybe szervezhető-e az intézményátadás a kiemelt programunkkal, a Budapest Táncfesztivállal. És ez sikerült.

A fesztivál első premierje egy nagy összefogás jegyében valósul meg, ami a Nemzeti Táncszínház szellemiségére is jellemző. A Győri Balett és a Zeneakadémia együttműködésében láthatjuk február 16-án a Beethoven VII. szimfóniájára készült Passage című darabot Ménesi Gergely vezényletével, Velekei László koreográfiájával. Ugyanezen az estén – szem előtt tartva, hogy e jeles eseményen legyen magyar zeneszerző is – a Győri Balett PianoPlays című darabjából lesz egy részlet, amelyben Balázs János élő interpretációjában hallhatjuk a Liszt-darabokat.

bptf_2019_sliderepulet_nagy_1_fotok_Kaszner_Nikolett1-161213.jpg

Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház lépcsőjén (Fotó/Forrás: Kaszner Nikolett)

Olyan lesz ez az épület, amilyennek megálmodták Zoboki Gábor tervezővel, vagy pedig kellett kompromisszumokat kötniük a kivitelezésnél?

Az biztos, hogy

sikerült egy olyan épületet létrehozni, amiben a legfontosabb szempont az volt, hogy mire van szüksége a táncművészeknek.

Csak egy példa, a színpadokat általában keményebbre konstruálják meg, mint amit a próbateremben a táncosok megszoktak. Nekünk pedig fontos volt, hogy itt olyan borovi táncpadló legyen, aminek megvan a rugózása, ezáltal védi a táncosok ízületeit. Bízom benne, hogy ez olyan feltételeket teremt majd, ami közvetetten növeli az előadások színvonalát. Fontosnak tartottuk azt is, hogy a nagyterem mellett legyen kisterem, hiszen az innováció, az útkereső fiatalok támogatása mindig is missziónk volt. Lesz egy gyönyörű előcsarnokunk, ami alternatív előadásoknak is teret biztosít, és olyan multifunkcionális kamaratermünk is, ahol a színházi neveléstől a pilates-ig rengeteg féle rendezvény kaphat helyet. Azt gondolom, hogy nagyon elegáns és szép épületünk lesz, és bízom benne, hogy valóban a táncszakma központjává tud válni. Infrastrukturálisan is komoly előnyöket élvezünk ebben az épületben, hiszen a 4-es 6-os vonalán, Buda frekventált területén van, és a Millenáris név is már ismerősen cseng az emberek számára.

bptf_2019_sliderepulet_nagy_5_fotok_Kaszner_Nikolett1-160957.jpg

A Nemzeti Táncszínház egyik próbaterme (Fotó/Forrás: Kaszner Nikolett)

A szűk magyar táncosi közeg nagy része komoly szimbiózisban működik a Nemzeti Táncszínházzal. Az ő részükről mennyire volt érzékelhető a várakozás az új épületre és a stabil működési körülményekre?

Mivel a legtöbb társulat működésének része, hogy sokat utaznak és különböző helyszíneken lépnek fel, ezért ezt a négyéves átmeneti időszakot a lehetőségekhez képest jól végigvittük. Viszont

egy táncművész profi karrierje mindössze 10-15 évet ölel fel, ami azt jelenti, hogy ez a több mint 4 év egy táncos pályájának egyharmada. Ha tehát az ő nézőpontjukból nézem, akkor ez igenis komoly idő.

Ezért részükről óriási a várakozás arra, hogy egy biztos feltételek között működő Táncszínházban dolgozhassanak, és ezáltal az évadukat is precízebben tudják megtervezni.

Mennyire érinti a Nemzeti Táncszínházat a TAO-támogatások megszüntetése?

Amikor bejelentették ezt a hírt, rögtön azt is megtudtuk, hogy erre lesz valamilyen alternatív megoldás. Hogy ez pontosan mi, azt már mi is nagyon-nagyon várjuk. Biztos vagyok benne, hogy súlyán kezelik ezt a kérdést a döntéshozók, de ez a bizonytalanság számunkra is nehéz. Nemcsak a 2019-es év szempontjából, de a távlatokba tekintve is. Eddig a regisztrált előadó-művészeti szervezetek, akiknek volt jegybevétele, kalkulálhattak egy fix tao-bevétellel. Most az új rendszerben, amit még nem ismerünk, nem tudjuk, hogy ez tervezhető lesz-e. Ráadásul már most vannak a TAO-megvonásnak olyan vesztesei, akikért kár.

bptf_2019_sliderepulet_nagy_4_fotok_Kaszner_Nikolett1-160959.jpg

A Nemzeti Táncszínház kistermének nézőtere (Fotó/Forrás: Kaszner Nikolett)

Mitől lesz még izgalmas a 2019-es Budapest Táncfesztivál?

A nyitófesztiválon igyekszünk minél többet bemutatni abból, ami a Nemzeti Táncszínház sajátja. Az innovációt képviselő Imre Zoltán Program keretén belül valósul meg többek között Antal-Jobbágy-Pál, valamint Cuhorka Emese és Molnár Csaba új bemutatója, amiknek a Kisterem ad majd otthont. Vidéki társulatok budapesti bemutatóra is sor kerül: vendégünk lesz például a Szegedi Kortárs Balett Credója, és a Miskolci Balett Álom luxuskivitelben című előadása is.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy az elmúlt években voltak olyan koprodukcióink, amik aztán Lábán-díjat kaptak.

Így a Goda Gábor Társulat Cseppkánon és a Forte Társulat 5. vonósnégyes/Concerto című előadásai, amiket most a fesztiválon újra bemutatunk. Egerházi Attila a Székesfehérvári Balett Színház bemutatójával érkezik, amiben Lőrinc Katalin és Krámer György is közreműködik. A francia Cie Philippe Saire egy különleges vizuális előadással jön, aminek lesz egy gyerek változata is. A Company Wang Ramirez a progresszív kortárs táncot képviseli a fesztiválon. A Müpában bemutatjuk a Les Ballets Jazz de Montréal Leonard Cohen zenéjére készített előadását, ami a jobban fogyasztható tematikába tartozik. Bár ez alapvetően egy kortárs tánc fesztivál, most lesz néptánc is: Zsuráfszky Zoltán és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyar hősök, csaták és szerelmek című produkciója lesz a fesztivál záróelőadása.

(Fejléckép: Kaszner Nikolett)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Kurtág és a történelem angyala

Zenetörténeti jelentőségű eseménynek számított Kurtág György első operájának premierje 2018. november 15-én. A Samuel Beckett Fin de partie (Végjáték) című drámájából komponált operát a milánói Scalában mutatták be. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára a műről készülő dokumentumfilm forgatócsoportjának tagjaként jelen volt. Kifaggattuk.
Jazz/World

A 88 éves Omara Portuondo fogja beragyogni a tavaszt

A Buena Vista Social Club egykori énekese, a kubai Edith Piafnak is nevezett örökifjú díva május 18-án és 19-én két koncertet is ad a MOM Sportban, Last Kiss turnéja keretében.
Zenés színház

Trianonról szóló zenés művet keres az Operettszínház

A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.
Könyv

Radnóti üzenetet küldött a Messengeren: Vesd le ruhádat, már esik is kinn ;)

Magyar költők verseinek részletei kerülnek plakátokra. Segít vajon a modernizálás a fiatalok irodalmi érdeklődésének felkeltésében?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc kritika

Aki vállalja a tehetetlenségét, az nevetségessé válik?

A minden előadásához új formanyelvet kereső Tünet Együttes ezúttal magáról beszélt A tünetegyüttes című performanszában, amihez csak egyetlen út kínálkozott: az őszinteség.
Tánc ajánló

A Tünet Együttes bemutatja, hogy működik ma egy független társulat

Február 18-án és 19-én a Trafóklubban szembesít a Tünet Együttes a következő kérdésekkel: Hová tart a független színház? Mi közünk van ehhez nekünk, nézőknek? Régen minden jobb volt?
Tánc

Most már ilyen is van: férfi spicc-cipő

A nemi egyenlőség kérdése a balettet is utolérte: egyre több férfi vágyik új magasságokba, néhányan már spicc-re is felmerészkednek.
Tánc galéria

Gyárépületből lett a tánc új otthona – Bejártuk a Nemzeti Táncszínház frissen átadott épületét

A Nemzeti Táncszínház Millenárison található új épületének exkluzív sajtóbejárásán azt is megtudtuk, hogyan lesz valami szupermodern és korszerű annak ellenére, hogy „régi”.
Tánc interjú

"Leonard Cohen jelen van velünk az egész előadás során"

A Les Ballets Jazz de Montréal együttese egyike a 2019-es Budapest Táncfesztivál külföldi fellépőinek. Dance Me című előadásuk kapcsán Louis Robitaille-t, a társulat művészeti vezetőjét kértük, hogy meséljen Leonard Cohen és a társulat különleges kapcsolatáról és a produkció létrehozásáról.