Színház

„Rám sütötték, hogy irredenta vagyok, és nincs kegyelem!” – Szabadkay József, a fehér frakkos üldözött színigazgató

Elveszett közönség
2022.01.12. 11:35
Ajánlom
Szabadkay József színész, rendező, színigazgató húsz esztendőt töltött a szatmárnémeti színjátszás szolgálatában. Ez a fajta hűség szinte ismeretlen volt azokban az időkben a romániai magyar színjátszás történetében. Nagyszerű társulatot hozott össze, saját pénzéből átépítette és megmentette a szatmárnémeti színházat a trianoni döntés utáni években. 1944 késő tavaszán a zsidó származású Szabadkay József fehér frakkot vett fel, amikor a csendőrök érte jöttek és a gettóba vitték. Ebben a fehér frakkban kuporgott az Auschwitz felé tartó hosszú vonat egyik vagonjának a padlóján is, a sarokban. Írásunkkal neki állítunk emléket.

Szabadkay József Szabadkán született Spitzer József néven 1880. február 14-én. Édesapja Spitzer Adolf kereskedő volt Szabadkán. Fia Rákosi Szidi színiiskolájában tanulta ki a szakmát. A gyakorlati idő lejártával és a vizsgák sikeres abszolválása után Szabadkay József az Országos Színészegyesület oklevelével először Polgár Károlynál lett jellemszínész Békéscsabán.

Az 1903–1904-es évadban azonban már Szatmárnémetiben játszott Krémer Sándor társulatában segédszínészként. Szerepeket is kapott. A hajdúk hadnagya című operettben Bálint hajdút, Lehár Ferenc művében, A drótostótban Cincárt és Krpacseket, Blacseket is alakította, a Bob hercegben Tom bácsit. Öccse, Szabadkay Miklós ugyancsak Krémer társulatához szerződött, kardalnok és segédszínész az 1904–1905-ös évadtól, amelynek az előszezonját a szomszédos Nagykárolyban töltötte a Krémer-féle csapat. Szabadkay itt kötötte első házasságát 1904. szeptember 1-én a besztercei születésű Theisz Blankával, aki Kolozsvári Blanka néven vált színésznővé. (A házasságot 1913 októberében bontották fel Szabadkán.)

A századforduló első éveiben alapozódott meg a baráti-szakmai kapcsolatot a Krémer család és Szabadkay József között.

Bizalommal és szeretettel voltak egymás iránt. Krémer Sándor – amikor csak tehette – megtartotta társulatánál a nála húsz esztendővel fiatalabb Szabadkayt. Miután Krémer Sándor 1918-ban meghalt, Szabadkay átvette a társulat vezetését, és életre szóló szövetséget kötött a nála tíz évvel idősebb özveggyel, Bermann Irmával. Feleségül is vette. Nevelőapja lett a négy Krémer gyereknek: Mancinak, Sándornak, Ferencnek, Lajosnak. Lelkiismeretes apaként nevelte fel a gyermekeket. Ferenc színész lett, Manci jeles primadonna, Lajos és Sándor felsőfokú képzést kapott. Iskolai nevelésüknek a zongoraórák, sportórák, nyelvórák, tánctanulás – mind-mind kiegészítő tárgyai voltak. Krémer Ferenc és Manci Szabadkay József színigazgatónál kezdték színészi pályájukat, nála lett primadonna Neményi Lili is.

SzabadkayBermann-103437.jpg

Szabadkay József és Bermann Irma (Fotó/Forrás: a szerző engedélyével)

 

„Jótékony célú hazafias kötelezettség”

1920. június 22-én Szabadkay József megjelent a városi tanács hivatalos ülésén, és javaslatot tett a színház belső terének átalakítására: lényegesen, 85-90 hellyel növelnék az addig 200 férőhelyes nézőteret korszerű széksorokkal és azzal, hogy a zenekari árkot szinte teljesen betolnák a színpad alá. A bejáratot átépítenék díszes előcsarnokká (foyer), az alagsorban dohányzót rendeznének be. A rekonstrukció 100 ezer koronás költséget Szabadkay József igazgató vállalta azzal a feltétellel, hogy három évig ingyen bérelheti a színházat. Ellenkező esetben a város három részben törlesztené az igazgató által befektetett összeget.

Szabadkay a szatmárnémeti teátrum gondos gazdájává vált. Ilyen, a közösségért dolgozó direktora addig nem volt a Városi Színháznak.

Tagja volt ennek a társulatnak – többek között – a frontról hazaérkező Mihályi Károly, Sárközy Blanka, a vörös szépség, Ady Endre egykori barátnője, meg Deésy Jenő, Borovszky Oszkár, Marsi Gizi, Krémer Ferenc, Szabados Árpád és Szabadkay Miklós, aki főleg operettekben, piros színlapos bohózatokban, rémdrámákban játszott.

UdvozletSzatmarrol-103404.jpg

Képeslap Szatmárnémetiből, a Városi Színházzal (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)

1920-1921-ben már az Arad, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Máramarossziget városokat magába foglaló színi kerület igazgatójaként működött Szabadkay. Aztán az Erdélyi és Bánáti Magyar Színészegyesület létrehozásával észszerűsödött a kerületi felosztás, amelyet elsősorban az azonos régióban lévő települések alkottak, akkortól Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagykároly, Zilah, Máramarossziget tartozott Szabadkayhoz. A színügyi bizottság elégedett volt igazgatói tevékenységével. Az erősödő román hatalom azonban nagyon kemény feltételeket szabott a magyar direktornak: köteles az általa bérelt színházat egy bármikor felbukkanó román társulat részére korlátlanul és minden időben „jótékony célú hazafias kötelezettségből” átadni még akkor is, ha az adott napra tervezett magyar előadásra már minden jegy elkelt. Ugyanilyen kötelezettséget róttak a magyar színigazgatókra akkor is, amikor román műkedvelők jelentek meg a városban.

Kötelezték őket, hogy díjtalanul átengedjék a díszleteket és a műszaki személyzetet, felvállalják a fűtés és világítás költségeit.

A politika aztán még erőteljesebben közbeszólt. 1923-ban Constantin Banu román kultuszminiszter közölte, hogy fel kell oszlatni az Erdélyi és Bánáti Magyar Színészegyesületet. A Bukarestbe összehívott egyesületi színigazgatókat arra kötelezte a kultúrpolitika, hogy írásban fejezzék ki egyetértésüket feloszlatásuk szükségszerűségéről. A kultuszminiszter csak ennek fejében ígérte meg, hogy a nyolc magyar színház koncesszióját meghagyják. Júniusban összeült Kolozsvárott az országos színészkongresszus, amelynek fő témája a Színészegyesület feloszlatása volt. A kétnapos, többnyire személyeskedő csatározásokkal tarkított tanácskozás egyik lényeges döntése az volt, hogy tiltakoznak a megszüntetésük ellen. A hatóságok válaszukban azt ígérték, meghagyják az egyesületet, de össze kell olvadnia a bukaresti hasonló szervezettel.

 

A színházigazgató csirkekeltetője

Az 1922–1923-as negyedik évaddal – átmenetileg – véget ért Szabadkay József szatmárnémeti tevékenysége. A következő szezonra Gróf László színész, rendező kapott játékengedélyt itt. Bár előtte nyáron még hitegették Szabadkayt, de az utolsó pillanatban, 1923 szeptemberében, amikor az új évadot indítania kellett volna, megvonták az engedélyt. Ármánykodással nyert Gróf László. Háta mögött azzal vádolta Szabadkayt, hogy irredenta, „vissza akarja állítani a magyar világot”.

Szabadkay elveszítette – legalábbis egy időre – szeretett Szatmárnémetijét.

A Hétfői Friss Újság 1924. augusztus 25. számának egyik írása pontos és szomorú képet festett Szabadkay József akkori helyzetéről: „A csirkeköltészet nem irodalmi műfaj, és hogy én most egy csirkeköltő gép mellett töprengek az erdélyi magyar színészet sorsáról, az azért történik, mert a csirkeköltető masina a legújabb adaléka az erdélyi magyar színészet hanyatlásának. A gép Szabadkay József volt színigazgató tulajdona és jövőbeni egzisztenciájának reménye. Ebben a kényszerű pályaválasztásban nem a Szabadkay sorsa tragikus, mert ki tudja, nem e jobb ma egy csirkekeltetőnek, mint holnap egy erdélyi magyar színigazgatónak. Az a kétségbeejtő, hogy ez a csirkemasina szimbóluma egy vesztett csatának. Amíg Szabadkay elmagyarázza, hogy milyen nagyszerű ez a gép, amelyet a mérnők fia konstruált, és amely alig kerül valamibe, mert az anyag színházi díszletekből került elő, és lelkesen beszél a gazdasági kilátásokról, amellyel az új vállalkozása kecsegtet, nézem ezt a törhetetlen energiájú embert, és rá emlékezem az elmúlt őszre, amikor az agyonrúgdosottak kétségbeesésével panaszkodott: rám sütötték, hogy irredenta vagyok és nincs kegyelem!”

KMeskuvo-103437.jpeg

Krémer Manci és Szűcs Kálmán esküvője, 1934. aug. 31. (a második sorban balról a harmadik Szabadkay József) (Fotó/Forrás: a szerző engedélyével)

Egy év múlva, 1925-26-ban már ismét rendezett Szatmárnémetiben: a színházat akkor Szendrey Mihály igazgatta. Legközelebb csak a 1928-1929-es szezonban tűnt fel újra, Ferenczy Gyula szatmárnémeti társulatában főrendezőként. 1932-ig – előbb Róna Dezső, majd Hevessy Miklós vezette abban az időben a színházat – játszott és rendezett is itt.

A fáradhatatlan Szabadkay József 1932–1933-ban ismét elnyerte a szatmári színi kerületet, így lett újra a színház igazgatója és főrendezője. Vezetése idején Erdély legjobb színészeit sikerült megnyernie társulata számára. Mihályi Károly erről így írt: „Szabadkay József és rendkívül népszerű felesége (néhai Krémer Sándor igazgató özvegye) hűségesen őrizték a vidéki színházak becsületes hagyományait. Szabadkaynál pontos volt a gázsi. Soha színésznek nagyobb ok nélkül nem kellett elmennie a társulattól.

És a Szabadkay társulatnál megmaradt a jutalomjáték.”

Alig volt társulat, ahol még tartották ezt a hagyományt. Egy színész szerződésének egyik legfontosabb pontja volt, hogy igényt tart legalább egy jutalomjátékra, amely a színész népszerűségének fokmérője volt, ilyenkor virágban pompázott a színház. Így volt ez Krémer Manci, Trilap Ilona, Fekete Rózsi, Neményi Lili, vagy a feledhetetlen Rákosi Ferenc jutalomjátékánál is.

Az is érdeme volt a szatmári társulatnak, hogy a legtöbb újdonságot először szerezte meg és mutatta be az erdélyi színtársulatok közül. Főleg operettek kerültek a szatmárnémeti közönség elé, jelentős részüket maga Szabadkay József rendezte.

 

Étlapos színészek

Szabadkay 1933-ban a szatmárnémeti Városi Színházban (akkor már Nottara) saját költségén megépítette az első vidéki forgószínpadot. 1938-ig ő volt az igazgató. Komoly kihívásokkal kellett megküzdenie ezekben az években. A város átadta színházát az Astra kulturális egyesületnek, amely úgy viselkedett az intézménnyel, mint vad a prédájával. A színházból mozi is lett, ezzel a színielőadások lehetősége végtelenül beszűkült. Szabadkayra ráruházták a mozi működtetését is. A hatalom mindent megtett, hogy ellehetetlenítse Szatmárnémetiben a magyar színjátszást.

Az igazgató valósággal hősi harcot vívott minden egyes előadás megtartásáért.

Szatmarnemti_magyar_roman-103404.jpg

A szatmárnémeti Városi Színház (Nottara) (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)

Az 1937-38-as évadban már a Szatmárnémeti–Arad–Marosvásárhely–Máramarossziget furcsa tagolású színi körzetben szerepelt a társulat. „Akkor a színház létfenntartásáért rengeteget kellett játszani. Az is előfordult, hogy 3 órakor Aradon léptünk fel, 6 órakor Temesváron, 9 órakor pedig ismét Aradon” – idézte fel később Senkálszky Endre, a legendás színész, igazgató, pedagógus. (Kötő József: A színház fanatikusa, Senkálszky Endre életregénye)

1937 májusában Szabadkay 52 tagú színtársulata Tordára érkezett. Anyagi helyzetük rosszra fordult. Az Aranyosvidék című lap 1937 májusában szomorúan állapította meg, hogy „a tizenegy napi becsületes munka csak arra volt jó, hogy az igazgatóság 40 ezer lejt fizessen reá a tordai rövid kirándulásra”. A színészek szinte éheztek. Mihályi Károly írt erről is: „Étlapos színészeknek is hívták a Szabadkay tagokat. Sok színészt és színésznő azzal szerződtetett le, hogy kiterítette előtte egy-két szatmári étterem étlapját. Harminc lejért ebédet, vacsorát kaphatsz a legjobb étteremben, lakás is olcsó, sehol olyan jól nem tudsz kijönni a fizetésből, nem tudsz úgy ruházkodni, mint Szatmáron. Kapsz ruhára való szövetet hitelbe a Schwartz és Lebovitsnál, majd levonjuk a fizetésből, részletre.”

A nagy hajsza ellenére Szabadkay József igazgató fizetésképtelenné vált, ezért visszavonták a játszási engedélyét. A társulat konzorciumot alakított háromtagú vezetéssel: Horváth László, Jávor Alfréd, Salgó Jenő. Az egyezség alapján a jövedelmet részarányosan osztották el.

 

Az üldözött

Szabadkaygrafika-103437.jpg

Grafika Szabadkay Józsefről (Fotó/Forrás: a szerző engedélyével)

Szabadkay József igazgatót 1944 tavaszán zsidó származása miatt kizárták a Színművészeti Kamarából, amelynek alelnöke nevelt fia, Krémer Ferenc volt. Ferit saját gyermekeként szerette, ő segítette színészpályáját. Nehezen volt feldolgozható ez számára, de bízott abban, hogy másik két nevelt fia és nevelt lánya segítik őt. Bízott annak a hatalmas munkának az elismerésében, amit a magyar színjátszásért tett csaknem ötven év alatt.

1944. május 16-tól elindult a gettósítás Észak-Erdélyben is. Szabadkay nem tett eleget a hatósági felszólításnak, nem ment be önként a gettóba. Amikor a csendőrök megjelentek nála, fehér ünnepi frakkját vette fel, úgy vonult be a gettóba. Azt viselte az Auschwitz felé tartó hosszú vonat egyik zsúfolt vagonjában. Túlélők mesélték később, hogy leült a vagon sarkába, nem evett, nem ivott, nem beszélt, nem panaszkodott.

Nem volt már több mondanivalója.

Amit mondani akart, elmondta szerepeiben, rendezéseiben, társadalmi munkái által. Rabtársai észre sem vették, hogy a hatvannégy éves férfi lelke nem bírta tovább a szenvedést, és otthagyta a frakkos testet. Kassán a magyar csendőröktől a német katonaság vette át az Auschwitzba tartó vonat felügyeletét, de előtte megtisztították a vagonokat az útközben elhunytak tetemeitől. Így repült ki egy fehérfrakkos halott is az egyik vagonból.

„Nagyanyámat mélyen megrázta a dolog. Összepakolt és 3 vagont megtöltve családi és színházi felszereléssel Szatmárnémetiből Magyarországra jött. Hozzánk költözött (a fiához, Krémer Ferenchez Budapestre – a Szerk.). Szabadkay bácsi mindent édesapámra hagyott, ami a színháza után maradt. Apámat gyermekeként szerette” – emlékezett vissza Krémer Ferenc fia, Csaba, a „mostohaunoka”.

A szatmárnémeti magyar színjátszás történetében több nagy igazgató és sok színész nevét kell megjegyeznünk és bekereteznünk a feledhetetlenség aranyával. A sor egyik legfényesebben ragyogó csillaga Szabadkay József színigazgató, rendező, színész. Húsz esztendőt töltött a szatmárnémeti színjátszás szolgálatában. Ez a fajta hűség szinte ismeretlen volt azokban az időkben a romániai magyar színjátszás életében. „Kiváló szakember, derék, becsületes, megbízható vezető”, mondta néhai kollégájáról Senkálszky Endre, az egykori kolozsvári színész és igazgató.

Szerző: Csirák Csaba

mma_logo-103459.jpg

Magyar Művészeti Akadémia (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)

 

Az 1920-as államfordulatok körüli magyar színháztörténettel foglalkozó cikksorozatunkat az MMA támogatja. Együttműködő partner: OSZMI. Külön köszönet Gajdó Tamás színháztörténésznek.

Sorozatunk előző részei

Programkereső

Legolvasottabb

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Babarczy László

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházrendező, színigazgató, tanár, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja hosszú betegség után, 86 éves korában halt meg – tudatta a művész lánya, Babarczy Eszter.
Színház ajánló

Modernkori boszorkányüldözés – a Vadászat a Budaörsi Latinovits Színház műsorán

Érzékeny témát feszeget a Budaörsi Latinovits Színház február végi bemutatója, súlyos vád és önbíráskodás feszül egymásnak, zsigeri düh kontra jogrend. A Pelsőczy Réka rendezte előadás a közösség erejének kétélűségét vizsgálja.
Színház ajánló

Szent őrületben – a Szentivánéji álom a Budaörsi Latinovits Színház műsorán

A Szentivánéji álom egyike Shakespeare legőrültebb darabjainak, ami nem csekélység: Shakespeare és az őrület hosszú, cikkcakkos közös határral rendelkeznek. De, szemben a két őrület-tragédiával, a Macbeth-tel vagy a Lear királlyal, a Szentivánéji vígjáték-őrülete nem halálos, legalábbis látszatra nem az, illetve csak jóval később halunk majd bele, amikor már arra sem emlékszünk, hogy mibe is haltunk bele.
Színház interjú

„Nem kell mindenkinek egyformának lennie” – interjú Balázs Andreával

Január 28-án mutatja be a Karinthy Színház a Budapest Playhouse független produkciós műhellyel közösen, Iványi Árpád rendezésében Neil LaBute szatirikus komédiáját, melynek főszerepét Balázs Andrea alakítja. Az Olivier-díjra is jelölt FAT PIG (Kövér disznó) a mai társadalmat veszi górcső alá, és többek között azt a kérdést feszegeti, hogy milyen hatással vannak ránk a társadalmi elvárások. A színésznővel idealizálásról, testképzavarról és az előadás mély mondanivalójáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Önmegvalósítás kutyabőrben – monodráma Kafka nyomán a 3K-ban

Vadász Krisztina előadása a fizikai és a prózai színház nyelvén beszél az önmegvalósítás és önállóság nehézségeiről, a megerősítésekről, illetve azok hiányáról, szabadságról és az igazság fáradhatatlan kutatásáról. A monodráma február 18-tól látható a 3K Kulturális Központban.