Színház

„Igaz halhatatlan a halandók között” – emléktáblát avattak Börcsök Enikő tiszteletére

1970.01.01. 01:00
Ajánlom
A Rózsa utca 47/a szám alatti plakettet a Jászai Mari-díjas színésznő halálának egyéves évfordulóján leplezték le. A kora délutáni ünnepségen barátok, ismerősök, pályatársak tették tiszteletüket a háznál, néhányan egy-egy szál virággal emlékezve Börcsök Enikőre.

A tábla a MASZK Országos Színészegyesület kezdeményezésére készült el, a szervezet nevében Hegedűs D. Géza köszönte meg a lehetőséget Erzsébetváros önkormányzatának, felidézve néhány személyes emléket is.

20220128_143013-155827.jpg

Börcsök Enikő emléktáblája egykori lakhelyének falán (Fotó/Forrás: Vass Antónia)

„Ma születésnapot is ünneplünk” – mondta, elmerengve a Rózsa utcai összejöveteleken, és Börcsök Enikőhöz fűződő kapcsolatán. „Mindannyian rajongással szerettük őt, […] csodálatos színésznő és megfellebbezhetetlen ember volt”.

Börcsök Enikő varázslatos személyiségét Rudolf Péter is kiemelte, aki úgy fogalmazott, egy színésznőt lehet profi szinten „pótolni” beugrásokkal, szerepcserékkel, csakhogy

„ő nem volt profi. Ő más mérték volt. Mérték.”

A Vígszínház főigazgatója úgy fogalmazott, hogy Börcsök Enikő titka abban rejlett, hogy sugárzott belőle az emberiségbe vetett hit.

„Ez a tábla tárgyiasult fájdalom és boldog emlékezet.”

Az emléktáblát a felszólalók, valamint Karácsony Gergely főpolgármester, Gy. Németh Erzsébet Humán Területekért Felelős Főpolgármester-helyettes és Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere, valamint Tóth József festőművész, Börcsök Enikő volt párja koszorúzta fel.

Fejléckép: emléktábla a Rózsa utca 47/a szám alatt (fotó: Vass Antónia)

Programkereső

Legolvasottabb

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Babarczy László

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházrendező, színigazgató, tanár, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja hosszú betegség után, 86 éves korában halt meg – tudatta a művész lánya, Babarczy Eszter.
Színház ajánló

Modernkori boszorkányüldözés – a Vadászat a Budaörsi Latinovits Színház műsorán

Érzékeny témát feszeget a Budaörsi Latinovits Színház február végi bemutatója, súlyos vád és önbíráskodás feszül egymásnak, zsigeri düh kontra jogrend. A Pelsőczy Réka rendezte előadás a közösség erejének kétélűségét vizsgálja.
Színház ajánló

Szent őrületben – a Szentivánéji álom a Budaörsi Latinovits Színház műsorán

A Szentivánéji álom egyike Shakespeare legőrültebb darabjainak, ami nem csekélység: Shakespeare és az őrület hosszú, cikkcakkos közös határral rendelkeznek. De, szemben a két őrület-tragédiával, a Macbeth-tel vagy a Lear királlyal, a Szentivánéji vígjáték-őrülete nem halálos, legalábbis látszatra nem az, illetve csak jóval később halunk majd bele, amikor már arra sem emlékszünk, hogy mibe is haltunk bele.
Színház interjú

„Nem kell mindenkinek egyformának lennie” – interjú Balázs Andreával

Január 28-án mutatja be a Karinthy Színház a Budapest Playhouse független produkciós műhellyel közösen, Iványi Árpád rendezésében Neil LaBute szatirikus komédiáját, melynek főszerepét Balázs Andrea alakítja. Az Olivier-díjra is jelölt FAT PIG (Kövér disznó) a mai társadalmat veszi górcső alá, és többek között azt a kérdést feszegeti, hogy milyen hatással vannak ránk a társadalmi elvárások. A színésznővel idealizálásról, testképzavarról és az előadás mély mondanivalójáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Önmegvalósítás kutyabőrben – monodráma Kafka nyomán a 3K-ban

Vadász Krisztina előadása a fizikai és a prózai színház nyelvén beszél az önmegvalósítás és önállóság nehézségeiről, a megerősítésekről, illetve azok hiányáról, szabadságról és az igazság fáradhatatlan kutatásáról. A monodráma február 18-tól látható a 3K Kulturális Központban.