Kondor Ernő gyerekként (Fotó/Forrás: Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye)

Kondor Ernő sokoldalú ember volt: színész, hegedűvirtuóz és nótaszerző is, a Vén cigány című dalát nemcsak idehaza, de az egész világban milliók dúdolják. A nóta sikere némi hátrányt is jelentett neki, ugyanis szinte mindenki azt hitte, ez egy népdal. Nem tudták, hogy Kondor Ernő szerzeménye. A művész valószínűleg rosszul bánt sokféle talentumával, fennmaradt rövidke önéletrajzában erről is ír:

A kézzel írt önéletrajz az egész Kondor-hagyatékkal együtt a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében található. E hagyaték része Kolozsvári Andor Egy nyugtalan ember című legépelt kézirata is. Kolozsvári erdélyi író volt, s a barátjával folytatott beszélgetések alapján írta meg „Kondor Ernő életregényét, amelyet így kezdett: „Mindaz, amit itt leírok, nem a fantázia szülötte. Hajnalig tartó meghitt beszélgetéseink közepette, a New York Kávéház márvány asztalánál, fekete kávék szürcsölgetése közben emlékezett Ernő regényes életének szakaszaira.”

Kohn, azaz Kondor Ernő – Kohn Ármin és Klein Júlia gyermekeként – 1881 márciusában született Balassagyarmaton. Szülei vallásos zsidók voltak, apja jómódú gazdálkodó. A széltől is óvták elkényeztetett fiukat. „Ernőkét ötéves koráig úgyszólván egyetlen óvodába sem iratták be, nehogy a többi gyerektől rosszat tanuljon vagy elkapjon valamilyen betegséget. Szerető szülein kívül a gyermek mellé fogadott pesztonka vigyázott minden lépésére.” Az „életregény” főhőséről sokat elárul az is, hogy gyerekkorából csak azt meséli el, miként kezdett el hegedülni.

Egyik nap a szülei elutaztak és „Ernőkét” a „pesztonkára” hagyták. A kisfiút hajtotta a kalandvágy, elszökött otthonról, csavargott Balassagyarmat utcáin, majd kiért a város peremére, oda, ahol a cigánysor kezdődött.

Az egyik viskó előtt hat év körüli „szurtos rajkó” játszott az ócska hegedűjén. „Ernőke” megbabonázva hallgatta, elkérte a hegedűt, de a „rajkó” csak úgy adta oda neki, hogy hoz cserébe savanyú cukrot. Közben otthon a cseléd kétségbeesve kereste a kisfiút, aki elő is került, s azt füllentette: a padláson játszott. A cseléd bezárta őt a szobába, ám „Ernőke” magához vette a zsebpénzét, kimászott az ablakon, futott a fűszereshez savanyúcukorért, s vitte a cigánysorra, Lajcsihoz, a kis hegedűshöz. „Ernőke” elhatározta, ő is megtanul hegedülni.

A szüleitől kisírta, hogy engedjék őt is óvodába. A „pesztonka” reggelente elkísérte őt, s mikor a lány elment, a gyerek onnan is kiszökött, rohant új cigány barátaihoz hegedülni. Délután visszaért az óvodába, ott várta a cselédet, és együtt mentek haza. Lajcsi édesapja, „Gazsi bácsi” a környék legjobb prímása volt. Ő is felfigyelt a gyerek muzikalitására, s a tanítványának fogadta a zsidó fiút. Néhány hét múlva eljött Kohn Ármin születésnapja, sok vendéget hívtak a házba. Egyszer csak az udvaron felcsendült az ünnepelt kedvenc nótája: Kék ne felejts virágzik… Az apa kinézett, és nem akart hinni a szemének: a kisfia hegedült, mögötte a cigányok húzták. „Hát te mikor tanultál meg hegedülni?!” – kérdezte döbbenten a fiát. Ő pedig bevallott mindent, azt is, hogy óvoda helyett a putrikban járt. Kohn Ármin nem volt szigorú ember, értékelte fiában az állhatatosságot és a szorgalmat. Másnap vett a fiának egy hegedűt, és immár szülői engedéllyel tanulhatott a hangszerén.

Kondor Ernő, a földesúrból lett prímás

Kondor Ernő (feltehetően) testvérével és édesanyjával (Fotó/Forrás: Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye)

A szép idők nem tartottak sokáig: Ernő nyolcéves volt, amikor az apját elveszítette, és édesanyja egyedül nevelte őt tovább. Középiskolába került, zenét tanult, minden vasárnap színházba járt. Kívülről tudott színműveket, Arany és Petőfi verseit is.

Pár év múlva azonban Ernő édesanyja is meghalt, s az árván maradt fiúról egyik nagybácsija gondoskodott. Kereskedelmi iskolába íratta, majd Ernő hivatali állást vállalt. De a hivatal cseppet sem érdekelte, ő akkor már színész akart lenni. Hogy a célját elérje, most sem tartotta vissza magát a lódítástól. Nagybátyjának azt mondta: Nagyváradra szeretne menni és beiratkozik a Kereskedelmi Akadémiára. A bácsi örült, ellátta őt pénzzel. Ernő pedig Budapestre utazott, és beiratkozott az Országos Színitanodába. Gyámja csak később értesült arról, unokaöcse mit művelt. Levélben fenyegette meg őt:

Csakhogy Ernő nem hagyta ott a színitanodát, s 1904-ben dicsérettel fejezte be a tanulmányait. Vidéki teátrumokhoz szerződött, Aradra, Debrecenbe majd Kassára. Nyugtalan természete mindig továbbhajtotta. Bár a kritikusok szép jövőt jósoltak neki, ő a nagybátyja elismerésére vágyott. Többször is írt neki, kérte, jöjjön el, nézze meg őt a színházban. Választ nem kapott. A földijei közül azért nem mindenki hagyta el őt. Kondor Kassán játszott, mikor előadás előtt kopogtak a színészöltöző ajtaján: Gazsi bácsi és Lajcsi állt előtte. Cigányzenekart alapítottak, vándormuzsikusként érkeztek Kassára. Éjszaka egy vigadóban már hármasban koccintottak a múltra. Ernő pedig, hogy bizonyítsa barátainak, nem felejtett el hegedülni, elkérte a prímás hangszerét, s egész éjjel ő húzta a talp alá valót. Az emberek tapsviharral jutalmazták kedvenc színészüket, akiről már azt is tudták, hogy remekül hegedül.

Ez a váratlan siker megváltoztatta Kondor életét. Ráunva a színészetre Pestre utazott, cigányzenekart alapított. Az Andrássy úti Helvécia kávéház lett a törzshelyük. Az újságokban így hirdették magukat: „Kondor Ernő, a földesúrból lett prímás és cigányzenekara játszik.”

Ernő hamarosan üzenetet kapott Balassagyarmatról: nagybátyja is elhunyt. El sem búcsúzhatott tőle. Ernőt fiaként szerette, de nem tudta megbocsátani neki az „elzüllését”. Vagy talán mégis megbocsátott? Amikor a fiatalember nagykorú lett, a balassagyarmati Árvaszék értesítette: vegye át a nagybátyja által ráhagyott örökségét, 100 ezer forintot. Ami óriási vagyonnak számított. Kondor Ernő konflissal hajtott szülővárosába, előbb szülei sírjához, majd a cigánytelepre. Gyerekkora óta nem járt ott. Gazsi bácsiékat kereste. Öreg mesterét meg is találta. Könnyezve ölelték egymást. A vén cigány elpanaszolta, egyedül maradt, a fia Párizsba ment, de onnan sosem ír neki, nem gondol rá. Kondor megsajnálta őt: „Dehogy feledkezett meg magáról a fia. Írt nekem Lajcsi, és küldött magának 100 forintot. Itt is van!” Az öreg persze tudta, hogy ebből semmi nem igaz: „Ezt a pénzt nem az én fiam, hanem a nagyságos úr adja.” „Nagyságos úr? – tiltakozott a tanítványa.

Párizst látni és élni

Kondor Ernő (Fotó/Forrás: Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye)

Kondor a hatalmas örökségét párizsi utazgatásokra költötte. „A fáma azt mondja, Nápolyt látni és meghalni. Szerintem inkább Párizst látni és élni…” – emlékezett később a „fények városára” Kondor. Párizs akkoriban a művészetek és a polgári felvirágzás központja volt. Ernő sem tudott betelni vele. Nappal a város nevezetességeit csodálta, éjjel elmerült Párizs örömeiben. Minden nap más nőkkel mulatott. Az egyik párizsi vendéglőben megtalálta Lajcsit is. Boldogan ölelkeztek a régi barátok. Majd Ernő komolyra fordította a szót:

Párizsban látott Kondor először kabarét, és eldöntötte, nyit majd Pesten egy kabarét, de az a párizsinál is sokkal jobb lesz. Mondén tréfák és alpári viccek helyett ő irodalomi zenés színpadról álmodott.

Miután hazatért, egy sörkereskedővel társulva megvett Budapest szívében egy helyiséget, átépítette, s francia hatásra Bonbonièrre-nek nevezte el. Mindenét ráköltötte, miközben ő maga albérletben lakott. A Teréz körúti kabaré (ma a Művész Mozi van ott) annyira híres lett, hogy a párizsi kabaréigazgatók küldöttsége is eljött tanulmányozni a műsorát.

Kondor Ernő a konferanszié szerepét is megújította. A párizsi mulatókban a konferanszié lényegében bemondta a következő műsorszámot, de Kondornál főszerepet kapott: ő lett a kabaré lelke, házigazdája. Csakhogy minden éjjel sziporkázni és rögtönözni a színpadon – pokoli nehéz. Kondor több jelentkezőt is kipróbált, de pár nap után megbuktak. Akadt, aki könyörgött neki, bontsa fel a szerződését, ő nem áll ki többet a színpadra, inkább főbe lövi magát.

Valaki Nagy Endrét, a Budapesti Hírlap segédszerkesztőjét ajánlotta Kondornak. A dadogó újságíró nem nagyon nyerte meg a Bonbonièrre igazgatójának a tetszését, és a bizalmatlanság kölcsönös volt. Nagy Endre később A kabaré regénye című könyvében így idézte fel a találkozásukat: „Egy tavaszi reggel Kondor Ernő odajött hozzám a New York kávéházban, bemutatkozott, és elmondta, hogy szeretné a komoly irodalmat bevezetni a kabaréjába. És

Megkérdezte, hajlandó lennék-e ezt a sort elkezdeni. Húsz koronát fizetne esténként a fáradságomért. Elvörösödtem. Én még akkor ifjú szívemben hordoztam az írók presztízsét, mint valami szentséget. Szégyenletes zuhanásnak éreztem hát, hogy személyesen álljak ki, egy »lokál« közönsége elé. Viszont a húsz korona ellenállhatatlan csábítással hatott rám.”

Érthető, hiszen a Budapesti Hírlap segédszerkesztőjeként Nagy Endre 80 koronát keresett – havonta. Felesége, kisfia volt már, s várták a második gyereket. Igen mondott tehát Kondor felkérésre, de kezdetben ő sem találta helyét a Bonbonnière színpadán. Az ifjú segédszerkesztő megrettent, mikor meglátta: az asztaloknál csupa híresség falatozik, és árgus szemmel figyelik őt. „Íme a kép: fent a színpadon feszeng, izzad Nagy Endre, harcol a sikerért, és ugyanakkor lent a nézőtéren Molnár Ferenc is megvívja a maga kis harcát – egy csirkecsonttal” – emlékezik Kondor az „életregényében”.

Az egyik este különösen nehezen indult. Egy monoklis fiatalember nagyokat ásítozott, és szamárhangokat hallatott, míg Nagy Endre a novellája felolvasásával küszködött. Az egész terem rajta röhögött.

Ez egy királyról szólt, aki büszke volt arra, hogy övé a világ legcsodásabb állatkertje. Ám az egyik tudósa figyelmeztette őt: hiányzik az állatkertből a vadszamár. A király kiadta a parancsot: a föld alól is kerítsenek neki elő egy ilyen állatot. Na, de honnan? – aggódtak az udvaroncok. Ekkor a tudós mentőötlettel állt elő. „Vegyetek egy szelíd szamarat, öltöztessétek szmokingba. Ültessétek a kabaréban a hatkoronás helyre. Ott megvadul.” A Bonbonnière közönség nevetett, tapsolt a poénon. A színfalak mögött Kondor már várta Nagy Endrét, kérte, másnap este is jöjjön el. A hatkoronás helyre majd beültetnek egy álnézőt, aki szamárhangon fog iázni. Kondor pedig mondja el újra a meséjét.

Közéleti agora

A Magyar Nóta Olimpián 1933-ban a Fráter Loránd Társaságtól kapott aranykoszorú (Fotó/Forrás: Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye)

Efféle megrendezett rögtönzésekkel indult el a pesti kabaré. Olyan írók, költők vállalták, hogy a publikum elé lépnek, mint Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Szép Ernő, Heltai Jenő, Gábor Andor, a kabaréjeleneteket előadták többek közt Gózon Gyula, Somlay Artúr, Huszár Pufi vagy Medgyaszay Vilma. Kálmán Imre, Huszka Jenő, Zerkovitz Béla írta a zenéket. A pesti kabaréban sok fiatal zsidó művész karrierje épült. Nekik nehezebb volt a társadalmi érvényesülés, épp ezért vállalkozó szelleműek voltak, nyitottak minden újra, ráadásul a jellegzetes zsidó humor jól jövedelmezett a kabarékban. Amely közéleti agora is lett:

A Bonbonnière minden szempontból sikeres vállalkozás lett. Épp ezért senki sem értette, egy évvel később miért vált meg tőle hirtelen Kondor Ernő. Évtizedek múlva erről azt mondta Kellér Dezsőnek: megsértődött Nagy Endrére, mert a háta mögött zsarnoknak nevezte őt, pedig nagyon sok pénzt fizetett neki. Persze az is lehet, hogy Kondor annyi pénzt mulatott el, hogy teljesen eladósodott. Első dolga volt a háziúrnál felmondani a szállását és a kaucióként letétbe helyezett tizennégyezer koronáját visszakérni.

Kondor Ernőnek elege lett Pestből, de nem a kabaréból. Nagyváradra ment, ahol egy új Bonbonnière-t nyitott, amely hamarosan kultikus hely lett a városban. Erre is felfigyeltek külföldön, a világhírű francia sanzonénekes, Maurice Chevalier is leszerződött a váradi kabaréba. Kondor közben megnősült, fiatal feleségével dorbézolták át az éjszakákat. Majd pontosan úgy, mint ahogyan az Pesten történt: egy év múlva Kondor megvált a nagyváradi Bonbonnière-től is. A helyi lapok megírták, hogy a hely csődbe ment, óriási tartozásokat halmozott fel.

A kabaréigazgató maga mögött hagyta Nagyváradot is, újra hegedűt vett a kezébe, és ismét pesti éttermekben lépett föl. Csakhogy most már saját szerzeményeivel, és dalai – például a Vén cigány, a Kecskebéka felmászott a fűzfára vagy Zokogva sír az őszi szél – szájról szájra szálltak.

a Szeged és vidéke 1912 szeptemberi számában az alábbi hír jelent meg: „Különös hír szállong Kondor Ernőről. A kabaréja tudvalevőleg Nagyváradon tönkrement. A volt igazgató azóta Budapesten a Jardin de Parisban hegedűjével kereste meg kenyerét. Egy este az egyik páholyban megjelent egy szőke, csinos miss, aki igen melegen érdeklődött Kondor művészete iránt. Amikor aztán vége volt az előadásnak, magához kérette őt, és napi nyolcszáz korona föllépti díjért a saját, Amerikában levő művész-színpadára szerződtette – hegedűművésznek. Ki tudja, hogy hova vezet még a bájos szőke miss és Kondor Ernő regénye ott a jenkik hazájában.”

Dalaiért repülőgépen jöttek Berlinből

Kutak Adrienn keramikusművész Kondor Ernő mellszobrának restaurálása közben (Fotó/Forrás: Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye)

Kondor tényleg kijutott, s meghódította Amerikát is. Az egyik ottani zeneműkiadó dalpályázatot hirdetett. A világ minden részéről beérkezett több száz dal szerzője közül Kondor Ernő nyerte az 5000 dolláros pályadíjat a Vén cigánnyal. A szövegét húsz nyelvre fordították le, kottáját szerte a világon forgalmazták. Kondor Nyugat-Európában is turnézott. A Magyar Hírlap 1928 szeptemberében tudósított arról, hogy „Kondor Ernő két daláért repülőgépen jöttek Berlinből, a dalokat hatalmas összegért vette meg a berlini Odeon gramofongyár.

Külföldön sokkal jobban megbecsülték őt, mint idehaza, a fasizálódó Magyarországon.  1934-ben a Cigánykaraván című amerikai filmben Giovanni Martinelli, a Metropolitan világhírű művésze énekelte a Vén cigányt, amely a New Yorkban megrendezett dalversenyen is első díjat nyert.

és sosem adta föl a tervét, hogy elindít itthon egy harmadik kabarét is, és az lesz az igazi. Ám erre már sohasem került sor. Magánélete is zavarosan alakult, első feleségétől rég elvált, újranősült, harmadjára Berlinben vett el nőt, s lányuk született. Tizenhárom év után, 1931-ben családostól visszaköltöztek Budapestre. 1933 májusában Országos Magyar Nóta Olimpiát rendeztek a Műcsarnokban. A fődíjat, a Fráter Zoltán Társaság Aranykoszorúját Kondor nyerte meg. Csakhogy a művész egészsége, egzisztenciája akkora már megrendült. A háborúba sodródó országban a zsidók nem léphettek föl a kabarékban, Kondor Ernő lemezeit betiltották, szerzői jogdíja is megfogyatkoztak. Művészetből már nem tudott megélni. Egyik ismerősétől kitanulta a töltőtollak javítását, házról házra járt javítani. Egyszer egy nagyvállalat igazgatója hívatta az irodájába, és a fiókjából előhúzta a fényes töltőtollát: ezt kellene megjavítani, de itt helyben. Nem lehet elvinni, mert arany. „Én magáról azt se tudom, kicsoda micsoda, nem szeretném, hogy eltűnjön a tollammal együtt!” – közölte az igazgató. Kondor erre a táskájából elővett egy tokot, és abból az arany babérkoszorúját: „Látja, ez is arany. A Fráter Zoltán Társaságtól kapta Kondor Ernő.” „A híres nótaköltő?” – nézett rá gyanakodva a férfi. – Mit keres ez magánál?”

Kondor nyomorúságos sorsáról mindent elárul egy bejegyzés az önéletrajzában: „Ez a babérkoszorú életem legnagyobb csalódása volt. Pénz kellett, elvittem a zálogházba, ahol kiderült: a koszorú nem arany. Semmit sem ért.”

„Ez a mindent átvészelő, ötletekben gazdag csökönyös ember elvesztette önmagát. Időnként nem bírt uralkodni az idegein és kitört: Hát én nem vagyok magyar? Én, Kondor Ernő, a nótaköltő, a magyar dal és a magyar föld szerelmese?”

Kutak Adrienn keramikusművész Kondor Ernő mellszobrának restaurálása közben (Fotó/Forrás: Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye)

A nácik bevonulása után német származású felesége bújtatta el vidéken. A német parancsnokságtól szerzett igazoló papírokat a férjének, így mentette meg őt. Kondorné és a lánya egy kórházban dolgozott, sebesülteket kellett elkísérniük Berlinbe, ahonnan már nem tudtak visszajönni Budapestre. Kondor Ernő egyedül maradt. A háborút túlélte, de az örökös félelem erősen megviselte.

Pályatársa, Kellér Dezső a Sorstársak és kortársak című kötetében így idézte fel Kondor alakját: „A végén töltőtollak javításából tartotta fenn magát. Úgy állított be a kabaré irodájába, görnyedten és alázatosan, hóna alatt egy kupié kottájával, mint vén cigány ócska hegedűjével: még egyszer hadd muzsikáljak... Egyetlen számát se tudta elhelyezni.” A háború után Kellér még egyszer összetalálkozott vele az Emke kávézóban. Beszélgetésüket is lejegyezte: „Ernő arcán már a vég áruló színével, az Emke kávéházban odaszerénykedett asztalom mellé. Mentegetőzött, hogy nem zavar sokáig, csak elmesél valamit. Leült és minden bevezetést mellőzve elpanaszolta, hogy Nagy Endre még a Bonbonnière idejéből adósa maradt ötszázötven korona előleggel, és ezt azóta sem kapta meg tőle. Harminchétben írt neki egy levelet, hogy kiegyezne háromszáz pengőben. De Nagy Endre visszautasította Kondort, sőt szerinte ő az adósa, mert a kabarét a háta mögött, tudtán kívül adta el. Azóta sokszor gondolok erre az utolsó beszélgetésünkre – folytatta Kellér. – Egy levélváltás háromszáz pengőről...

Kondor utolsó éveiben egy lerobbant VII. kerületi albérletben nyomorgott. 1951-ben hunyt el.

Felesége és lánya csak a halála után jöhettek vissza Budapestre. Mindent megtettek, hogy Kondor Ernő emlékét életben tartsák. A férje után járó jogdíjakat a közben Londonba költöző özvegy összegyűjtötte, és márvány síremléket állíttatott itthon néhai férjének. A sírkő avatásakor az asszony kihangsúlyozta: „Ez a férjem jogdíjaiból készült, Kondor állíttatta saját magának.”

A nyolcvanas évek elején az özvegy eljött Balassagyarmatra. Felavatta férje szobrát a városban. A költségeket ő fizette. Férje teljes hagyatékát – leveleket, régi fotókat, kottákat – átadta a helyi múzeumnak. Egy levélben az özvegy azt is megemlítette, hogy férje régi barátjának, Kolozsvári Andornak fizetett azért, hogy megírja Kondor életrajzát. Szerette volna megjelentetni, de egyetlen kiadót sem talált, akit érdekelt volna Kondor Ernő regényes élete.

Szerző: Sándor Zsuzsanna

Magyar Művészeti Akadémia (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)

Az 1920-as államfordulatokkal kapcsolatos, magyar színháztörténettel foglalkozó cikksorozatunkat az MMA támogatja. Együttműködő partner: OSZMI. Külön köszönet Ács Zsuzsannának, a Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye munkatársának.