Plusz

Ismerd meg a Kult50 védnökeit!

2019.01.12. 16:20
Ajánlom
Új kategóriákkal és kategóriánként egy-egy szakmai védnökökkel jelentkezik idén a Kult50 harmadik szezonja.

Több újdonsággal jelentkezik idén a Fidelio kultúranépszerűsítő programja, a Kult50. 2017-ben indítottuk el A kultúra 50 arca alcímet viselő magazinunkat, amely – az előző év kiemelkedő művészi, kulturális teljesítményei alapján – azt az ötven alkotót mutatja be, akikre érdemes figyelni, akik hatással vannak kulturális életünkre.

Idén már tíz kategóriában jelölhetők alkotók, művészek, kulturális szereplők, akik közül a végső ötven, a kultúra ötven arca kikerül. Az eddigi művészeti ágak kiegészültek a popkultúra és „Az Ügy” kategóriákkal.

Az egyes kategóriákhoz idén szakmai védnököket kértünk föl. „Velük közösen választjuk majd ki kategóriánként azt az öt-öt művészt, alkotót, kulturális szereplőt, akik 2018-ban szerintünk legmeghatározóbb alakjai voltak a magyar kultúrának. Ugyanakkor, ahogy már tavaly, 2019-ben is részt vesznek a jelölésben az olvasóink, szakmai szervezetek, intézmények, illetve újságírók is” – mondta el Molnár Barbara, a Fidelio Magazin főszerkesztője.

Íme a védnökök és a kategóriák:

  • Prózai színház és bábszínház – védnök: Szikszai Rémusz
  • Zenés színház (operett, musical, opera és zenés színház) – védnök: Bodor Johanna
  • Tánc és mozgásszínház (klasszikus és kortárstánc, újcirkusz, fizikai színház, néptánc) – védnök: Gergye Krisztián
  • Film (mozi, tv, video) – védnök: Tasnádi István
  • Irodalom (próza, vers, dráma, ifjúsági és gyermekirodalom) – védnök: Háy János
  • Vizuál (festészet, grafika, szobrászat, fotó, audiovizuális- performatív művészet, iparművészet, építészet, design, divat) – védnök: Magyarósi Éva
  • Klasszikus zene (produkció, előadássorozat) – védnök: Vajda Gergely
  • Jazz, folk, world zene – védnök: Szirtes Edina Mókus
  • Popkultúra (könnyűzene, stand up comedy, slam poetry, streetart, virtuális kultúra, rádió, televízió, print- és online média) – védnök: Novák Péter
  • „Az Ügy” (kulturális menedzsment, társadalmi szerepvállalás, fesztiválok, tehetségkutatás, tehetséggondozás, mentorálás, projektek) – védnök: Miklósa Erika

A jelöléseket január 15-ig várjuk.

Jelölni lehet: a tíz kategóriából bárkit, de fontos, hogy a jelölésnek kapcsolódnia kell a 2018. január 1. és 2018. december 31. között megjelent, bemutatott, kivitelezett művészeti alkotásokhoz, produkciókhoz, projektekhez. A jelöléseket a kult50@fidelio.hu címre várjuk.

További részletek itt olvashatók>>>

Fejléckép: Marka / UIG, Getty Images Hungary

Popkultúra és „Ügy” – új kategóriák a Kult50-ben

Kapcsolódó

Popkultúra és „Ügy” – új kategóriák a Kult50-ben

Csavartunk néhányat a Kult50 kategóriáin, ennek köszönhetően immár tíz kategóriában, öt-öt művész kerülhet a következő Kult50-be. A jelölők között ajándékot sorsolunk ki.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.
Klasszikus

Így szóltak azok a hangszerek, amikre Mozart, Haydn, Händel vagy Beethoven komponáltak

A Felvilágosodás Korának Zenekara jóvoltából most egyesével meghallgathatjuk, milyen hangszerekre írták műveiket a legnagyobb klasszicista és barokk szerzők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Űzze el a telet a Fidelióval! – A februári szám megtalálható országszerte

Az ingyenes programmagazin februári számában az aktuális eseménynaptár mellett megtalálja Fáy Miklós és Vámos Miklós rovatát, valamint számos interjút, többek között Ertl Péterrel, Kukorelly Endrével, Kútvölgyi Erzsébettel és Závada Péterrel. Lapozzon bele online!
Plusz magazin

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Plusz magazin

John Cage csendzenéjét pop- és rockegyüttesek dolgozták föl

A 20. századi kortárs zene kiemelkedő szerzője 4'33" című műve előtt tiszteleg a londoni Mute kiadó. A legendás csendzenét a Depeche Mode, a New Order, a Laibach, Moby és mások adják elő.
Plusz ajánló

A boldogtalan családok írója - Ámosz Oz-ra emlékezünk a Fidelio Klasszikban

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának január 19-i adásában a Retikül Irodalmi Szalon munkatársával, Takács Andreával a közelmúltban elhunyt íróról, Ámosz Ozról is beszélgetünk.
Plusz magazin

Hogyan tűnik le a hedonista művész mítosza?

A művész alkoholista és drogfüggő típusa halványodni látszik, helyettük már aszkéta művészeket csodáljuk, akik naponta 10-12 órát is képesek dolgozni. Miért?