Plusz

És a klímatudósokat ki vigasztalja meg?

2021.02.12. 19:45
Ajánlom
Lehet-e szorongani a trauma előtt? Az utóbbi években klímatudósok tucatjai számoltak be arról, hogy milyen pszichés terhet jelent a klímaváltozással foglalkozni. Nem csak az íróasztal mellett. Sokan egy életre megjegyezték a leszakadó gleccserek vagy a ledöntött fák hangját. Van okuk a depresszióra? És mi mit tanulhatunk tőlük?

Amikor Jason Box expedícióra indult a Stockholmi Egyetem kutatócsapatának tagjaként az Északi-sarkra, megdöbbentették a mérések során tapasztalt értékek. Metánból amúgy sem derűlátó becsléseiknek tízszeresét fedezték fel a levegőben, és további száz pontot, ahol a fagyott talaj olvadása során a karbonalapú gáz a levegőbe szivárog. „Az időjárás istene a mi oldalunkon van, miközben a befagyatlan Laptyev-tengeren haladunk előre” – írta feljegyzésében az akkor negyvenhét éves klímatudós.

A metán erősen üvegházhatású gáz. Mivel a sarkkörök felmelegedése jelenleg háromszor olyan gyorsan zajlik, mint a mérsékelt éghajlati övé, a folyamatban ördögi kör rajzolódik. A melegebb időjárás miatt a talaj mélyrétegeiben is megkezdődik az olvadás, ami még több metánt szabadít fel, ami pedig még erőteljesebb felmelegedést indukál. Jason Box tisztában volt a helyzet súlyosságával, hiszen ezt kutatta évek, évtizedek óta, tudott arról is, hogy naponta több milliárd tonna jég olvad fel a sarkkörön. Mégis sokkolta, amit tapasztalt. Hirtelen felindultságában bejegyzést írt a Twitterre:

„Ha a Jeges-tenger fenekén található metánnak
csak töredéke is a légkörbe kerül,
b*szhatjuk.”

A nagyközönség számára nem teljesen ismeretlen, de azért nem is olyan híres kutató megszólalásából rögtön újsághírek lettek. „Klímatudós dobta le a B-bombát” – írták.

EAz6x89WwAAWwVrjpglarge-192626.jpg

Leonardo DiCaprio és Jason Box (Fotó/Forrás: climate_ice / Twitter)

Box megnyilvánulása nem csak azért okozott visszhangot, mert a klimatológusok a lehető legpontosabb számítások alapján ugyan, de mégiscsak jóslatokat kénytelenek tenni, és reménykedni, hogy a következő évtizedeket felvázoló grafikonok pesszimista előrejelzései nem válnak be, hanem azért is, mert a kutató érzelmet mutatott egy, a szakmáját érintő kérdésben.

És ez az, amit általában igyekeznek kerülni. Legtöbbjük arról panaszkodik, hogy mivel erős társadalmi ellenérzés kíséri a munkájukat, mellőzik, hogy erős vagy emocionális kijelentéseket fogalmazzanak meg. Hogy feleslegesnek érzik a munkájukat, mert úgysem hallgat rájuk senki. Túl gyorsan titulálják őket vészmadárnak. Így aztán marad a felfelé mutató görbék és nem túl biztató adatok között végzett munka.

Helyzetük felveti a kérdést: hogyan birkózzanak meg a klímaválsággal azok, akiknek az a munkájuk, hogy végigkísérjék és dokumentálják a lefolyását?

Akik nem itt-ott olvasott hírek és posztok alapján tájékozódnak a Föld jelenéről, hanem tudományos módszerekkel, „sajátkezűleg” szerzett adatokból ismerik a globális felmelegedés és a klímaváltozás hatásait?

landscape-sea-water-nature-ocean-snow-1155258-pxherecom-180659.jpg

Pár az óceánparton (Fotó/Forrás: PXHere)

Elvégzel egy számítást, és az a vége, hogy... vége

A klímapszichológia még viszonylag új tudományág, de arra már rámutatott, hogy a klímatudósok körében kimondottan gyakori a depresszió, az alkoholfüggőség, a PTSD és az öngyilkosság. A klímaváltozással kapcsolatos hírek amúgy is az elviselhetőnél nagyobb terhet raknak az emberi pszichére, olyannyira, hogy az átlagemberek közül sokan annak tagadásába vagy bagatellizálásába menekülnek. A tudósok nem tehetnek így, ráadásul gyakran azt tapasztalják, hogy következtetéseik miatt akár a saját családjuk, ismerőseik és baráti körük vádolja őket fanatizmussal, politikai agendának vagy felesleges riogatásnak tartva üzenetüket.

Még nehezebb megbirkózniuk a szorongással, ha alapvetően a természeti világ iránti törődés vitte őket a pályára, és ezzel együtt azt tapasztalják, hogy eredményeiket nem veszik komolyan, a politika terepén pedig a tudomány szava már mit sem számít.

Paul Kingsnorth író és klímatudós például 2009-ben hagyott fel a reménnyel, miután a koppenhágai klímakonferencián kiderült számára, hogy a világ vezetői nem szeretnének változtatni. Elindított egy Dark Mountain nevű mozgalmat, amelynek szomorkás kiáltványa írókat, tudósokat, gondolkodókat hív össze, hogy leszámoljanak „a tévképzetekkel, amelyekkel civilizációnk eteti magát”. Például a fejlődés, a növekedés kényszeréről és az ember felsőbbrendűségéről szóló történetekkel.

Ken Caldeira, a Carnegie Természettudományos Intézet tudósa arról számolt be, hogy mit érzett, amikor a 90%-ban halott korallzátonyokat látta a saját szemével. „Továbbúsztam” – mondta. – „Talán már jobb vagyok abban, hogy elnyomjam az érzéseim... Még mindig látom a tragédiát: a fosszilis üzemanyag-kibocsátás megölte a zátony 90 százalékát. De a fő stratégiám az, hogy gondolativá teszem a problémát, és azt mondom: Micsoda őrült faj vagyunk! Mint tudósnak, az egyetlen feladatom, hogy hasznos adatokat szerezzek.”

Naomi Klein a témát is érintő könyvében (This Changes Everything: Capitalism vs. The Climate) azt írja:

Talán nem kell meglepődnünk, ha a klímatudósok egy része maga is megijed azon, milyen radikális következtetésekre vezetnek a kutatásai. Legtöbbjük eddig csendben jégmagot méricskélt, globális klímamodelleket futtatott, a tengerek savasodását vizsgálta, hogy aztán ráébredjen, ahogy Clive Hamilton ausztrál klímaszakértő megfogalmazta, a klímaügyben szenvedett kudarcunkra rámutatni »akaratlanul is megbontja a politikai és társadalmi rendet«.

A ma futó klímaügyi szalagcímek tényei és trendjei már több mint 30-40 éve ismertek a szakmában, és növekvő adathalmaz támasztja alá, miként hat egyre drámaibban a Föld időjárására és élővilágára a növekvő szén-dioxid-kibocsátás és az erdőirtás.

Két éve Liv Grant, a BBC dokumentumfilmes munkatársa, aki David Attenborough Klímaváltozás: A tények című filmjén is dolgozott (amiről ebben a cikkben írtunk), véleménycikkben mondta el, milyen volt találkozni azokkal a klímatudósokkal, akik hallottak már összeomló gleccsert. Vagy akik végére értek annak a kalkulációnak, amiből kiderült, hogy a trópusi esőerdők égése több szén-dioxidot szabadít a levegőbe, mint amennyit a Föld összes erdősége fel tudna venni. Vagy akik maguk figyelték meg, hogyan vándoroltak egyik évtizedről a másikra északabbra bizonyos állatok. „Rengeteg videót láttam a külvárosokban pusztító futótüzekről, és nem felejtem el a kislány hangját, aki a reszkető kamera mögül megkérdezte az apukáját, hogy vajon ő megússza-e majd az egészet.

Mégis, a leginkább elkeserítő videók politikusokról és véleményvezérekről készültek, akik ártalmas hazugságokat terjesztenek, hogy a saját érdeküket védjék a gyerekek jövője helyett”

– írta Grant.

22778965144_14c3655dbd_k-155131.jpg

Klímavédők tüntetnek 2015-ben, Londonban (Fotó/Forrás: Matthew Kirby / Flickr)

Hogyan kezeljük a pretraumatikus stresszt?

Így nevezi Dr. Lise Van Susteren a klímatudósoknál tapasztalható pszichológiai jelenséget, amely épp azokat a tüneteket mutatja, mint a traumák után jelentkező PTSD:

dühöt, pánik és kényszeresen tolakodó gondolatokat.

A pszichiáter 2006-tól Al Gore klímaprojektjében is dolgozott, és több könyvben és publikációban foglalkozott a klímaváltozás és a mentális egészség kapcsolatával. Számos megküzdési stratégiával is szolgál azok számára, akik klímaszorongással küzdenek. Hangsúlyozza a testi-lelki egészség fontosságát, amit akkor is ápolni kell, ha az előrejelzések szerint húsz év múlva már egészen más lesz az élet a Földön. Azt tanácsolja a tudósoknak, hogy kapcsolódjanak a természethez – sétával, szabadtéri időtöltéssel –, hiszen a természet szeretetéért választottak szakmát is. Ne dolgozzanak túl sokat. Ne dolgozzanak éjszaka. De ne higgyék, hogy teljesen megóvhatják a pszichéjüket a munkából fakadó feszültségektől.

Ahogy számos klímapszichológus, Lesley Head és Theresa Harada azért kezdtek klimatológusokkal foglalkozni, mert feltételezték, ha az emberek szélesebb körében tudatosul, hogy klímavészhelyzetben élünk, ugyanazok a tünetek jelentkeznek majd egy átlagos állampolgárnál is, mint a tudósoknál.

A két szakember négy éve készített felmérésében megállapította, hogy a klímatudósok gyakran fogékonyabbak a pesszimista gondolatokra, de alapvetően sokat törődnek azzal, hogy függetlenítsék magukat a baljóslatoktól. „Legtöbbjük komoly rangot elért akadémikus, amellyel már kitartást és ellenálló képességet mutattak a versenyszférában. Éppen ezért az ember kénytelen elgondolkodni, milyen látható és láthatatlan működése van ennek a tehernek.”

A pszichológia abban is segít, hogy a tudósok megértsék, miért találnak csukott fülekre olyan gyakran. Jeffrey Kiehl szintén klimatológiával foglalkozott, amikor rájött, hogy nem tud eleget ahhoz, hogy valóban változást idézzen elő a világban, nem beszélve saját mentális egészségének megőrzéséről. Újra beiratkozott az egyetemre, hogy elvégezze a pszichológia szakot. Azt mondja, a fogyasztás és a növekedés az identitásunk inherens részévé vált, és míg sokaknak a természeti világ pusztulása okoz bénító letargiát, mások számára ugyanilyen hatással vannak a lefelé ereszkedő gazdasági mutatók. Így vagy úgy, de alapjaiban roppan meg a világnézetünk.

road-desert-highway-windmill-wind-machine-124-pxherecom-181251.jpg

Szélturbinák a sivatagban (Fotó/Forrás: PXHere)

Igazuk van a klímatudósoknak?

Sok mindenben igen, de nem mindenben. És nincs is mindenben egyetértés. Például abban sem, amit Jason Box abban a bizonyos tweetben állít: hogy b*szhatjuk. „Nem hiszem, hogy b*szhatnánk” – nyilatkozta Gavin Schmidt klimatológus, a NASA Goddard Intézetének munkatársa néhány évvel ezelőtt. – „Hozhatunk rosszabb döntéseket, és hozhatunk jobbakat. De azt mondani, hogy »nekünk lőttek, adjuk fel, öljön meg valaki«, egyszerűen butaság.”

A leghíresebb klímagrafikon alkotóját például részlegesen ugyan, de cáfolták. Michael E. Mann 1998-ban különböző nyomok (például faévgyűrűk és más proxi adatok) alapján csapatával rekonstruálta a feltételezett hőmérsékleti adatsort az elmúlt ezer évre. Ez a híres hokiütő-grafikon, amely alakjáról kapta a nevét, mivel a 2000-es évhez közeledve meredeken megindul felfelé. A szemléletes eredmény jól mutatott az újságokban, óriási publicitást kapott és óriási vita kerekedett belőle.

35193013_641e562243e02fe403b38fa5ea0abe33_x-181658.png

Michael E. Mann híres hokiütő-grafikonja (Fotó/Forrás: Wikipedia)

Mann ábráját akkor nem fogadta el egyöntetűen a tudóstársadalom, ma pedig már meghaladottnak tekintik (a középkorban, 900-1300 között volt egy felmelegedő periódus az északi félgömbön, 1350-1850 között pedig egy kisebb jégkorszak, de egyik sem látszik a hokiütőn). A tudós később módosította is az ábrát, kevésbé drasztikus eredményeket felmutatva, de mindig hangsúlyozta: sem hisztériát, sem pánikot nem akar kelteni. Nyomoztak ellene, elmarasztalta az amerikai Kongresszus, megvádolták csalással, halálos fenyegetéseket kapott, gyanús fehér port a postán, és sok száz gyűlölködő emailt. „Egyszer csak ott találod magad, ezen a politikai porondon, ebben a sakkjátszmában, erős figurák között – és dühös vagy, zavarodott, kiábrándult és felháborodott” – nyilatkozta Mann.

Esete nem csak azt mutatja meg, hogy a politika nem hallgat a tudományra, és hogy egy klímatudós nem szereplési vágyból vagy istenkomplexus miatt teszi közzé az eredményeit. Leginkább azt demonstrálja, hogy minél inkább kiteszi magát egy tudós a nyilvánosságnak, annál durvább támadások érhetik. Ez önmagában sok akadémikust visszariaszt attól, hogy tegyen a klímaprobléma ellen, túllépve saját szűkös szerepkörét.

Az ember még most is a világ középpontjában képzeli el magát, és ez inkább természetes, mint elítélendő. De az, hogy tudatosítjuk a klímaveszélyt, és valamelyest igyekszünk megváltoztatni az életünket, éppolyan traumával jár, mint amikor összeroppant a civilizációnk geocentrikus világképe.

Hogy Kasszandra-jóslatoknak bizonyulnak-e a klímatudósok intelmei? Előfordulhat, hogy minden jobban alakul, mint ahogy várjuk, de abban szinte mindenki egyetért, hogy változtatnunk kell. És ha a tudósaink – de már a civil polgárok is – azt tapasztalják, hogy miközben a piros jelzés villog, a társadalmunk még mindig a vágány vége felé robog, olyan feszültségek szabadulnak fel, amelyek megint csak a probléma megoldását akadályozzák.

A világ klímatudósai elsőként tapasztalták meg, mit jelent szorongani az éghajlatváltozás és a természet pusztulása miatt. Ők is emberek. Azzal, ha megértjük őket, valószínűleg jövőbeli önmagunkhoz nyitunk ajtót egy olyan világban, amely nehezebb lesz, vagy ha jobb is, egészen biztosan más, mint a jelenlegi.

Felhasznált források:Esquire, Guardian, Mother Jones, NWF, Grist.

Elindult a Zöldhullám.
Olvasson további cikkeket a rovatban!

Nem ülhetünk tétlen csak azért, mert még nincs jobb ötletünk a kapitalizmus helyett

Kapcsolódó

Nem ülhetünk tétlen csak azért, mert még nincs jobb ötletünk a kapitalizmus helyett

Az ember bonyolult állat. Hiába ingatják fejüket a tudósok, hiába kongatják a vészharangot a klímaszorongók, nem olyan egyszerű változni. Ahhoz, hogy legyen értelme felmelegedésről, hulladékkrízisről és kihalási hullámról beszélni, beszélnünk kell társadalmunkról és annak legkisebb alkotóeleméről, magukról is. Csizmadia Mátéval, a Zöld Pszichológia blog írójával beszélgettünk.

Zöldhullám

„Változtasd meg élted!” – üzente Rilkének egy Apollón-szobor, és a költővel együtt mi is hisszük azt, hogy az új eszméket mindig a művészet hordja ki.

Kultúra és natura – az emberi és a természeti világ mint egy érem két oldala, nem teljesek egymás nélkül.

Ahhoz, hogy még sok száz, sok ezer éven át élhessünk ezen a bolygón, tanulnunk kell a természettől. Ahogy Nemes-Nagy Ágnes írja: „tanulni kell, szeretni kell.”

Új rovatunkat, a Zöldhullámot a természeti világ iránti aggodalom hívta életre, de a természet szeretete táplálja. Annak tudata, hogy ügyesen festő, ügyesen író, ügyesen zenélő emlősök vagyunk, nagyobb felelősséggel és több feladattal.

CIKKEK A ROVATBAN

Legolvasottabb

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Kulka János tanítja újra beszélni a sztrókon átesett Lang Györgyit

Az énekesnő erről a Klubrádió Ötös című műsorában beszélt Falusi Mariannak, akivel korábban együtt vezették a műsort – számolt be róla a Színház Online.
Plusz ajánló

Már kézbe vehető a februári Fidelio Magazin

Az országszerte terjesztett, ingyenes kiadványban az aktuális programbontások mellett híreket, ajánlókat, magazinos anyagokat és számos interjút is talál. Keresse az ismert terjesztési pontokon, vagy lapozzon bele online!
Plusz hír

Egy koncert erejéig ismét összeáll az Amadinda

Január 22-én egy exkluzív koncert erejéig ismét összeáll az Amadinda Ütőegyüttes, hogy a Műcsarnok Prima díjas kiállítója, Barabás Márton tárlatvezetését gazdagítsák a Magyar Kultúra Napján.
Plusz hír

Online emlékhely nyílt a budapesti gettó felszabadulásának 77. évfordulóján

Az évforduló alkalmából indult el a www.emlekezes77.hu online platform, ahol 77 órán keresztül holokauszt-túlélőkkel és megmentőikkel készült interjúk láthatók, mások mellett Bruck Edith-tel, Keleti Évával, Vitray Tamással, Fahidi Évával és Féner Tamással.
Plusz hír

Újcirkusz-előadás és Bartók arab népdalgyűjtései a Bartók Tavasz programján

Új fellépőket jelentettek be az idei Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programjából, a fesztiválhoz új helyszínként a Magyar Zene Háza is csatlakozik.