oszmi

2022 január 12., 11:35
Színház magazin Szerző: Csirák Csaba

„Rám sütötték, hogy irredenta vagyok, és nincs kegyelem!” – Szabadkay József, a fehér frakkos üldözött színigazgató

Szabadkay József színész, rendező, színigazgató húsz esztendőt töltött a szatmárnémeti színjátszás szolgálatában. Ez a fajta hűség szinte ismeretlen volt azokban az időkben a romániai magyar színjátszás történetében. Nagyszerű társulatot hozott össze, saját pénzéből átépítette és megmentette a szatmárnémeti színházat a trianoni döntés utáni években. 1944 késő tavaszán a zsidó származású Szabadkay József fehér frakkot vett fel, amikor a csendőrök érte jöttek és a gettóba vitték. Ebben a fehér frakkban kuporgott az Auschwitz felé tartó hosszú vonat egyik vagonjának a padlóján is, a sarokban. Írásunkkal neki állítunk emléket.
2022 január 7., 14:20
Színház magazin Szerző: Sándor Zsuzsanna

„Bolond ideálista vagyok” – Hetényi Elemér, egy erdélyi színészgeneráció nevelője

Az Elveszett közönség című cikksorozatunk előző részeiben bemutattuk a két világháború közötti erdélyi színjátszás legnagyobb alakjait is. Ennek az írásnak a főszereplője azonban nem tartozott a rivalda legfényesebb csillagai közé, mégis talán a legtöbbet tette az erdélyi színművészet fennmaradásáért és jövőjéért. Egy olyan korban, amikor magyar színésznek lenni Romániában egyet jelentett az állandó üldöztetéssel és nyomorral, ő megnyitotta 1923-ban az első színitanodát Erdélyben, oktatta, nevelte a következő színészgenerációkat. Ő fedezte fel Dajka Margitot is. Régi színházi dinasztia sarja volt Hetényi Elemér, aki a színház szabadságának eszméjét örökölte, és adta át növendékeinek.
2022 január 4., 11:45
Színház magazin Szerző: Gajdó Tamás

„Adjuk meg a mi magyarjainknak az ő színházukat” – Politikai játszmák Délvidéken száz évvel ezelőtt

Az Újvidéken 1918. november 25-én tartott Szláv Nemzeti Gyűlés kimondta a dél-magyarországi megyék csatlakozását Szerbiához. A régi magyar közigazgatás megbénult, az impériumváltással a magyar színtársulatok működését is gyorsan lehetetlenné tették. Egyetlen más utódállamban sem volt arra példa, hogy nem engedélyezték hivatásos magyar színtársulat működését. A délvidéki magyar műkedvelő társaságok szerepéről alig esik szó, pedig a két világháború között a magyar színházi kultúrát a műkedvelés mentette át az 1945 utáni időkre.
2021 december 8., 11:45
Színház hír Szerző: Fidelio/MTI

Idén is négy színművészt jutalmaznak Aase-díjjal

Sallai Virág, a Kolibri Színház, Unger Pálma, a Pécsi Nemzeti Színház, Gelányi Imre, a Látókép Ensemble és Tóth Károly, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésze kapja idén a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat.
2021 november 10., 10:55
Színház hír Szerző: Fidelio

Megszavazta a Parlament, hogy az SZFA-hoz kerüljön az Országos Színháztörténeti Múzeum

Szeptemberben nagy vitát váltott ki szakmai körökben az a törvényjavaslat, mely szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a hozzá kapcsolódó alapítvány tulajdonába kerülne több értékes ingatlan.
2021 október 27., 10:30
Színház ajánló Szerző: Fidelio

El Kazovszkij díszlet- és jelmeztervei az OSZMI-ban

Ismeretterjesztő sorozatot indított az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, melyben a színháztörténeti gyűjtemény egy-egy darabját mutatják be. November 5-én EL Kazovszkij színházi vonatkozású munkáit ismerhetik meg az érdeklődők.
2021 október 21., 15:25
Színház magazin Szerző: Vass Antónia

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
2021 szeptember 27., 11:30
Színház hír Szerző: Fidelio

Színházi Kritikusok Céhe: „Ezzel a lépéssel a teljes színházművészetet és a magyar társadalom egészét érné veszteség”

A Magyar Színházi Társaság után a Színházi Kritikusok Céhe is megszólalt Semjén Zsolt jogszabály módosító kérelmének ügyében, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint az azt fenntartó alapítvány részére szervezne ki több állami tulajdonú épületet.

Programkereső

Legolvasottabb

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink