kult50

2019 április 18., 13:40
Színház kult50 Szerző: Fidelio

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
2019 április 16., 16:30
Plusz kult50 Szerző: Fidelio

Kiderült, kik ők: Kult50 – A kultúra 50 arca

Megvan A kultúra 50 arca, a legújabbak, akik 2018-ban „pörgették a magyar kultúrát”, és jelentős teljesítményük miatt tíz kategóriában bekerültek az idei Kult50-be. A Fidelio kiadványát és egész évre kiterjedő programját ma délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
2019 április 16., 16:20
Klasszikus videó Szerző: Fidelio

"Tartozunk Bartóknak és Kodálynak" – Rohmann Ditta és a Söndörgő a Kult50-ben

Indul a Kult50 videósorozata! Hetente két alkalommal jelentkezünk videóval, melyekben párosával mutatjuk be az idei Kult50 szereplőit. Az első részben Rohmann Ditta csellóművészt és Eredics Benjamint, a délszláv népzenét játszó Söndörgő zenekar egyik tagját ültettük le beszélgetni, akik korábban soha nem találkoztak személyesen.
2019 április 11., 13:30
Plusz kult50 Szerző: Fidelio

SAVE THE DATE: Április 16.

Hamarosan lerántjuk a leplet, kik azok az alkotók, akikre az előző évi kiemelkedő művészi, kulturális teljesítményük alapján itt és most érdemes odafigyelni. Április 16-án indul a Kult50 harmadik szériája.
2019 március 5., 09:15
Vizuál interjú Szerző: Borbély Zsuzsa

Tévé- és rádiósorozat után most a Rozsdatemetőt folytatja – Tasnádi István-interjú

A 2018-as Kult50-válogatásban is szereplő Tasnádi Istvánnal a színház és a film mellett sorozatokról beszélgettünk – rádióban, könyvben és televízióban. Az Időfutár, a Terápia és az Aranyélet szerzője szerint keressük a tartós elköteleződést.
2019 február 2., 09:55
Klasszikus magazin Szerző: Csabai Máté

Azt hiszed, klasszikus zene, pedig nem

A klasszikus zenei „easy-listening” jövedelmező, kényelmes, konformista, és épp attól a komplexitástól fosztja meg a műfajt, amely annak lényege.
2019 január 12., 16:20
Plusz kult50 Szerző: Fidelio

Ismerd meg a Kult50 védnökeit!

Új kategóriákkal és kategóriánként egy-egy szakmai védnökkel jelentkezik idén a Kult50 harmadik szezonja.
2018 december 20., 16:45
Plusz kult50 Szerző: Fidelio

Popkultúra és „Ügy” – új kategóriák a Kult50-ben

Csavartunk néhányat a Kult50 kategóriáin, ennek köszönhetően immár tíz kategóriában, öt-öt művész kerülhet a következő Kult50-be. A jelölők között ajándékot sorsolunk ki.

Kult50 - A kultúra ötven arca

A Fidelio 2017-ben indította el a Kult50 – A kultúra 50 arca kiadványát, amely mindig az előző év kiemelkedő művészi, kulturális teljesítményei alapján mutatja be azt az ötven kulturális szereplőt, akikre itt és most érdemes odafigyelni.

Idén már tíz kategóriában jelölhettek a különböző szakmai szervezetek, valamint a közönség, a jelöltek közül pedig a kategóriákhoz tartozó védnökök és a Fidelio szerkesztősége közösen választották ki a kultúra ötven arcát.

A Kult50-programban a beválogatott Ötvenet videós portrésorozatban mutatjuk be, amelyben különleges módon hoztuk össze a kulturális szereplőket. Akik pedig személyesen is találkoznának a művészekkel és a kategóriák védnökeivel, azokat havonta jelentkező pódiumbeszélgetéseinkre is várjuk, amelyek részleteiről folyamatosan beszámolunk felületeinken.

Az idei Ötvenet bemutató ingyenes Kult50 kiadványunk 2019. április 16-tól megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon.

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Zenés színház

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Jazz/World

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében