Rutinos versenyző vagy?

Hazai versenyeken már indultam, de nemzetközi mezőnyben még nem. Nem vagyok versenyző típus, régen rendkívül izgulós voltam. Gyakran éneklek barokkot, és Händelt igazán szeretem, különösen a világi témájú műveit: az operáit, a koloratúráit, az érzelmi mélységeit, a színeit… Az egész zenei eszköztára velem rezdül, egy húron pendül az én zeneiségemmel. Úgy éreztem, hogy ha most nem próbálom meg, akkor meg fogom bánni. Nem az volt a célom, hogy nyerjek, hanem hogy fejlődjek. Sokat köszönhetek Iván Ildikónak, aki június óta tanít, és mind emberileg, mind szakmailag támogat, és a barátomnak, Najbauer Lórántnak, aki szintén énekes. Éreztem, hogy eszközök vannak a kezemben, és megkapom a szükséges lelki támogatást is. Ezek nélkül nem mertem volna elindulni.

Számítottál ilyen sikerre?

Hatalmas élmény volt már az is, hogy bejutottam. Az első fordulóra személyesen vagy felvétel beküldésével lehetett bekerülni, én felvételt küldtem. A középdöntő után tudtam meg, hogy rajtam kívül szinte senki nem került be felvétel alapján. Az, hogy én mégis bejutottam, fontos visszajelzés volt számomra, hogy jó úton haladok. Megéri minden elbizonytalanodás ellenére hallgatni arra a belső hangra, hogy van valami amit ki tudok fejezni az embereknek a zenén keresztül, amivel ők is tudnak együtt rezegni. Nekem ez a célom az énekléssel.

Sokszor kérdőjelezem meg a teljesítményemet; a versenybe jutás azt jelentette számomra, hogy van valami, amin érdemes dolgozni.

Balogh Eszter (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia)

Mi tartott az énekesi pályán, amikor elbizonytalanodtál?

A zeneszeretetem visz tovább. Mindig éreztem, hogy van bennem valami, amit ki akarok fejezni. Emellett az éneklést nem karriernek, hanem önismereti utazásnak látom. Rengeteget tanulok önmagamról. Hosszú távon egészségesebbnek tartom ezt a megközelítést.

Milyen volt a légkör a versenyen?

Meglepődtem, hogy milyen pozitív attitűddel viseltettek egymás felé a versenyzők. A szervezésben pedig a profizmus találkozott a lazasággal és a fiatalos lendülettel. A döntőben kísérő zenekar olyan energiával játszott, hogy úgy éreztem magam a versenyen, mint egy rockénekes, alig bírtam ki, hogy ne kezdjek el táncolni. Nem is gondoltam, hogy nekem, aki a konziban és a Zeneakadémián zöld voltam a lámpaláztól az énekvizsgán és koncerteken, évek belső munkájával ilyen állapotba sikerül hozni magam. Úgy mentem ki a versenyre, hogy nem nyerni akarok, hanem hatni a közönségre, atmoszférát teremteni, és ehhez ilyen kiváló zenekart kaptam… Eszméletlen élmény volt. A díj csak plusz öröm, de nekem ezért érte meg, hogy ezt megtapasztalhattam.

Mit énekeltél a döntőben?

A három kedvenc áriámat Händeltől, amiket már évek óta kinéztem. A kiírás szerint a döntőre változatos, kontrasztáló áriákkal kellett készülni. Énekeltem a Hercules című operából Dejaneira őrülési jelenetét, amelyben Herkules felesége szembesül vele, hogy közvetve az ő féltékenysége okozta férje halálát. Az áriában egymást váltja az önostorozás, a félelem és a ráébredés a bűntudat végtelen voltára. Eszméletlen zene, úgy éreztem, hogy én is megőrülök… (Nevet.) Persze meg kell tartani az egyensúlyt, hogy a hang végig tudjon funkcionálni a versenyen, de néha legszívesebben ordítottam volna. A második darabom a Giulio Cesaréból Sextus „Cara speme” kezdetű áriája volt – lassú, érzelmes, szívhez szóló, és mégis áthatja a bosszúvágy. A harmadik pedig az Ariodantéból a címszereplő örömét kétoktávos frázisokban kifejező ária, a „Dopo notte”. Igyekeztem minél több érzelmet megmutatni, és Händel ehhez nagyon jól értett. Érdekes, hogy bármilyen bravúrosak az áriái, mégis könnyebb énekelni, mint Bachot. Händel hagy levegőt venni, előkészíti a koloratúrákat. Bach sokszor szinte vonós hangszerként kezeli az énekszólamot.

Milyen lehetőségeket nyit meg előtted a győzelem?

Összesen hat koncertre kértek fel a következő évadban Londonban és Halléban a London Handel Society által rendezett London Handel Festival keretein belül. Szeptemberben lesz a bemutatkozó koncertem Laurence Cummings-szal, és énekelek októberben és decemberben Londonban, többek között a Messiás alt szólóját Jane Glover vezényletével. Samir Savant, a fesztivál igazgatója azt mondta, hogy aki a döntőbe jut, az már „Handel Festival-családtag”, ők mindent elkövetnek, hogy elindítsanak a pályán. Elkötelezettek abban, hogy a fiatalokat segítsék a pályájuk elindításában. A szervezők célja, hogy minél több résztvevő jelentkezzen a világ minden pontjáról, úgyhogy örültek nekem is.

Jól tudom, hogy inkább az oratóriuméneklés a fő profilod?

Mivel oratórium-dalének szakon végeztem a Zeneakadémián, főként ennek megfelelő koncertlehetőségek találtak meg eddig, de így is volt alkalmam énekelni néhány operaszerepet. Nagyon szeretek játszani a színpadon, és vágyam, hogy játszhassak. Szeretek belehelyezkedni az emberi történetekbe, sorsokba. Remélem, hogy a jövőben elém hoz az élet nekem való lírai mezzo szerepeket.

Balogh Eszter (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia)

Hogy látod, mi ma az opera szerepe?

Szerintem egy jó filmnek és egy jó operának körülbelül hasonló lehet a célja. Egy igazán jó film hozhat katarzist, segíthet az embernek, hogy máshogy szemlélje az életet.

Ez történhet persze szórakoztató formában is, például egy vígoperában, ha a rendezés és a poénok frissek és tényleg jók. Számomra nagyon fontos, hogy a rendezés ne a zene ellen legyen, hanem a zenéért. Ha a zenének és a rendezésnek alig van köze egymáshoz, akkor a közönség azt fogja mondani, hogy lehet, hogy én nem értem az operát… Ez nem nekem való. Lehet autentikus a rendezés, lehet rizsporos paróka a szereplőkön, ha áthatja az a törekvés, hogy a néző bele tudjon helyezkedni a szituációkba, azonosulni tudjon velük. A filmek is erre épülnek.

Látsz ilyen tendenciát az operajátszásban?

Vannak erre kezdeményezések, de úgy látom, hogy Magyarországon kevés a kamaraopera. Kisebb apparátus, kisebb tér, akár pályakezdő művészekkel, és egészen más a produkció hangulata. Amikor konzis koromban az Operaház harmadik emeletének utolsó sorából néztem az előadásokat, úgy éreztem, hogy egy tenger választ el a szereplőktől! Fizikai közelségre is szükség van. És ez lehetőséget biztosít finom emberi rezdülések megformálására is a színpadon. Egy nagy térben mindent el kell nagyolni, hogy hatása legyen.

A párod is énekes. Nem rivalizáltok?

Egyáltalán nem! Inkább segítjük egymást és tanulni akarunk egymástól. Egyikünk sem törtető típus, bár persze igyekszünk egyre jobban teljesíteni.

Hol hallhatnak énekelni azok, akik nem tudnak kimenni Londonba?

Április 17-én Pécsett Bach Húsvéti oratóriumában éneklek a Pannon Filharmonikusokkal. Április 24-én a Budavári Aulában fogjuk előadni Purcell Dido és Aeneas című operáját Szokos Augusztin vezényletével; én leszek Dido, és a párom lesz Aeneas. Június 28-án az egri barokk fesztivál keretében leszek hallható Boccherini La Clementina című zarzuelájaban. majd augusztus 24-én a Budafoki Dohnányi Zenekarral fogjuk eljátszani Bach Pheobus és Pan című kantátáját, amit Dénes Viktor állít színpadra.  A miskolci operafesztiválon pedig Mascagni Parasztbecsületében fogom énekelni Lola szerepét. Ez újdonság számomra, verista operában még sosem énekeltem. De az énektanulás egy életen át tart.