Gregor Joseph Wernerről elég keveset tud az átlagos zenehallgató, talán annyit, hogy Haydn elődje volt az Esterházy-család szolgálatában. Hol lehet őt elhelyezni a zenetörténetben, mitől érdekes az alakja, a zenéje?
Mai tudásom szerint Werner az egész csúcsbarokk egyik leginkább félreismert zeneszerzője. Mondhatjuk róla, hogy Haydn főnöke volt élete utolsó öt esztendejében, 1761-től 1766-ig az Esterházy-szolgálatban. Ekkor már nagyon idős volt, hiszen ő még Johann Sebastian Bach generációja, csak néhány évvel fiatalabb az „öreg” Bachnál. Werner és Haydn születési dátumai között majdnem 40 év a különbség: a 17-18. században ez őrületesen sok, melynek értelemszerűen hatalmas stilisztikai következményei vannak. Szokás úgy magyarázni a kettejük közötti konfliktust, hogy az öreg kismester féltékeny volt a fiatal zsenire: szerintem ez a kép teljesen hamis, az oka pedig Werner műveinek totális ismeretlensége lehet. Tudom, meredeken hangzik, de
azt merem mondani, hogy Werner lényegében azonos színvonalú zeneszerző Joseph Haydnnal, csak teljesen más stílusban alkotott
– és éppen ezért nincs is sok értelme az összehasonlításnak. Werner az érett barokknak egy, az egész világon máig nem eléggé ismert és játszott stílusát művelte: javaslom, nevezzük ezt Habsburg-barokknak. Ebben a Bécshez köthető irányzatban a Fux-féle kontrapunktvilág mellett az olasz zeneszerzők hatása dominált, Caldara mellett például Francesco Bartolomeo Contié, akit Bach is nagyra becsült. Werner tehát a Habsburg-barokkban szocializálódott, életművének jelentős része az a 19 fennmaradt oratórium, amelyeket az 1730-as évektől az 1750-es évekig komponált. Kismartonban nagypéntekenként hangzottak el ezek a művek, amelyek zömben máig kutatatlanok és előadatlanok: január 26-án a Der verlorne Sohn című, 1747-es oratórium hangzik majd el. Ebből a darabból egy osztrák együttes már készített hanglemezfelvételt, így reményeink szerint a mienk a második lesz. Egy másik Werner-oratóriumot, az 1739-es Der gute Hirtet, már korábban lemezre is vettünk:
mindannyiunk számára egészen megdöbbentő élmény volt, ráébredtünk, hogy ez a zene tulajdonképpen egyenértékű Bach és Händel műveivel.
Werner legjobb zenekari kíséretes recitativóit be lehetne rakni egy Bach-kantátába, és nem vennénk észre biztosan, hogy más a szerző. Meggyőződésem, hogy a következő évtizedben az egész európai régizene egyik legnagyobb felfedezése Werner életműve lesz.
Haydn idejében már nem is játszották Werner műveit?
Bár némiképp feltételezés, de sok tény utal arra, hogy Haydnnak öregkorában lelkiismeret-furdalása lehetett amiatt, ahogy fiatalemberként Wernerrel bánt. Maga is megtapasztalta, hogy milyen érzés öregen elviselni, amikor a tehetséges fiatalok arrogánsak az emberrel… Talán mondhatjuk, hogy amit Werner kapott a fiatal Haydntól, azt kaphatta az öreg Haydn a fiatal Beethoventől. Haydn egész életének egyik utolsó, sajtó alá rendezett kiadványa 6 bevezetés és fúga Werner oratóriumaiból, vonósnégyesre átírva. Mivel Werner művei nagyon ismeretlenek, mindenfajta teóriák léteztek, és néhol máig is tartják magukat, hogy Haydn komponálta a bevezetőket a Werner-fúgák elé, de aki megnézi a Budapesten található Werner-oratóriumok partitúráit (melyeket Werner egyik zenésze, Thonner György másolt le, egyébként gyönyörűen), láthatja, hogy Haydn nem nyúlt hozzájuk, csak áttette őket vonószenekarról vonósnégyesre.
Alighanem azt akarta, hogy Werner neve fönnmaradjon, és játsszák a műveit, mert ez a zene megérdemli a figyelmet.
Ha Werner ennyire jelentős zeneszerző, miért nem olyan ismert, mint a nagy mesterek?
Az életmű jelentős része a Széchenyi Könyvtár Eszterházy-gyűjteményében van, ahol még nagyon sok a felfedeznivaló: többek között azért is alakult meg a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, hogy a magyar vonatkozású zenetörténeti repertoárt kutassuk, feltárjuk és előadjuk. A Haydneum intézményként ugyan csak 2021-ben jött létre, de a Magyar Művészeti Akadémián keresztül már korábban is volt lehetőségünk ösztöndíjakat adni fiatal zenészeknek, hogy kottákat adjanak közre az Esterházy-gyűjteményből. Szokos Augustin és Mészáros Péter hároméves MMA-ösztöndíjjal kezdett bele a Werner-oratóriumokba, Albrechtsberger műveivel pedig Pintér Ágnes foglalkozik, az ő többéves munkájuk gyümölcsei kerülnek mostanában a közönség elé. Természetesen
Werner, Haydnhoz hasonlóan, nem magyar nemzetiségű a szó nemzeti romantika óta használt értelmében, de mindketten a magyar kultúrtörténet rendkívül fontos szereplői.
Ha pedig Händelt az angolok nemzeti zeneszerzőjüknek tekintik, akkor nekünk minden okunk megvan arra, hogy Haydnt minden idők egyik legnagyobb magyar zeneszerzőjének tartsuk: abban az értelemben, ahogy a francia forradalom előtt a nemzeti identitást értelmezték.
Vashegyi György a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi / Cziffra100)
A Haydneum – Magyar Régizenei Központnak bizonyos értelemben ön az ötletgazdája, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar pedig rezidens együttesei. Mit kell tudni erről az intézményről?
A Haydneum egy még felépülőfélben lévő szervezet, 2021 nyarán jegyezte be a bíróság az alapítványt. Ahogyan a nevének két része van, az intézmény is kétarcú. Az ötletgazda valóban én vagyok, elsősorban a második funkciót illetően: ez a Magyar Régizenei Központ. Először 1998-ban írtam egy tervezetet az akkori kulturális minisztériumnak arról, hogy szükség lenne egy állami intézményre a magyar régizenei élet támogatására, finanszírozására, szervezésére. A név első fele pedig Joseph Haydnra utal. Ő szerepel a címlapon, de Haydn előtt, után és „körül” a magyar vonatkozású régizenei repertoár fontosságát szeretnénk megmutatni. Ez itt és most, a mi értelmezésünkben körülbelül a XVII. század első felétől a nemzeti romantikáig, mondjuk 1630-tól 1830-ig tartó kétszáz év zenéje.
Mit kell tudni az Esterházy-gyűjtemény jelentőségéről?
Esterházy Pál Antal 1734-ben kezdett el formálisan uralkodni, Werner aktív idejének nagy részében ő volt a herceg, sőt, még ő vette fel Joseph Haydnt is. Korai halála után öccse, „Fényes” Miklós követte a trónon, majd az ő utódja hamarosan II. Miklós lett, aki 1833-ban hunyt el. Neki Napóleon fölajánlotta Magyarország koronáját, lehetett volna magyar király Bonaparte akaratából: csak a bölcs emberek akkoriban tudták, hogy Napóleontól nem biztos, hogy jó ilyesmit elfogadni… Tehát 1734-től 1833-ig, 99 esztendőn keresztül
három nagy herceg uralkodott, akiknek az éves jövedelme nagyobb volt, mint az angol királyoké!
Mind a hárman kultúra- és művészetrajongók voltak, ezen belül a zene különlegesen fontos szerepet töltött be. Fényes Miklós képes volt arra, hogy az 1760-as években, Párizsban egyben fölvásárolja Madame Pompadour teljes műkincshagyatékát. XV. Lajos szeretőjéről van szó, az egész francia művészettörténet egyik legnagyobb szponzoráról, aki nélkül ma teljesen más lenne a francia kultúra! Egy magyar arisztokratának volt annyi – mai szóval élve – vásárlóereje, hogy ez az egész hagyaték Magyarországra kerüljön! II. Miklós herceg sikertelenül próbálta Michael Haydnt Esterházy-szolgálatba csábítani, Joseph Haydn mellé: pedig az volt az álma, hogy a két Haydn-testvér együtt dolgozzon neki. De mikor Michael Haydn elhunyt, a herceg elment az özvegyéhez Salzburgba, és életjáradékért cserében megvásárolta tőle az autográfok jelentős részét.
Amikor Esterházy-műkincsekről beszélünk, mindenki aranyra, ezüstre, drágakőre, festményekre asszociál, de a kották ugyanilyen értékesek.
Mi alapján választják ki, hogy melyik Werner-oratóriumot adják éppen elő?
19 oratórium maradt fenn, ebből 12-nek a kézirata van Budapesten, 8-nak Bécsben, egy mű tehát mindkét helyen megtalálható. Szépen sorjában, lépésről lépésre haladunk velük. Elkészült már a Der gute Hirt kiadása és lemezfelvétele, a Die allgemeine Auferstehung kottája is, a Jób című művet a Christophe Rousset vezette Les Talens Lyriques bemutatta, így majdnem háromszáz év után a Haydneum Nyitófesztiválja keretében elhangzott, remélhetőleg még idén lemezre is veszik a Haydneum felkérésére. Most jön a Der verlorne Sohn, egy fantasztikusan szép darab. A kollégák éppen az Ádám című oratóriumon dolgoznak, valószínűleg az lesz a következő. Ezek XVIII. század közepi, délnémet vagy osztrák dialektus szerinti német nyelven megírt, szép, moralizáló történetek. Nagyon érdekes egyébként, hogy a Der gute Hirtben Jézus kétszer jelenik meg: mint fiatalember kontratenorként, a mű második felében, valószínűleg a keresztre feszítés, halál és a feltámadás után pedig tenorként.
Nem nagyon fordul elő az általam ismert 17-18. századi repertoárban, hogy ugyanaz a szereplő a darab későbbi pontján más hangfajban térjen vissza.
Ez ugyancsak természetfeletti dolog, de hát ki más lenne rá képes, mint maga Jézus? A mostani oratórium a tékozló fiú jól ismert történetét mondja el, erkölcsi példázat keretében.
Vashegyi György (Fotó/Forrás: Márkos Tamás / Cziffra100)
Miben tűnik ki ez a darab a többi oratórium közül?
Attól tartok, jelenleg nincs ember a világon, akinek igazán átfogó tudása lenne a Werner-oratóriumokról: ha tíz év múlva visszatérünk erre a kérdésre, ígérem, én is sokkal többet fogok tudni mondani az egyes művek kvalitásairól. Most azt látjuk, hogy
a Der verlorne Sohn nyitánya az egyik legcsodálatosabb az összes közül.
Parádés lesz a szereposztásunk is: Chantal Santon-Jeffery francia szoprán az egyik főszereplő, aki nagyszerűen énekel németül is. A tékozló fiú speciálisan mély szerepét egy francia kontratenor, Paulin Bündgen énekli, az osztrák tenorista, Bernhard Berchtold sokszor volt vendégünk, ő adja elő a másik fiút. Christian Immler, a világ egyik vezető basszbaritonja lesz az együttérző apa (az ő csodás csellószólós áriáját már nyáron lemezre vettük), Stephan MacLeod pedig az Igazságosság szerepében lép fel, allegorikus szereplőként. Ők öten a világ élvonalába tartoznak ma, a barokk zenével foglalkozó énekesek között.
A koncert második felében pedig egy Rameau-darab hangzik el. Mi alapján kapcsolódik össze a két komponista?
Werner és Rameau valószínűleg most először találkozik egymással egy koncerten belül. Pedig kortársak voltak, csak nagyon-nagyon más a zenei világuk. Rameau az egész egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb alakja, tőle egy felvonást játszunk el egy ritkán játszott operából, a Les Surprises de l’Amourból. A darab különálló történetekből épül fel, ezért egyetlen felvonás is önállóan előadható.
Mind a két zeneszerző nagyon közel áll a szívemhez, és mindketten rendkívül magas színvonalú zenét műveltek.
Az kötheti még össze őket, hogy egészen különleges harmóniai érzékük volt: jól tudjuk, Rameau a mai értelemben vett összhangzattan megalapítója.
Hogyan illeszkedik a koncert a Cziffra100 programsorozatába?
Cziffra kettős identitása jelenti a kapcsolatot, az ő életében Franciaország egészen a kezdetektől jelen volt, aztán az emigrációban ott töltötte az élete jelentős részét. De azt kevesen tudják – én sem olyan régen tudtam meg, Balázs Jánosnak köszönhetem ezt az információt – hogy Cziffra erősen kötődött a francia barokk billentyűs zenéhez, és fantasztikusan játszott ilyesmit. Utolsó éveiben több lemezfelvételt készített Couperinből és Rameau-ból: éppen akkortájt, mikor Glenn Gould a maga legendás Bach-felvételeit. Mindenkinek ajánlom, hogy hallgassa meg ezeket:
Couperint modern zongorán ilyen szépen játszani én még soha nem hallottam senkit.
Aki régizenével foglalkozik, szükségszerűen tudósként is viszonyul a témához?
Az univerzális nagy remekműveket (mint például a Bach-passiók, a h-moll mise és a Karácsonyi oratórium, Händel Messiása, bizonyos más Händel-oratóriumok, Haydn-oratóriumok, Mozart Requiemje) nyilvánvalóan folyamatosan koncertrepertoáron kell tartani. De az a fajta kutatás, amit mi és a hozzánk hasonló kollégák és intézmények végeznek Európában, új szempontokat adhat, még a teljesen jól ismert remekművek értelmezéséhez is. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy erre lehetőségünk van. Hadd mondjak egy példát! Joseph Haydn, Michael Haydn és Werner mellett jelenlegi tudásunk szerint a Haydneum repertoárjának talán legfontosabb szerzője Albrechtsberger, aki majdnem pontosan Joseph Haydn kortársa volt. Nagyjából 450 szerzői kézirata maradt fenn az Esterházy-gyűjteményben, a Széchenyi Könyvtárban. Ezek között szerepel a h-moll Miserere, egy 1780-as mű (rajta van a szerzői kéziraton az évszám). Tehát tizenegy esztendővel korábbi Mozart Requiemjénél. Most, jó néhány koncert után, már elég jól ismerem a művet, és meg vagyok róla győződve, hogy Bécsben Mozart is hallotta.
Közismert, milyen emberfeletti zenei memóriája volt; úgy vélem, emlékezett erre a műre, amikor a Requiemet komponálta.
Bizonyos asszociációk önkéntelenül beugrottak neki a Miserere, illetve a gyászmise latin szövegében lévő egyezéseknél, és ezeket a szófordulatokat ugyanúgy, vagy nagyon hasonlóan zenésítette meg, mint Albrechtsberger 11 évvel korábban. Ebből is látszik, hogy miért érdemes kutatni: itt van egy mű, amely 1780-tól 2021-ig békességben nyugodott a többi kézirat között, és 2021-ben hirtelen kulcsot találtunk benne a világ egyik legismertebb művéhez, Mozart Requiemjéhez.
Werner & Rameau
2022. január 26. 19:30, Zeneakadémia
További információ és jegyvásárlás ide kattintva! >>>
Fejléckép: Vashegyi György (forrás/fotó: Felvégi Andrea / Cziffra100)
Támogatott tartalom.
hírlevél
