Az album alcíme: Tréning a menyországhoz – ha belegondolok, már elég régóta foglalkoztat ez a motívum.

Mindenki ugyanazt a dalt írja egész életében, nem? Vagy ugyanazt a regényt.

A daloknál legendás szerzőpárosokat ismerünk, te viszont egyedül írod a zenét és a szöveget is.

Azért a legtöbb zenekar úgy működik, hogy van egy vagy két szerzője, az alaptémákat ők hozzák, és a kész dalhoz jó esetben mindenki hozzáteszi a saját ízeit, ötleteit.

Amikor ez a műfaj, elkezdett iparszerűen működni valamikor a múlt század elején, először külön-külön voltak zeneszerzők, szövegírók, énekesek - akkor még professzionális munka volt például a szövegírás. Volt idő, hogy az opera jelentette a popzenét, ma pedig már a magas művészet egyik bástyája. Lehet, hogy egyszer majd megtörténik ez a mostani popzenével is, nem tudom, hogy az jó lesz-e neki? Vagy akár a '60-as, '70-es évek klasszikus popzenéjével, ami talán a legizgalmasabb időszaka a modern könnyűzenének.

Körülbelül hány dalt írtál eddig?

Korábban azt hittem, hogy legalább négy-ötszázat írtam már, de amikor összeszámoltam, a Még nem összes című könyvemhez, ott háromszáz-valahány jött ki. Azóta írtam még kb. ötvenet. Végül is egy évben tíz-húsz dalnál nem szoktam többet írni. Nem is tudnék és nem is érdemes. Ha belegondolunk, hogy valamilyen statisztika szerint naponta hatvanezer kész dal kerül fel az internetre, akkor szerintem fölösleges ebben a tülekedésben nagy erőkkel részt venni.

Lovasi András (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Mekkora szerepe van a pandémiának a Grand Hotel Halmahérában?

Ez egy abszolút Covid-termék, nem gondolkodtam szólólemezben, azért született, mert el voltam zárva a többiektől. Így aztán ez most egy olyan szólólemez, ami tényleg az. Azokon a hangszereken kívül, amiken nem tudok játszani, mindent én játszottam fel, és én is hangszereltem.

Ezért is hívtam el G. Szabó Hunort dobolni, és fényesen bejött a számításom, mert vele a helyükre kerültek ezek a dalok is.

Szeretsz váratlan helyzeteket teremteni a zenészeknek? 

Elsősorban magamat akarom kimozdítani a megszokottból, új hangzásokat kipróbálni, és aki tud jönni velem, annak is kihívássá válhat néhány ötletem. Például az előző lemezemen nincs klasszikus jazzdob. Éppen azért, hogy nehezítsem a helyzetet, és ne a megszokott, kényelmes basszusgitár-dob alapra építsünk. Akit ez ambicionál, aki szeret megújulni, aki új hangzásokat keres, annak ugyanolyan játék ez, mint nekem, de például Gábor Andornak, aki már azon a lemezen is ütőzik, azért volt néhány kemény pillanata a stúdióban, de végül is összerakott egy olyan ütős szerkót, aminek a hangzásán azóta is csodálkozik hangmérnök, zenészkolléga és persze a közönség is.

Lovasi András (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

A koncerteken sokat beszélgetsz a közönséggel.

Az egy szál gitáros koncerteken ez szinte elengedhetetlen, halálosan unalmas lenne szó nélkül csak játszani. Meg szeretem is. A dalok ívéből kitalálom a koncertet, de azt, hogy pontosan mit fogok elmesélni, mi jut majd az eszembe, azt nem találom ki előre. Ilyen értelemben nekem is játék, hogy mi lesz aznap este, mire reagál a közönség. Általában sose a közönség a hibás, ha valami nem működik, ha nem találom a ritmust.

Ha nehezen lazulsz bele.

Igen, ez egy hibám, mert nem vagyok elég koncentrált. Nincsenek olyan rituáléim, amik segíthetnének, hogy mire fellépek a színpadra már ritmusban legyek. Nyilván, ha lenne megírt szövegem és begyakorolt mozdulataim ez kevésbé jönne ki.

Nyilván egy szuperprodukcióban a legutolsó sarokmozdulat is szigorúan ki van találva, de én nem ebben szocializálódtam.

Lovasi András (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Valóban nem jellemző rád, hogy kétszer egyformán adnál elő valamit.

Azért vannak sajnos manírjaim, rám ragadt rutinok, afféle menekülési útvonalak. A saját rutint meghaladni, főleg ebben a korban, már viszonylag nehéz. De valóban nem törekszem arra, hogy ugyanolyan koncerteket adjak. Nem arra az ezer emberre gondolok, aki még nem látta a koncertet, hanem arra a kettőre, aki már látta.

A pandémia miatt sűrűsödtek az egy szál gitáros koncertjeid, vagy éppen ilyen passzban vagy?

Is-is. Nagyon sokáig nem játszottam egyedül, ezt is bizonyos értelemben meg kell még tanulni. Nehéz végig fenntartani a figyelmet, nehéz a pillanatot összesűríteni, ha meg jól sikerült, nagyszerű érzés, hogy egyedül vittem el a hátamon az estét. Ahogy mondtam is,

Ha van egy hirtelen ötletem, hogyan folytassak egy dalt, akkor nem kell hátranéznem a dobosra, hogy várj csak, valami más jön, vagy körbeszaladni a színpadon: ahogy bevillan az ötlet, már arra megyek tovább. És a közönség pontosan érzi, hogy mindez most születik. Az első néhány egyszemélyes koncertemen kicsit túlzásba is vittem, nagyon rákaptam az ízére, a négynegyedből például keringő lett, a mezőségi dallamból operaparódia, de rájöttem, hogy kell azért fogódzkodókat adni a dalokhoz, az sem jó, ha semmire nem lehet ráismerni. Aztán a pandémia ihletésére a pécsi stúdióm kertjében adtam kertkoncerteket, ott egy csomó mindent kigyúrtam. Barátságos környezetben, a hazai pálya előnyeivel, viszont olyan közönség előtt játszottam, akik nagyon jól ismertek - és nem minden viccre nevettek fel, ha rosszak voltak. Elsősorban magamat kellett megtanulnom kezelni ilyen szituációban, hogy ne erőltessek mindent, amit a fejembe veszek.

Lovasi András (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Az egyik kerti koncerteden együtt játszottatok Kispál Andrással és a lemezeden is gitározik.

Igen, barátkozunk. Mindig megmaradt köztünk a kapcsolat, tudtunk a másikról, de azért volt néhány év, amikor alig porolta le a gitárt. És az a jó, hogy az utolsó két évben – ahogy ő szokta mondani – van kedve gitározni, úgyhogy én is elhívtam játszani párszor, sőt most új ötleteket is elkezdtünk közösen összerakni.

Érdekes, hogy téged valójában Jancsó Miklós indított el az egy szál gitáros lét felé.

Igen, ezt lehet mondani. Az első Kapa-Pepe-filmbe hívott el, szerette a dalt (Zár az égbolt – a szerk.), csak sokallta a zenét benne, azt mondta, hogy nem érti tőle a szöveget. Bementünk egy stúdióba, András felgitározta, én ráénekeltem és nem is kellett több neki. Mindig mondta, hogy nem kell ennyi zene. Igaza is volt, ő filmben gondolkozott, ott mindennek egyből működnie kell, nincs idő rá, hogy mondjuk egy dal értékei a sokadik hallgatásra jöjjenek elő.

Már akkor is az égbolttal foglalkoztál. Halmahera honnan jött?

Olvastam valahol, hogy vannak még a csendes-óceáni szigetvilágban a nemzetközi turizmus által fel nem fedezett kincsek, például Halmahera. Megtetszett a név, és elképzeltem, hogy lesz belőle felkapott hely, ami pont azért vonzó eleinte, amiért minden ilyen hely, hogy friss a hús, kevés a turista, exkluzív az élmény.

Miért könyv formájában adtad ki a lemezt?

Grand Hotel Halmahera, borító (Fotó/Forrás: Megadó Kiadó)

A Mol-nál terjesztett Semmi konferencia CD után, inkább valami tartalmas, szép, exkluzív kiadványban kezdtünk el gondolkodni, hiszen hiába lett az dupla platina, de anyagilag még így is ráfizettünk. Olyan kiadványt akartunk, ami tartalmas, esztétikus, ajándékként is működik, adta magát a könyv - vagy akár nevezhetjük képzőművészeti minialbumnak is - formátuma. A mindössze 250 számozott példányban megjelenő Kiscsillag albumot, a Tompa Késeket Vetlényi Zsolt festőművésszel közösen adtunk ki, és kb. egy hónap alatt elfogyott, iszonyú büszkék voltunk rá, milyen gazdag, szép kiállítású anyag lett. Abba még beletettük a CD-t, ebbe a könyvbe már csak a letöltő kód van. Úgy tűnik a mi közönségünk számára megtaláltunk egy kiadványformát, amit a szintén most megjelenő vinyllel együtt szívesen vásárolnak,

Itt most Korolovszky Anna grafikussal dolgoztam, jó fél évig gyúrtuk közösen az anyagot, nagyon jó munkafolyamat volt.

Érdekes, hogy Paul McCartney könyve is éppen most jelent meg, és ő is kiadott egy pandémia-albumot.

Hát igen. És az utolsó, szintén karanténban készült szólólemezéhez ő is készített animációkat, egyszerűen gyönyörűek! Nyilván ez egy érdekes kérdés, hogyan lehet eljuttatni a közönséghez a zenét: a könyv is egy út.

Jól látom, hogy a Halmaherában van valami színházszerű?

Egy racionálisan követhető sztorit próbáltam csinálni belőle, amiben legfeljebb balladai félhomályok lehetnek. Aztán valahogy túlírtam, nagyon nagy lett az anyag, az első verzió másfél órás volt, abból faragtam vissza. Sok szöveg esett ki és három-négy dal, de benne maradt a történeti szál, amit remélhetőleg majd Bodó Viktorral kibontunk, aki meg akarja rendezni. Elméletileg április-májusra kellene készen lennünk.

Az elvágyódás az egyik vezérmotívuma az albumnak.

Tréfásan szoktam is mondani, hogy a magyar slágerirodalom tanulmányozása során arra jutottam, hogy ez a népek mákonya. A legmegfelelőbb téma egy sláger eladására.

Ma már igazán korszerűen nem a világban kell keresni a vágyak megvalósulásának helyszínét, hanem vagy önmagunkban, erre van ugye rengeteg spiri izé, hiedelem, tákolt vallások, nyakon öntve persze az összeesküvéselméletekkel, vagy mondjuk a tudatmódosítók, vagy ott a virtuális tér. Úgy tűnik az alaposan lepusztított bolygót az emberi szellem legszívesebben már az életében elhagyná. Csak a gond van vele. Tehát kissé premodern koncepció, hogy ha kicsit messzebbre utazunk, ott majd jobb lesz.

Lovasi András (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Mégis, te is így gondolod?

Én szeretek utazni, de ott se tudok igazán önfeledt lenni, valójában nincs rá módszerem. Erről is van egy dal a lemezen. Pont ugyanúgy vagyok a tömegturizmus része, mint mindenki más, ülök a repülőn és nézem fölülről a lelakott bolygót. A turista semmi mást nem csinál csak jó pénzért kipipálja a kulturálisan kondicionált kötelező köröket, ez is megvolt, ez is megvolt, most már boldog voltam biztos. Közben a Halmahera-téma valamiféle reakció a migráció problémájára is, ami annyiban különbözik a turizmustól, hogy a turista vissza akar menni B-ből Á-ba, a migráns meg nem.

A nyugati világ emiatt érzett lelkiismeret-furdalása persze a mostani identitásválságának fontos része, sőt a NER-t fel lehet fogni a válságra adott "K-európai" válasznak is, csak szerintem rossz válasz. Tévesen gondolták sokan, hogy ezen a lemezen bírálom a rendszert. Szerintem nem. Ez egy tabló, egy tájkép, egy leírás: a véleményét mindenki magának formálja.

Szerinted a pandémia után teljesen új időszámítás jön?

Már új világ van. A technológiai váltás a kommunikáció totális megváltozásával már elhozta ezt. Minden megkérdőjeleződik, ami részben jó, részben nem az. Ha visszamennénk mondjuk ’93-ba, és összehasonlítanánk egy napunkat, mi történt, hogy történt, nem ismernénk rá magunkra. Megijednénk például attól, hogy mennyivel szétesettebben kommunikálunk. Mennyivel rosszabb lett a mindennapi beszélt nyelv minősége. Nem kell rá figyelni, ha nem világos valami, majd felhív-felhívom. Ha kell ötpercenként.

Lovasi András (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Szabadnak érzed magad?

Politikai értelemben igen. Inkább a napi dolgok zavarnak, amiben az is benne van, hogy nem szeretek Budapesten élni. Pécsen megszoktam, hogy tíz percen belül mindent elérek, itt valahogy minden olyan körülményes. Néhány napig jó itt, de nem az én városom.

Valahol azt nyilatkoztad, hogy a popzene meghalt a lelkedben. Most is így tartod?

Ez inkább csak egy jó kiszólás volt. Abszolút érdekel a popzene, olyan értelemben persze nem, hogy nem akarok naprakész popzenét csinálni. Sose akartam. Az egy másik kérdés, hogy a popzene, vagy inkább a rock and roll, mint fórum, amivel el lehet jutni az emberekhez, tehát maga a forma, ez a vonzó gesztusrendszer szerintem lassan el fog tűnni. Egyszerűen a közeg hiánya miatt nem lesz majd rock and roll, mert ahhoz kell a hit, hogy a holnap jobb lehet, hogy valahol máshol van jobb. Most már annak is örülnénk, ha minden olyan maradna, amilyen éppen most, és nem volna rosszabb.