Jazz/World

Film készült a swing korszak botrányos sztárjáról: jön a Bolden!

2019.02.07. 13:50
Ajánlom
Megjelent a New Orleans-i swing egyik leginvenciózusabb kornettjátékosát, Buddy Boldent bemutató film előzetese Wynton Marsalis zenéjével.

Buddy Bolden saját korában igazi „rocksztárnak” számított, akinek élettörténetében minden adott egy jó életrajzi portréhoz: gyerekkori tragédiák, zsenialitás, vehemens természet, önpusztító életmód, mentális labilitás. 1877-ben született egy New Orleans melletti kis településen, és már 12 éves korára több sorsfordító tragédián keresztül ment: nem volt még tízéves, amikor meghalt a húga, majd két évre rá az édesapja. Első zenei inspirációit templomi spirituálékból, rezesbandák és katonazenekarok zenéjéből szerezte. Tizenhét éves korában kapott egy kornettet, amin eleinte tanárral, később autodidakta módon tanult játszani. Tizennyolc évesen már saját zenekart alapított, akikkel sokféle zenei igényt kiszolgáltak: utcai menetzenét, esküvői muzsikát, temetésen egyházi zenét, tánczenét, ragtime-ot, bluest játszottak – és ezeket a stílusokat ötvözték is. Ezzel pedig létrehoztak egy merőben új hangot.

Bolden szólistaként is az első kísérletezők közé tartozik, aki átalakította a dallamokat, eltolta a ritmikai hangsúlyokat, rögtönzött, variált.

home_bolden_trailer_1600_700_90_c1-114642.jpg

Bolden (Fotó/Forrás: YouTube)

Hamarosan ismertségre és népszerűségre tett szert a közönség körében, elnevezték Bolden királynak. Kortársai így írtak róla:

„Egyszerűen kiakasztott a játékával. Utána már bármit tettem, nem voltam elégedett a saját muzsikámmal” (George Bacquet, klarinétos)

„Egy lassú bluest játszottunk, és Buddy valami olyan sírásfélét nyomott a kornettjén, hogy szinte beleborzongtam. Úgy éreztem magam, mintha templomban lennék”. (Bill Matthew, harsonás)

A gyermekkori tragédiák, a sok alkohol és éjszakázás miatt már huszonévesen komoly mentális problémák jelentkeztek nála. 1906-ban egy összetűzés közben vizeskancsóval fejbe vágta az anyósát, ami miatt rövid időre börtönbe kellett vonulnia. 1907-ben súlyosbodó pszichés problémáival elmegyógyintézetbe kényszerült, ahol élete hátralévő részét töltötte. 1931-ben halt meg.

A Dan Pritzker rendezte film a századforduló amerikai történelmének fényében gondolja úja Bolden életét. A címszereplőt a Downton Abbey-ből ismert Gary Carr alakítja, a zenét a jelenkori mainstream jazztrombitások egyik legjobbika, Wynton Marsalis írta és játszotta föl. Buddy Boldenről így fogalmazott: „A legtöbb mitológiának megvan a maga hőse, aki a társadalmi ranglétra legaljáról küzdötte föl magát. Buddy Bolden is ilyen volt. Koherens lélek volt, aki össze tudta kötni a katonai menetzenét a templomi muzsikával”.

A film május 3-tól látható az amerikai mozikban, magyarországi forgalmazásról egyelőre nincs információnk.

(forrás: eu.usatoday.com, Kerekes György - Pallai Péter: A jazz évszázada, 2015, Fidelio)

A jazz rövid története – swing

Kapcsolódó

A jazz rövid története – swing

Jazz-történeti sorozatunk a műfaj fejlődésének meghatározó korszakai mellett az ezekre hatással bíró történelmi, társadalmi környezetre is kitekintést ad, ezzel is rávilágítva a jazz műfajának mindenkori érvényességére.

Hogyan gyakoroljunk? – A világ egyik legjobb trombitásának tanácsai

Hogyan gyakoroljunk? – A világ egyik legjobb trombitásának tanácsai

Az év első napján nem árt tudatosítani néhány dolgot magunkban, például hogy mit és miért gyakorlunk. Wynton Marsalis jótanácsai nem csak zenészeknek hasznosak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Kurtág és a történelem angyala

Zenetörténeti jelentőségű eseménynek számított Kurtág György első operájának premierje 2018. november 15-én. A Samuel Beckett Fin de partie (Végjáték) című drámájából komponált operát a milánói Scalában mutatták be. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára a műről készülő dokumentumfilm forgatócsoportjának tagjaként jelen volt. Kifaggattuk.
Jazz/World

A 88 éves Omara Portuondo fogja beragyogni a tavaszt

A Buena Vista Social Club egykori énekese, a kubai Edith Piafnak is nevezett örökifjú díva május 18-án és 19-én két koncertet is ad a MOM Sportban, Last Kiss turnéja keretében.
Zenés színház

Trianonról szóló zenés művet keres az Operettszínház

A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.
Könyv

Radnóti üzenetet küldött a Messengeren: Vesd le ruhádat, már esik is kinn ;)

Magyar költők verseinek részletei kerülnek plakátokra. Segít vajon a modernizálás a fiatalok irodalmi érdeklődésének felkeltésében?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Borbély Mihály: "Pénzért vagy egoizmusból nincs értelme zenélni"

A több hangszeren és műfajban jártas Borbély Mihály minden zenei és emberi szituációban az átjárhatóságot kutatja. Legközelebb A népzene ünnepén hallhatjuk őt február 23-án a Müpában, tavasszal pedig új jazzlemezét is bemutatja saját formációjával.
Jazz/World ajánló

A 88 éves Omara Portuondo fogja beragyogni a tavaszt

A Buena Vista Social Club egykori énekese, a kubai Edith Piafnak is nevezett örökifjú díva május 18-án és 19-én két koncertet is ad a MOM Sportban, Last Kiss turnéja keretében.
Jazz/World gramofon

Szakcsi Lakatos Béla életműdíjat kap a Gramofontól

A Gramofon - Klasszikus és Jazz zenei folyóirat kritikai szekciójában legjobbnak értékelt lemezeket díjazzák a Várkert Bazárban, az öt kategóriadíjon kívül két különdíjat is kiosztanak.
Jazz/World ávéd jános

Ávéd János a lélek gyümölcséből szemezget új albumán

A szaxofonos, zeneszerző és zenetanár Ávéd János saját szerzeményeiből készült, The Fruit of Spirit című lemezét mutatja be a Modern Art Orchestrával és két vendégével február 17-én, a BMC Nagytermében.
Jazz/World hír

Újabb Miles Davis-portréfilm van kilátásban

Quincy Troupe Jr. 2002-ben megjelent Miles and Me című könyve alapján készül a film, ami a barát és munkatárs szemszögéből mutatja be a korszakalkotó trombitást.