Sebestyén Aba rendezése, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című előadása január 24-én érkezik az Aranytízbe.

Szabadkay József színész, rendező, színigazgató húsz esztendőt töltött a szatmárnémeti színjátszás szolgálatában. Ez a fajta hűség szinte ismeretlen volt azokban az időkben a romániai magyar színjátszás történetében. Nagyszerű társulatot hozott össze, saját pénzéből átépítette és megmentette a szatmárnémeti színházat a trianoni döntés utáni években. 1944 késő tavaszán a zsidó származású Szabadkay József fehér frakkot vett fel, amikor a csendőrök érte jöttek és a gettóba vitték. Ebben a fehér frakkban kuporgott az Auschwitz felé tartó hosszú vonat egyik vagonjának a padlóján is, a sarokban. Írásunkkal neki állítunk emléket.

Az Elveszett közönség című cikksorozatunk előző részeiben bemutattuk a két világháború közötti erdélyi színjátszás legnagyobb alakjait is. Ennek az írásnak a főszereplője azonban nem tartozott a rivalda legfényesebb csillagai közé, mégis talán a legtöbbet tette az erdélyi színművészet fennmaradásáért és jövőjéért. Egy olyan korban, amikor magyar színésznek lenni Romániában egyet jelentett az állandó üldöztetéssel és nyomorral, ő megnyitotta 1923-ban az első színitanodát Erdélyben, oktatta, nevelte a következő színészgenerációkat. Ő fedezte fel Dajka Margitot is. Régi színházi dinasztia sarja volt Hetényi Elemér, aki a színház szabadságának eszméjét örökölte, és adta át növendékeinek.

Az Újvidéken 1918. november 25-én tartott Szláv Nemzeti Gyűlés kimondta a dél-magyarországi megyék csatlakozását Szerbiához. A régi magyar közigazgatás megbénult, az impériumváltással a magyar színtársulatok működését is gyorsan lehetetlenné tették. Egyetlen más utódállamban sem volt arra példa, hogy nem engedélyezték hivatásos magyar színtársulat működését. A délvidéki magyar műkedvelő társaságok szerepéről alig esik szó, pedig a két világháború között a magyar színházi kultúrát a műkedvelés mentette át az 1945 utáni időkre.

„Jó szívem van és érzékeny lelkem. Elsiratok egy megfagyott verebet, megdöbbent egy éhes arc, és tébolyba vinne egy gyermek erőszakos pusztulása, ha látnám” – írta magáról Fekete Mihály színész, rendező, a temesvári színház igazgatója 1927-ben, a fogdában. Azért csukták le, mert ujjat mert húzni a román hatóságokkal. Az impériumváltás után üldözték őt Romániában a magyarsága, aztán a zsidósága miatt is. Mégsem akart elszakadni az imádott Erdélyétől.

Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus 2-8. között Gyulán az Erdélyi Hét című színházi fesztivált.

„Az élet többet adott nekem, mint ezer más embernek. Bőven örömöt, bőven bánatot. Szerettek az istenek.” – Jászai Mari sorai ezek, de miközben Szilágyi Enikővel beszélgettem, arra gondoltam, ezt akár ő is írhatná… S leírta, sőt, el is mondja! Július 29-én lesz az ősbemutatója a Gyulai Várszínház kamaratermében a „Mi lennék nélküled?” című előadásnak, ahol a színpadon e két színművésznő élete végérvényesen összefonódik.

A 66 éves erdélyi történészt, egyetemi oktatót kedden érte a halál. Nagy Attila a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt, az MMA saját halottjának tekinti. Temetését csütörtökön tartják a sepsiszentkirályi unitárius temetőben.